2008. január 11. péntek

jan. 11
7:10
Ismét sztrájkkal fenyegetnek a vasutasok (Infostart)
Kedden folytatja a bértárgyalást a szakszervezetekkel a MÁV-START Zrt.
jan. 11
7:10
Nemzetközi hadjárat a nejlonzacskók ellen (Infostart)
Törvény készül Ausztráliában a nejlonszatyrok használatának visszaszorítására. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a várhatóan 2008 végén bevezetendő jogszabály betiltja-e a műanyag zacskók használatát, vagy csak bünteti azt.
jan. 11
7:15
Titkos felvételt próbált készíteni az ülésről (HírExtra)
Gazdasági titok megsértésének alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz az MSZP fóti önkormányzati frakciója és a párt fóti szervezetének elnöksége a polgári frakció egyik képviselője ellen, aki titkos magnófelvételt próbált készíteni a képviselő-testületi ülésen elhangzottakról.
jan. 11
7:18
Török Ádám szuperkoncerttel fújja el a 60-at (Spa Trend Online)
Ő a magyar rock "fekete embere", három és fél évtizede csak fekete öltözékben látni őt. Persze Török Ádám - Ádi, Gyugyó, Török bácsi, ahogy tetszik - korántsem nevezhető fenyegetően komor jelenségnek: ő maga az élet, az energia, a zene két lábon járó öröme. A Mini együttes alapítója és vezetője szombaton ünnepli 60. születésnapját, két héttel később pedig a nemes évfordulónak a színpadon is hangot…
jan. 11
7:20
Különös bosszút áll az elhunyt gengszter özvegye (Infostart)
Három mobiltelefonjával együtt hamvasztották el a skót szervezett bűnözés egyik jelentős alakját, Tam McGrawt. Özvegye a koporsóba hajította a mobilokat, amelyeken megtalálta férje titkos szeretőinek sikamlós üzeneteit.
jan. 11
7:20
Körmendi Jánosra emlékezik ma az MTV (HírExtra)
Körmendi János színművészre emlékezik péntek este a Magyar Televízió - tájékoztatta a közszolgálati médium csütörtökön az MTI-t. A vasárnap elhunyt, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészre életéhez méltóan, "nevetve", portréműsorral és televíziós szerepeiből összeállított adással emlékezik az MTV - írta a közleményben a televízió kommunikációs osztálya.
jan. 11
7:21
Holtan találtak egy férfit Budapesten (Blikk)
jan. 11
7:22
Elutasították az örökösök keresetét (HírExtra)
A Herzog-műkincsek ügyében jogerősen elutasította az örökösök keresetét csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla - közölte Varga Tamás, a műgyűjtő leszármazottainak jogi képviselője az MTI-vel. Martha Nierenberg, a híres műgyűjtő, Herzog Mór Lipót unokája az egykor nagyapja tulajdonát képező 10 festmény visszaadását követelte a magyar államtól.
jan. 11
7:25
Kern Andrást kórházba juttatta a vírus (BorsOnline)
Kiszáradás veszélye miatt kórházban kezelték Kern Andrást. A színész vírusfertőzést kapott, de a nehezén már túl van, az infúziós kezelés után hazaengedték. Betegsége miatt csúszik a Lulu premierje a Pesti Színházban.
jan. 11
7:26
Tokió adta le elsőként pályázatát (HírExtra)
Elsőként Tokió adta le a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) pályázatát a 2016-os nyári játékok rendezésre. A japán főváros képviselői csütörtökön Lausanne-ban nyújtották át rendezési terveikkel kapcsolatos anyagukat a NOB képviselőinek.
jan. 11
7:26
Fertőzött vért kaphattak a sebesült brit katonák (Infostart)
Fertőzött, az Egyesült Államokból származó vért vagy vérkészítményt kaphatott tizennyolc, Irakban és Afganisztánban szolgáló brit katona - derült ki szerdán. A brit haderő tagjai amerikai tábori kórházakban kaptak ellátást, miután összecsapásokban súlyos sérüléseket szenvedtek.
