Meghalt csütörtökre virradóra az a 18 éves fiú, aki egy finn középiskolában lövöldözött szerdán. Pekka-Eric Auvinen két lánnyal, öt fiúval és az iskola igazgatónőjével végzett a Finnország déli részén fekvő Tuusulában. A halál helyi idő szerint éjjel negyed 11-kor állt be nála.
Lövedékek sebesítettek meg négy személyt a caracasi Központi Venezuelai Egyetemen, amelyet azt követően ért fegyveres támadás, hogy a dél-amerikai ország fővárosában tüntetést rendeztek Hugo Chávez államfő alkotmányreformjai ellen. Az első beszámolók még egy halálos áldozatról is említést tettek, de a polgári védelem országos parancsnoka később pontosította az adatokat. A támadás végrehajtóinak…
Grúzia egész területére 15 napos rendkívüli állapotot hirdettek ki - jelentette be tegnap este az állami televízióban Georgi Arvaladze gazdasági és fejlesztési miniszter. A rendeletről Miahil Szaakasv...
Házkutatást tartott szerdán az oktatási minisztériumban az ügyészség a Zuschlag-ügy kapcsán. A tárcánál dolgozott korábban Kemecsei Árpád, a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. felügyelő-bizottságának elnöke. Nála, valamint Komlódi Gábornál, a zuglói MSZP volt önkormányzati frakcióvezetőjének lakásában is házkutatást tartottak.
A Magyar Telekom Nyrt. 59,4 milliárd forint nettó eredményt ért el az első háromnegyed évben, ami 1,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 60,3 milliárd forintnál - közölte a társaság...
Legkevesebb hárman meghaltak Párizs központjában egy jelentős tűzvészben, amely ma a hajnali órákban keletkezett - jelentette a francia fővárosi rendőrprefektúrája. A lángok Párizs X. kerületében ...
Kigyulladt egy földszintes lakóépület szerdán este Budapesten a XXII. kerületben. Kis-Guczi Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság sajtóügyeletes arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az Árpád...
A melegviccek mellett kampányol Rowan Atkinson. A brit komikus szerint a kormány túlszabályzási mániája már-már a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot veszélyezteti.
Minden eddiginél jobban megközelítette a hordónkénti 100 dollárt az olaj ára, s a szakértők elkerülhetetlennek tartják a további drágulást. A közeljövőben a 110 dolláros szint sem tűnik elképzelhetetlennek, de állítólag már 250 dolláros árfolyamon is köttettek opciós üzletek.
Legkevesebb hárman meghaltak Párizs központjában egy jelentős tűzvészben, amely csütörtökön a hajnali órákban keletkezett - jelentette a francia fővárosi rendőrprefektúrája. A lángok Párizs X....
George Bush amerikai elnök szerdán közölte: telefonon beszélt Pervez Musarraf pakisztáni államfővel, akit a parlamenti választások mielőbbi megtartására szólított fel és arra, hogy mondjon le...
A Magyar Telekom Nyrt. 59,4 milliárd forint nettó eredményt ért el az első háromnegyed évben, ami 1,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 60,3 milliárd forintnál - közölte a társaság. A nem au...
Vészesen terjed Magyarországon a korrupció és a megvesztegetés – mutatja a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég legfrissebb felmérése. Eszerint két év alatt két és félszeresére nőtt a fehérgalléros bűnözés áldozatává vált vállalatok száma, amivel jócskán megelőzzük a kelet-közép-európai átlagot.
Hank Thompson amerikai countryénekes, zenész nyolcvankét évesen tüdőrák következtében távozott az élők sorából. A műfaj ismert egyénisége volt, akinek képességeit a szakmai körökben is elismerték.
Finnországban nyolc ember meghalt, másik 12 megsebesült, amikor egy végzős diák lövöldözni kezdett egy gimnáziumban. A 18 éves Pekka-Eric Auvinen nem sokkal a vérengzést megelőzően a YouTube videómegosztón megígérte: vérfürdőt rendez iskolájában.
Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes a Magyar Nemzettel közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János már harmadszor tagadta meg a vallomástételt - írta csütörtökön a...
A MÁV valamennyi járata csütörtök hajnaltól a menetrend szerint közlekedik. Kavalecz Imre, a vasúttársaság sajtófőnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szerdai vasutassztrájk miatti késések...
Sorozatos önkormányzati és állami megrendeléseket kap kórházak átvilágítására egy Gyurcsány Ferenchez köthető cég. A miniszterelnök egykori érdekeltségébe tartozó Perfekt Zrt. munkatársaiból verbuválódott Kató és Társa Kft.-t nemrég busás összegért, 23 millió forintért készített két egészségügyi tanulmányt.
Újabb sztrájk szervezését fontolgatják a vasutas szakszervezetek. Az egyik érdekképviseleti szervezet vezetője, Gaskó István az InfoRádióban úgy fogalmazott: egyelőre nem tárgyaltak a közlekedési minisztériummal, így nem érzik, hogy érdemi befolyásuk lehetne a mellékvonalak megszüntetéséről hozandó döntésnek.
Kína pénzügyi központjának számító Sanghajban gyermekdömpingre számítanak a kínai horoszkóp szerint rendkívül kedvezőnek tartott Arany Disznó éve miatt. A kínai zodiákus utolsó, tizenkettedik...
Hiányzott két űrhajós, az olasz Paolo Nespoli és az amerikai Clayton Anderson szerdán a Discovery leszállása után közvetlenül megtartott élménybeszámolószerű sajtótájékoztatóról. Az űrsiklók...
Megfordított cigaretta és lekopogás a fán, családi lottószámok és sószórás a váll fölött: a modern és a hagyományos babonák toplistája néha kifejezetten meglepi az embert.
Bogárhátúnak aligha volt nevezhető, kicsit csúnyácska volt, egyszerű is, de autó, s a németek közül sokan nagyon szerették. Legalábbis az egykori NDK-ban, sőt az akkori keleti blokk más országaiban, így Magyarországon is.
Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes a Magyar Nemzettel közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János már harmadszor tagadta meg a vallomástételt - írta csütörtökön a lap.
Zidane, egy XXI. századi portré címmel az Indiszkrét tekintetek című sorozatban, premier előtt vetítik a francia labdarúgóról szóló filmet november 19-én a budapesti Francia Intézetben. A hétvégén...
Egy kereskedö szerint ma tovább csökkenhet az USD-JPY árfolyama. A devizapár 112 alá való visszaesését az ázsiai kereskedésben a japán importörök állították meg. Mivel negatív a dollár körüli hangulat, és aggódnak az amerikai gazdasági kilátások miatt, hamar 110,00-re eshet vissza az árfolyam, ha tartósan 112 alá megy az árfolyam. In-GFX
A BKV tagadja, hogy 25 százalékkal is drágulhat az utazás, de a pontos díjemelési javaslatot Regőczi Miklós kommunikációs vezérigazgató-helyettes nem részletezte - írta csütörtökön a Népszabadság....
Érthetetlen és átláthatatlan intézkedéssorozatok, az egyesületek támogatásainak késleltetett kifizetése, az állami szerepvállalás teljes feladása - így jellemzi a francia kormányzatnak a külvárosok helyzetének javítására húsz éve elindított várospolitikáját a francia számvevőszék 130 oldalas jelentése, amelyet szerdán ismertetett a Le Parisien című fővárosi napilap.
Sikerrel fejezte be amerikai misszióját Nicolas Sarkozy. Az Irak elleni háború miatt négy éve megromlott amerikai-francia kapcsolatok a helyükre billentek. A republikánusok és a demokraták is az új erős európai szövetségest látják a Franciaországban, amely bizonyos területeken akár átveheti Nagy-Britannia helyét.
A szénhidrátokban szegény, magas zsírtartalmú Atkins-diétáról nemrég kimutatták, hogy hosszú távon károsítja a véredényeket, valamint szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában közrejátszó...
