A rendszerváltozás óta Magyarországon most először csökkent mérhetően a szürke- és feketegazdaság aránya, és keletkezett érezhető többletbevétel a gazdaság tisztulásából - mondta Gyurcsány Ferenc.
Az immár négy-öt éve elhagyott martinsalakos házak romjainak elbontását várják a telektulajdonos Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól az érintett észak-hevesi önkormányzatok - adta hírül keddi számában a Heves Megyei Hírlap.
Továbbra is kedvezöek a devizapár kilátásai. A 2,0360-as ellenállás átlépésével potenciál nyílt 2,2680-ig. A GBP-USD ma igyekszik megközelíteni a 2,09-nél futó 26-éves csúcsot. Ha sikerül átlépni az értéket, a következö ellenállással 2,1170-nél találja magát szembe. Ha megfeneklik az értéknél a devizapár, korrekcióra kerülhet sor 2,0360-ig. in-GFX
A rendszerváltozás óta Magyarországon most először csökkent mérhetően a szürke- és feketegazdaság aránya és keletkezett érezhető többletbevétel a gazdaság tisztulásából - mondta Gyurcsány Ferenc...
Megtartják holnap reggel a kétórás sztrájkot a vasutasok, mert eredménytelen volt az egyeztetés a gazdasági minisztériummal. A MÁV a sztrájk miatt elhalasztott utazásokra szóló jegyek árát visszatéríti.
Huszonkét azonosítatlan holttestet találtak egy tömegsírban Bagdadtól észak-nyugatra egy, az al-Kaida harcosai ellen indított amerikai-iraki katonai akció során - jelentette be az Irakot megszálló...
Mama- és gyermekülések, kérésre mózeskosár, bébiétel, pelenka és cumis üveg is jár ma már a kisbabával utazóknak az egyik légitársaság információja szerint. A nagyobbacskák számára ott a virtuális JetFriends klub, míg a földi váróteremben 160 négyzetméteres játszószoba áll a gyerekek rendelkezésére.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hagyományos Ipari Nyílt Nap rendezvényét november 7-én tartja, melynek keretében először kerül sor a mérnökhallgatók mérnökversenyére.
Nyolcvanhét éves korában kedden Milánóban meghalt Enzo Biagi, az olasz sajtó legendás alakja. Biagi az elmúlt hatvan évben szinte valamennyi jelentős olasz lapnál vezető szerkesztőként vagy publicistaként dolgozott, és évtizedek óta elképzelhetetlen volt műsorai nélkül az olasz köztelevízió is.
Ma erösödést mutat a dél-afrikai rand. A devizának jól jön az aranyár, mely megközelítette a 28 éves csúcsot 819 dollárnál. A deviza a fogyasztói árakból is profitál, melyek miatt úgy vélik, hogy szükség lehet a SARB újabb kamatemelésére. Támogatások 6,4842-nél és 6,4557-nél találhatók. In-GFX
Megérkezett Párizsba az a három francia újságíró, akiket szabadon bocsátottak a csádi hatóságok. A Zoé Bárkája gyermekmentő csoport hat francia és spanyol állampolgárságú munkatársát még fogva tartják. Őket Csádban állítják bíróság elé.
Az osztrák főváros energizáló és energiarabló helyeit veszi sorra az „Erőterek Bécsben“ című útikönyv, amely nemrégiben került az osztrák könyvesboltok polcaira.
Korszerű, európai és mindenki számára elfogadható egészségügyi rendszert szeretnénk - mondta az Országgyűlés elnöke köszöntőjében a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) ülésén, kedden az Országházban....
A Graphisoft Park az év első kilenc hónapjában 3,936 millió euró (987 millió forint) bevételt ért el az ingatlangazdálkodásból, 42,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, nettó nyeresége pedig 17,4 százalékkal 1,041 millió euróra (261 millió forint) nőtt.
Az idén immár ötödik alkalommal ingyenes tőzsdei tanfolyamon és Tőzsdei Nyílt Napon vehetnek részt az érdeklődők kedden, a Budapesti Műszaki Egyetemen - közölte a Budapesti Értéktőzsde.
Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő szerint a kormányfő és az MSZP más vezető politikusai is tudtak a kőbányai szocialisták korrupciós pártszervezéséről.
Akkor tudjuk előre mozdítani a reformokat, ha a koalíción belüli egyetértés a parlamentben leadott szavazatokban is megnyilvánul - mondta Kóka János arra reagálva, hogy az MSZP-frakció előző napon kétszer is a kormány és az SZDSZ szándéka ellen szavazott.
Iraklij Okruasvili volt grúz védelmi miniszter a független Imedi televízióban, Münchenből adott keddi interjúban Hitlerhez hasonlította a kaukázusi ország elnökét, s az egész grúz vezetést korrupcióval vádolta meg.
Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint Gyurcsány Ferenc és az MSZP más vezető politikusai is tudtak a kőbányai szocialisták korrupciós pártszervezéséről. Magyarázata szerint ez csak a jéghegy csúcsa.
A chicagói autósoknak a jövőben nem kell készpénzt, csekkfüzetet vagy hitelkártyát maguknál hordaniuk, ha tankolni akarnak, már ujjlenyomatukkal is fizethetnek.
Eddig sem volt érdemes rendőrök közelében szabálytalankodni, most azonban már dokumentumokkal bizonyíthatják a járőrök, ha szabálytalanságot tapasztalnak. Az új rendszer a hangot is rögzíti, ezzel a vesztegetéseknek akarja elejét venni a hatóság.
Tehetséggondozó és médiapromóciós mozgalmat kezdeményezett a Transindex hírportál és a magyar kormány által létrehozott Erdély FM rádióprodukciós stúdió: első lépéseként rádióműsort és zenei portált indítottak, ami új lendületet adhat a romániai magyar popszakmának.
Általános és középiskolások részére hirdet pályázatot a Magyar Rákellenes Liga. A „Ne vessz el a füstben, válaszd az életet!" című pályázat káros szenvedély elleni harcra kívánja mozgósítani azokat a fiatalokat, akik életkori sajátosságaiknál fogva amúgy is nagyon ki vannak téve - a passzív dohányzás ténye mellett - a rászokás veszélyének.
Egyetértésre jutott az öt parlamenti párt képviselője arról, hogy a közpénzügyi szabályozást és ezen belül az Országgyűlés Költségvetési Hivatalának felállítását az Alkotmányban rögzítik - mondta kedden az MTI-nek a tárgyalás után Veres János pénzügyminiszter.
Az izraeli külügyminisztérium azzal vádolta kedden Mohamed el-Baradeit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség igazgatóját, hogy megengedi Teheránnak atomprogramja folytatását, és ezzel az irániak kezére játszik
Több év tapasztalata után már egyértelműen kijelenthető, hogy sikeres a Digitális Középiskola; Miskolcon 2003-ban indult meg ez az új - nemzetközi viszonylatban is újszerűnek számító - tanítási módszer a hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok számára - olvasható a keddi Észak-Magyarországban.
Aktualizálva a választ, könnyen felelhetnénk: a Parlament kapuit döngetik manapság. Ha megvalósulnak a tervek, a politikai pártok kötelező kvótarendszer alapján juttathatnak be kellő számú női politikust a honatyák közé.
Szeptemberben 1,1%-kal emelkedtek a német iparba beérkezett megrendelések, miközben +6,2%-os értékkel számoltak a legutóbbi +4,5% után. Ezzel túl optimistának bizonyult az elörejelzés. Az adatok hatására új abszolút csúcsot ért el az EUR-USD 1,4533-nál. Ellenállás 1,4538-nál és 1,4568-nál található. In-GFX
A román házelnökhöz fordul Szili Katalin a moldvai csángó magyar gyermekek anyanyelvű oktatása érdekében. Ezt a házelnök mondta újságíróknak, miután moldvai csángó szervezetekkel és magyarországi civil segítőikkel egyeztetett kedden a Parlamentben.