jan. 11
7:26
Valóságshow számára kölcsönöznek csecsemőket (Blikk)
jan. 11
7:27
Mennyit kóstál az adóreform? (Privátbankár)
Jelenleg négy adócsomagról egyeztet a koalíció, ezek egyike léphet hatályba 2009-ben - a szabad demokraták támogatnák az egykulcsos adórendszer felé mutató lépéseket, az MSZP nem
jan. 11
7:27
Erdei: Elképzelhetetlen a Postabank-botrány megismétlődése (Infostart)
A kilencvenes évek elején egészen más volt a pénzügyi helyzet, ezt is figyelembe kell venni, ha valaki a Postabank ügyéről akar ítéletet mondani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Bankszövetség elnöke. Erdei Tamás, az MKB elnök-vezérigazgatója szerint globális hitelválságba torkollhat az amerikai hitelválság. Hozzátette: manapság az állampapírokon kívül semmilyen áron nem lehet…
jan. 11
7:28
Maszturbációs maraton kezdődik (Blikk)
jan. 11
7:30
Kelemen Annát elővezetik a rendőrök, ha nem kerül elő (BorsOnline)
Kelemen Annának újra meggyűlhet a baja a rendőrséggel. A botrányhős szőkeség ugyanis megint eltűnt mint a kámfor, és a bíróság által kirendelt szakértő sem tudja elérni, akinek pedig záros határidőn belül meg kellene vizsgálni Annácska kutyáját, miután az megtámadott egy idős hölgyet. Ha Anna továbbra is bújócskát játszik, a rendőrök elővezetik.
jan. 11
7:31
Küldetése, hogy talpra állítsa az országot (HírExtra)
Navracsics Tibor szerint a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Erős Magyarország programjának küldetése, hogy talpra állítsa az országot - erről az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője Nyíregyházán, a programot ismertető első vidéki politikai fórumon beszélt csütörtökön.
jan. 11
7:33
A Le Monde kritikája Esterházy könyvéről (HírExtra)
A rá jellemző virtuozitással alkotta meg a labdarúgásáról az egyik leginkább zavarba ejtő könyvet Esterházy Péter - véli kritikájában Pierre Deshusses a Le Monde című francia napilap csütörtök délután megjelent számában.
jan. 11
7:36
Tehénkére költik Árpi milliós nyereményét (BorsOnline)
Röghöz köti a nyeremény Utasi Árpiékat. A kis mesemondó édesanyja azt tervezi, hogy a busás fõdíjból családi gazdaságot fog létrehozni. Mivel a régi hagyomány szerint az idõsebb fiúnak kell átvenni a gazdaság vezetését, félõ, hogy Árpi színészi álmai szertefoszlanak.
jan. 11
7:37
Magyarországon megerősödött a szélsőjobboldal (HírExtra)
Megerősödtek Magyarországon a szélsőjobboldali politikai mozgalmak, ez a jelenség egyebek mellett a Gyurcsány-kormány gazdasági megszorításainak következménye, mert ezek nagy terheket rónak a magyar lakosságra - mondta a Keresztény-Zsidó Társaság (KZST) főtitkára csütörtökön Budapesten.
jan. 11
7:38
Sivatagosodik az ország (Piac és Profit)
Nyolcvanötmilliárd forint kell hazánk elsivatagosodással veszélyeztetett területén a megelőző feladatokra. A tavalyi aszály mértéke sürgeti a munkát.
jan. 11
7:38
A hideg futkoshat Hillaryn: Kerry Obamát pártolja (Privátbankár)
John Kerry amerikai szenátor, a 2004-es elnökválasztás vesztes demokrata párti jelöltje közölte: Hillary Clintonnal szemben Barack Obamát támogatja az elnökjelölt-választási versenyben.
jan. 11
7:40
Elhunyt a Mount Everest legyőzője (Privátbankár)
Meghalt Sir Edmund Hillary hegymászó és utazó, aki elsőként jutott fel a Mount Everestre - jelentették be hazájában Új-Zélandon. Hillary 1953-ban egy nepáli hegyi vezető, Tenzing Norgay serpa közr...
jan. 11
7:41
Bilincsben állítják bíró elé a Playboy cicát (BorsOnline)
Garázdaság miatt kellett volna a bíróságon megjelennie egy salgótarjáni Playmate-nek aki, még tavaly februárban támadt rá egy egyetemi tanárra a pécsi vasútállomáson. Somogyi Beáta (22) sztárnevén Betty White, negyvenéves édesanyjával együtt ütötte, rúgta, tépte a tanárnőt sokak szeme láttára.
