Az Airbus bejelentette: 1,2-1,4 milliárd eurós többletterhet jelentett a harmadik negyedévben, hogy az A400M jelű, óriás katonai szállító repülőgép első kiszállítása legalább félévet késik
Gisele Bündchen, a világ leggazdagabb szupermodellje is figyelemmel kíséri a gazdasági híreket, és aggódik a dollár értékvesztése miatt, ezért újabban euróban kéri fizetését.
Az október végi figyelmeztető sztrájk óta kedd reggel ül először tárgyalóasztalhoz a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a vasutasok többségét tömörítő két szakszervezettel. A megbeszélésen - hírek szerint - a megszüntetésre ítélt 38 vasútvonalról egyeztetnek.
81 éves korában II. Erzsébet brit uralkodót beválasztották a világ legelbűvölőbb 50 asszonya közé. A Vogue magazin decemberi számában megjelenő toplistán a királynő olyan ifjú hölgyek társaságában...
Lőfegyverrel való visszaélés miatt vádat emelt az ügyészség Vadász János volt szocialista politikus ellen. A volt kormánymegbízott a vádirat szerint júliusban egy engedély nélkül tartott 4 mm-es flóbert pisztollyal fenyegetett meg egy biciklist a Kodály Köröndnél, akivel előzőleg nézeteltérése támadt.
A Google megerősítette azokat a régen megindult találgatásokat, hogy belép a mobiltelefon-piacra. A cég hétfői bejelentése szerint szabadon elérhető mobiltelefon operációs rendszert fe...
Keddtől szombatig több mint egy tucat vidéki helyszínt keres fel a kormányfő a Falu Hete program keretében, a körút első napján a Pest megyei Tápiógyörgyére és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákócifalvára látogat Gyurcsány Ferenc - jelentette be Budai Bernadett a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.
Egy norfolki kastély a legkísértetgazdagabb épület Nagy-Britanniában, legalábbis a szellemes ingatlanok toplistája szerint. A Blickling Hall nevű ódon, főúri épületet meg-meglátogatja Boleyn...
Tamás Miklóst, a City Taxi elnökét, és a cég diszpécserközpontjának a vezetôjét rabolták ki fegyveresek hétfôn reggel Budapesten, az Etele úton. Szônyi Tibor, a társaság szakmai igazgatója lapunkkal közölte, hogy nem a cég elnökét, hanem az ôt kísérô férfit ütötték le.
Négy megyében tartanak a következő hetekben árvízvédelmi és polgári védelmi gyakorlatot, melybe a katasztrófavédelem szakemberei a lakosságot is bevonják. Egyebek közt a kitelepítést, gáterősítést fogják kipróbálni.
Negyvenkét film 26 országból, harmincnégy magyarországi premier 5 nap alatt - ez a negyedik alkalommal megrendezendő Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál kínálata november 6-és 11-e között.
Feltehetően 4500 éves katonasírra bukkantak építkezés közben Potsdamban. A korai bronzkorban élhetett harcos csontváza mellett többek közt fegyvereket is találtak - közölte Potsdam városvezetése....
Az EUR-USD ma reggel 16 pipes sávban mozgott, 1,4470 és 1,4486 között mozgott. A következö cél az 1,4538-as érték. Támogatás 1,4444-nél és 1,4414-nél található. Ma nem jelennek meg amerikai adatok. Az EUR-JPY ma reggel erösödést mutatott, és mozgási csúcsot ért el 165,88-nál. A kereskedök a 166-os érték tesztjével számoltak, de nem érték el az értéket. A devizapár árfolyama 165,42-röl 46 pippel a…
A csádi belügyminiszter szerint "sértés lenne"az afrikai országgal szemben, ha a Zoé Bárkája szervezet gyermekrablással vádolt tagjait Franciaországban állítanák bíróság elé.
Politikai rendszerváltás ide, szociális rendszerváltás oda, a "körön kívüli" fiataloknak ma is épp olyan nehéz bekerülniük a gazdasági elitbe, mint régebben. A Népszabadság szociológusok és gazdasági szakemberek véleményét összegzi az úgynevezett társadalmi mobilitásról, illetve annak hiányáról.