Mohamed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának távozását követelte csütörtökön Saul Mofaz izraeli miniszterelnök-helyettes. Az iráni nukleáris kérdéssel megbízott politikus az izraeli közrádióban azzal vádolta Baradeit, hogy szemet hunyt Teherán nukleáris programja felett és ezzel veszélyezteti a világbékét.
Bár a közvélemény a bevándorlókkal kapcsolatban jobbára a két évvel ezelőtt lángba borult párizsi külvárosokra, a szegényekre és a beilleszkedési problémákkal küszködőkre gondol Franciaországban, nem mindegyikükre jellemzők ezek a gondok. A konfliktusos színhelyektől távol számos sikeres bevándorolt épít ki csendben olyan kapcsolati rendszert, amelynek révén bizonyítani lehet, hogy új hazájukban…
A hét közepén 1,4731-nél konszolidál az EUR-USD. Bár néhány piaci megfigyelö szerint túl hamar emelkedett az árfolyam, és nyereség-kivétekre került sor, az EJB mai kamatdöntésére való tekintettel stabilnak mutatkozik a devizapár. Lehetséges, hogy az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet a legutóbb emelkedö energiaárak miatt felhívja a figyelmet az inflációs veszélyekre, és további emeléseket helyez…
"Feleslegesnek" tartja az amerikai szervezésű közel-keleti békekonferenciát Szíria washingtoni nagykövete. Imád Musztafa szerdán este egy San Franciscói fórumon úgy vélekedett: az év végére Annapolisba tervezett találkozó "nem vezet sehová", éppen ezért nem javasolja országának, hogy azon részt vegyen. A nagykövet emlékeztetett arra, hogy mindeddig nem születtek olyan konkrét javaslatok,…
A mongol parlament csütörtökön elfogadta Miegombín Enhbold miniszterelnök lemondását, aki 2006 januárja óta töltötte be ezt a tisztséget - jelentette az Új Kína hírügynökség.
A legnagyobb orosz parlamenti erő, az Egységes Oroszország a decemberi parlamenti és elnökválasztást követően "nemzeti vezetővé" tenné meg Vlagyimir Putyin jelenlegi elnököt. A párt vezetője, Borisz Grizlov ennek kapcsán kijelentette: a voksolás lényegében népszavazás lesz Putyin támogatására.
Zidane, egy XXI. századi portré címmel az Indiszkrét tekintetek című sorozatban, premier előtt vetítik a francia labdarúgóról szóló filmet november 19-én a budapesti Francia Intézetben - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Különleges írásra bukkant egy bristoli színész lakásának könyvespolcán: egy fanyar humorú bejegyzésekkel teli naplóra, amelyet nagyapja írt, amikor az I. világháborúban harcolt.
Robbantásos merényletet élt túl egy síita politikus csütörtökön a második legnagyobb iraki városban, Bászrában, ahol ezen a héten immár harmadszor követtek el ellen hasonló támadást vezető tisztségviselők ellen - közölte a rendőrség.
Nemzeti vezetővé szándékozik megtenni Vlagyimir Putyin elnököt a parlamenti és elnökválasztások után Egységes Oroszország. Minderről a párt és az állami duma elnöke, Borisz Grizlov szólt szerdán a párt legmagasabb tanácsának és elnökségének közös ülésén.
Brüsszelben a várakozások szerint előzetes döntést hoznak az unió bel- és igazságügyi miniszterei a scheneni bővítésről. Pozitív döntés esetén már december 21-én megszűnhetnek a belső határok a szlovén, az osztrák és a szlovák határszakaszon.
A vezető ellenzéki párt több ezer aktivistáját vették őrizetbe csütörtökre virradóra Pakisztánban a párt közlése szerint, a Pervez Musharraf államfőt bírálók elleni újabb fellépésként. A...
A Siemens AG a 2006 évi üzleti év negyedik negyedében 74 millió eurós veszteséget szenvedett el, annak ellenére, hogy eladásai 9 százalékkal bővültek- jelentette be a döntően gépipari és távközlési b...