jan. 11
7:42
Kilenc képviselő kilépett az MSZP-ből (HírExtra)
Kilenc önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP képviselőcsoportjából csütörtökön Óbuda-Békásmegyeren, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) III. kerületi alapszervezetét - közölte Pataki Márton, az újonnan alakult párt alapszervezetének elnöke csütörtökön.
jan. 11
7:43
Megint mi járunk rosszul? Nyitás után drágább áram (Privátbankár)
A versenypiaci nyitás Magyarországon is egyértelműen felfelé viszi az áramárakat - véli az Energiapolitika 2000 Társulat elnöksége állásfoglalásában.
jan. 11
7:47
Balesettel búcsúzott Sári Évi (Blikk)
Csaknem végzetesre sikerült Sári Évi búcsúja
jan. 11
7:47
Keresztesháború a turulok ellen (HírExtra)
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője monumentális kettőskeresztet avatott az ország déli részén található Csörgőn. Ígérete szerint ezt továbbiak követik majd végig a magyar határ mentén. A nacionalista politikus a turulmadarakat akarja elűzni így. Ők azonban egyelőre tojnak az akcióra, legalábbis egy sem mutatkozott eddig.
jan. 11
7:49
Az oroszok is a dohányzás ellen (HírExtra)
Oroszország csatlakozik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2003-ban elfogadott dohányzás elleni keretegyezményéhez - döntötte el az orosz kormány csütörtöki ülésén. Oroszországban a férfiak 67, a nők 45 százaléka dohányzik, és sok fiatal szinte még gyermekkorában kezd el füstölni.
jan. 11
7:53
Orosz riválisok Szávay útjában (Infostart)
Várhatóan szinte sorra orosz ellenfelekkel kell megküzdenie Szávay Ágnesnek az év első Grand Slam-versenyén, a jövő hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon női egyesének főtábláján.
jan. 11
7:53
A pillangók biológiai órája (HírExtra)
Kutatók olyan genetikai információt fedeztek fel, mely segít megmagyarázni, hogyan találják meg útjukat a királylepkék Kanadából a téli fészkelőhelyekre, Mexikó hegyeibe. A vizsgálat során kimutatták, hogy a pillangók biológiai órája segít az állatkáknak a Napot iránytűként alkalmazni.
jan. 11
7:54
"Majd a Fidesz helyrehozza" (Privátbankár)
Navracsics Tibor szerint a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Erős Magyarország programjának küldetése, hogy talpra állítsa az országot - erről az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője Nyíregyházán...
jan. 11
7:56
Prémium zsebből: még a takarítónő is egymilliót kap (Privátbankár)
Vlagyimir Gruzgyev, a Szegymoj Kontinyent (Hetedik kontinens) elnevezésű orosz élelmiszer-áruházlánc egyik alapítója saját magánvagyonából 20 millió dollárnyi prémiumot fizet ki a cég azon alkalmazott...
jan. 11
7:58
Megalázta a bírónő a nejem (Blikk)
"A bíró nem beszélhet úgy egy nőről, mintha prostituált lenne"
jan. 11
7:58
A dollárt sem veti meg a szupermodell (HírExtra)
Gisele Bündchen visszautasította azokat a pletykákat, melyek szerint a gyenge dollár miatt kizárólag euróban hajlandó felvenni a gázsiját. A brazil szupermodell erről az O Globo című újságnak nyilatkozott.
jan. 11
8:00
Dániában tartják májusban a maszturbációs vitamaratont (Kripto Akadémia)
San Francisco és London után Koppenhága lesz a maszturbációs vitamaraton színhelye májusban: a "Masturbate-a-Thon 2008" elnevezésű rendezvény célja, hogy megtörje a szexualitással kapcsolatos tabukat és előítéleteket - mutatott rá a szervező.
jan. 11
8:03
Nem fújta meg a szondát a gyanúsan viselkedő focista (Infostart)
Konfliktusba került a rendőrséggel az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Reading csatára, Dave Kitson.