Több évtizedes szakmai munkája elismeréseként ítélte oda a Batthyány-Strattman László-díjat egy 28 éves fiatalembernek az egészségügyi miniszter. A Magyar Nemzet kitüntetést firtató kérdése után a tárca internetes oldalán megváltoztatták a díj odaítélésének indokolását.
Európában elsőként, a gazdasági és társadalmi élet, a civil társadalom, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek, valamint a tudomány képviselőiből álló Gazdasági és Szociális Tanács részletes ajánlásokat fogadott el a magyar gazdaság szereplői, a vállalatok, a civil szféra, az állami és önkormányzatok, valamint a média számára. Az ajánlások célja, hogy az Európai Unió prioritásaival…
Minden lakópark reklámja csendes, nyugodt környezetet ígér, ám Budapest új közbiztonsági térképével a vevő maga is ellenőrizheti, valóban biztonságos környéken épül-e a lakópark
Claudia Schiffer, Naomi Campbell és Kate Moss mellett II. Erzsébet királynő is bekerült a világ legelbűvölőbb 50 nője közé az egyik vezető divatlap listáján.
A szolgáltatók szerint növekszik a cégek igénye a betegségmegelőzést célzó szűrésekre. A lap által megkérdezett szakember szerint azok a kis- és középvállalkozások, amelyek odafigyelnek kollégáik mentális és fizikai állapotára.
Véglegesítették és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök asztalára tették az úgynevezett Gripen-bizottság jelentésének nyilvános verzióját - írta a Népszabadság kedden. A lap információja szerint a...
Ma némiképp emelkedett az USD-JPY árfolyama. 114,50-nél oldották a vételi stopokat. Az euróval szemben is gyengülést mutatott a jen. Ellenállás 115-nél, míg támogatás 114,00-nél található. In-GFX
Kínában épül fel a világ legnagyobb óriáskereke, a 208 méter magas építmény 2009-re készül el. A 99 millió dolláros, csaknem 17 és fél milliárd forintos beruházást szerették volna átadni a 2008-as Olimpiai Játékok előtt, de a kivitelező ezt nem vállalta.
Egyetlen hangot sem énekel Kóbor János az Omega angol nyelvû lemezén. A 39 év késéssel kiadott korongon nagyrészt Presser Gábor elôadásában hallhatók az együttes legendás dalai
Hiába drágul hetente az üzemanyag, a magas gabonaárak miatt még indulás előtt befuccsolhat a magyar bioetanol-üzlet. A svéd tulajdonban lévő SEKAB Bioenergia Magyarország Zrt. például a napokban felfüggesztette Gönyűn és Marcaliban 2009-re tervezett beruházásainak előkészítését.
Az Egyesült Államok felgyorsítja az általa tervezett európai rakétaelhárító pajzs kiépítésének folyamatát, és a rendszerre fordítandó összeget már bele is vették a következő katonai költségvetésbe...
Megbírságolhatják azokat az ingatlan tulajdonosokat, akik nem takarítják el a házuk előtt felgyűlt falevelet. A közterület-felügyelők folyamatosan járják az utcákat, és ha a járdán túl sok avar van, előbb figyelmeztetnek, majd bírságot szabnak ki.
A Szegedi Ítélőtáblán kedden folytatódik a magyarcsanádi lány - Pénzes Henrietta - gyilkosának pere. A Csongrád Megyei Bíróság júliusban ítélte el a 16 éves fiút. 14 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte az elsőfokú bíróság. Az ítélet ellen az ügyvéd enyhítésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett.
A vállalkozások tavaly 21 milliárd forintot szántak adományozásra. Ez az adózás előtti eredményük alig 3 ezrelékét, de a befizetett adónak is csak kevesebb mint 5 és fél százalékát jelenti.