Az építési felügyelők egyebek mellett az építési technológiát, valamint az építőmunkásokat is ellenőrizhetik - olvasható az építésfelügyeleti tevékenységről szóló kormányrendeletben.
Új Adolf Hitlernek nevezte a grúz elnököt egy emigráns ellenzéki politikus. Hétfő este már csak tízezernél is kevesebb kormányellenes tüntető követelte Tbilisziben Mihail Szaakasvili távozását. A grúz kormányt a jelek szerint nem rendítette meg az öt napja kezdődött tiltakozó akció.
Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium (PM) szakállamtitkára szerint az idén a gazdasági növekedés üteme Magyarországon elérheti a korábban prognosztizált 2,2 százalékot. A Pénzügyminisztérium...
Izrael azzal vádolta meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (IAEA), hogy Irán kezére játszik a perzsa állam nukleáris programjáról folytatott nemzetközi vitában. Az izraeli külügyminisztérium szóvivője kedden azt mondta, hogy az IAEA Irán terveit hajtja végre, ezért a szervezet és annak vezetői bűnösök.
Akkor tudjuk előre mozdítani a reformokat, ha a koalíción belüli egyetértés a parlamentben leadott szavazatokban is megnyilvánul - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke kedden Budapesten arra reagálva, hogy az MSZP-frakció előző napon kétszer is a kormány és az SZDSZ szándéka ellen szavazott az egyes adótörvényeket módosító előterjesztéshez benyújtott módosító javaslatok voksolásakor.
A csádi belügyminiszter szerint "sértés lenne"az afrikai országgal szemben, ha a Zoé Bárkája szervezet gyermekrablással vádolt tagjait Franciaországban állítanák bíróság elé. Ahmat Mahamat Bachir csádi belügyminiszter a Le Parisien című francia napilap keddi számában megjelent nyilatkozatában leszögezte: a csádi igazságszolgáltatás "érti a dolgát".
Egyetértésre jutott az öt parlamenti párt képviselője arról, hogy a közpénzügyi szabályozást és ezen belül az Országgyűlés Költségvetési Hivatalának felállítását az Alkotmányban rögzítik - mondta kedden az MTI-nek a tárgyalás után Veres János pénzügyminiszter.
Az ellenzék szerint hajdani KGB-s kapcsolatai miatt kockázatos a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának kinevezése. Demeter Ervin, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes tagja szerint nyomós okkal küldték el 2000-ben Laborc Sándort az Információs Hivatal éléről. Tóth Károly szocialista képviselő visszautasította a vádakat.
Gyalog indul Budapestre Drávapiski polgármestere, Mali Zoltán szerdán, tiltakozásul amiatt, hogy a dél-baranyai község nem kapott támogatást a tervezett vakok és gyengénlátók rehabilitációs központjának megvalósításához - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
A felnőtt lakosság csaknem fele hallott arról, hogy viszonylag rövid időn belül Magyarországon is felváltja a földfelszíni analóg műsorszórást a digitális. A részletekről azonban csupán minden ötödik megkérdezettnek van valamilyen fogalma - derül ki a Szonda Ipsos infokomm csoportjának felméréséből.
Miután nem értékelték a múlt pénteki kedvezö amerikai munkaerö-piaci adatokat, most, a borzalmasan gyenge német ipai megrendelések után is ez a helyzet. A megrendelések +1,1%-os érétke jóval elmaradt a +6,2%-os elörejelzéstöl. A dollár ma új minimumokat ért el az euróval és a kanadai dollárral szemben. Az USD-CAD új abszolút minimumra esett vissza 0,9256-nál. Ha további veszteségeket jósolnak az…
Révész Máriusz országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján bemutatta az elégedetlen helyi szocialisták Gyurcsány Ferencnek címzett 2005. márciusi e-mailjét, és a Hiller Istvánnak 2004 végén és 2005 elején küldött leveleket, amelyekben a helyzet megoldását kérik a pártvezetéstől.