jan. 11
8:03
Öt év után szabadultak a túszok (HírExtra)
A fél évtizedes fogság után a 44 éves Rojas és az 57 éves Gonzalez hamarosan találkozhat szeretteivel. Megérkezett Venezuelába a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) két volt túsza, akiket több mint öt évi fogság után a venezuelai elnök közbenjárására csütörtökön engedett el a szélsőbaloldali gerillaszervezet.
jan. 11
8:04
Belehalt bántalmazásába egy 18 éves fiú (Blikk)
jan. 11
8:04
Továbbra is válságos Suharto volt indonéziai elnök állapota (Metropol)
Eszméleténél van, ám továbbra is válságos Suharto volt indonéziai elnök állapota, akit ma egy hete szállítottak egy jakartai kórházba.
jan. 11
8:04
Forintban kimondhatatlan Kína külkertöbblete (Privátbankár)
Kína külkereskedelmi többlete decemberben 22,69 milliárd dollár volt, ezzel a tavalyi egész évi többlet 262,2 milliárd dollárt ért el. Ez új rekord, és 47,7 százalékkal több a 2006-os, 177,47 milliárd...
jan. 11
8:05
Győzni tudott a Sopron (HírExtra)
Az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata 74-61-re győzött az olasz Napoli otthonában az Euroliga nyolcadik fordulójában.
jan. 11
8:09
Bankot büntetnek megtévesztő reklámért (HírExtra)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 80 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bank Zrt.-re, mert megítélése szerint a pénzintézet a Rugalmas Lakáshitel konstrukcióját népszerűsítő egyes hirdetéseiben nem megfelelő tájékoztatást adott, magatartása alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére - tette közzé a versenyhivatal.
jan. 11
8:13
Filmdíva lesz Kárpátiék lánya (BorsOnline)
Kárpáti Rebekát még kevesen ismerik, pedig zsenge kora ellenére már világsztárral, Christopher Lamberttel szerepelt együtt a Harag napja címû filmben. A tizenhárom éves szépség nem más, mint a Barátok közt sztárjának, R. Kárpáti Péternek a lánya, aki színész szeretne lenni. Rebeka álma, hogy meghódítsa a mozikat, s akár külföldre is elutazna egy-egy szerepért.
jan. 11
8:14
60 éves a Mini frontembere (HírExtra)
Ő a magyar rock "fekete embere", három és fél évtizede csak fekete öltözékben látni őt. Persze Török Ádám - Ádi, Gyugyó, Török bácsi, ahogy tetszik - korántsem nevezhető fenyegetően komor jelenségnek: ő maga az élet, az energia, a zene két lábon járó öröme. A Mini együttes alapítója és vezetője szombaton ünnepli 60. születésnapját.
jan. 11
8:16
Vitatott őssejtterápia Kínában (Metropol)
Kétségbeesett amerikaiak a gyógyulás reményében jelzálogkölcsönnel terhelik meg otthonaikat, hogy kifizessék a kínai őssejtterápia tetemes, dollárok tízezreit felemésztő költségeit.
jan. 11
8:18
Kevesebb gyógyszert használunk (Metropol)
Jelentősen csökkent a lakosság gyógyszerfogyasztása a tavaly bevezetett új szabályok következtében. A szülők a korábbinál kevesebb antibiotikumot adnak a gyerekeknek.
jan. 11
8:19
Ki minden idők legszebb Bond-lánya? Nézze meg őket! (Infostart)
Ezen a héten hozták nyilvánosságra, hogy a legújabb James Bond-filmben az ukrán szépség, Olga Kurilenko alakítja a női főszereplőt. De vajon hogy állja ki az összevetést a korábbi Bond-lányokkal?
jan. 11
8:19
Hernádcéce választ (HírExtra)
Március 16-án választhat új polgármestert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádcéce lakossága - olvasható az Országos Választási Iroda honlapján. A 252 lakosú Hernád-menti település eddigi polgármestere, Polyefkó István december elején mondott le posztjáról.
jan. 11
8:21
"Az élet olyan, mint a hegymászás..." (Privátbankár)
Véget ért egy nagy kaland, 88 évesen elhunyt Sir Edmund Hillary, és ezzel elment az utolsó olyan hős felfedező a XX. századból, aki még milliárdok és felhajtás nélkül hajtott végre nagy cselekedeteket

Keresés