BUDAPEST – Tovább gyengült Kóka János (35) és pártja a koalíciós villongások során. Látványos pofonba futott bele a hét végén az SZDSZ, miután Veres János pénzügyminiszter lemosta a liberálisok adójavaslatait. A közvélemény-kutatások jelzik: veszélyesen közel a szakadék az SZDSZ számára
Ma reggel változóan alakult a dollár sorsa. Míg a jennel szemben erösödést mutatott, az euróval szemben veszteségeket könyvel el. Az EUR-USD árfolyama ma reggel 1,45 körül mozog, míg az USD-JPY-t 114,50 fölött jegyzik. A mai nap csúcspontját a számos nemzteti és összeurópai szolgáltatási index közzététele jelenti 09.45 órától. A 10.00 órakor megjelenö EU-s indexnél változatlan 55,6 pontos…
Országos állásbörzét hirdet november 6-7-én a Budapesti Corvinus Egyetem. A Karrier Expo két napján csaknem száz kiállító várja a végzős diákokat, illetve a frissdiplomás fiatalokat, 1500 négyzetméteren.
A társadalom szinte minden rétegét magunk ellen fordítottuk - nyilatkozta a kormányközeli Népszabadságnak Szili Katalin házelnök, szocialista politikus. Fontos látni, ahhoz, hogy az emberektől áldozatot kérjünk, tudniuk kell, hogy mit, miért és hogyan teszünk.
Korlátozott számban még kaphatók jegyek a Deep Purple kedd esti koncertjére, tájékoztatott a koncertet szervező Showtime Budapest munkatársa. A brit rockbanda a "Rapture of Deep" című tavaly megjelent albumát mutatja be a magyar közönségnek este fél nyolctól a Papp László Budapest Sportarénában.
Iszlámábád visszautasítja a rendkívüli állapottal kapcsolatos nemzetközi bírálatokat - közölte kedden a pakisztáni külügyminisztérium szóvivője. A szóvivő szerint Pakisztán "megérti az ország...
A MOL Nyrt. eladási és vételi szerződést kötött a Tullow Oil társasággal a cég 40 százalékos részesedésének megszerzésére a Ngosso Permit tengeri blokkban Kamerunban. Erről a Portfolio.hu számolt be.
A Graphisoft Park az év első kilenc hónapjában 3,936 millió euró (987 millió forint) bevételt ért el az ingatlangazdálkodásból, 42,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, nettó nyeresége pedig...
Az éjjel erösödést mutatott az EUR-USD, és ma 1,45 körül mozog árfolyama. Chart-technikailag az 1,4535-ös abszolút csúcs tesztjére lehet számítani. Elöbb azonban át kell lépni az 1,4526-os csúcsot. Lehetséges, hogy átmenetileg elérik ezt a célt. Támogatás található 1,4445-nél. In-GFX
Ingyenes egészségfelmérést tart az Egy csepp figyelem Alapítvány a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában november 6-án, kedden. A szakemberek a programon megmérik a diákok vércukrát, vérnyomását, testtömeg indexét vagy szénmonoxid kibocsátását.
A csádi belügyminiszter szerint "sértés lenne"az afrikai országgal szemben, ha a Zoé Bárkája szervezet gyermekrablással vádolt tagjait Franciaországban állítanák bíróság elé. Ahmat Mahamat...
Dupla válogatás-albummal és a decemberi koncerttel ünnepli huszadik születésnapját Magyarország egyik legnépszerűbb rockegyüttese a Kispál és a Borz, a banda frontembere azonban egyáltalán nem látja rózsásnak a jövőt.
Hatalmas botrány robbant ki Béres Alexandra csapatában. A Nagy Fogyás címû játékban, mindeddig nem volt példa arra, hogy két csapattag egymás ellen forduljon. Misi azonban a szavazásnál nem tartotta magát a megbeszélt taktikához, feldühítve ezzel Istvánt, aki üvöltözni kezdett vele.
Legkevesebb 13 ember meghalt, 24 megsérült, amikor autóbusz ütközött egy személyautóval Portugáliában, hétfőn este. A helyi nyugdíjasokat szállító busz átszakította az autóút szalagkorlátját ,és egy húsz méter mély szakadékba zuhant.
Több év tapasztalata után már egyértelműen kijelenthető, hogy sikeres a Digitális Középiskola; Miskolcon 2003-ban indult meg ez az új - nemzetközi viszonylatban is újszerűnek számító - tanítási...
Miközben idén tovább csökkent a dolgozók munkahelyi elégedettsége, az idei Legjobb Munkahely Felmérés győzteseinél ez épp fordítva van. A nagyvállalatok közül a Market Építő Zrt., míg a kis- és középvállatok kategóriájában a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. nyert.