A spanyol parlament alsóháza szerdán elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely áldozatoknak ismeri el az 1936-39-es polgárháború és az utána következő diktatúra áldozatait. A tervezetet a szocialista miniszterelnök, Jose Rodriguez Zapatero készítette el, akinek édesapját kivégezték Francisco Franco tábornok katonái.
A pakisztáni légierő legalább négy tagja meghalt, több tucat pedig megsebesült csütörtökön a keleti országrészben fekvő Pandzsáb tartományban egy öngyilkos merénylő által elkövetett robbantásban - közölték a hatóságok. A merényletről beszámoló pakisztáni katonai, illetve rendőrségi források 4-6 halálos és 30-40 sebesült áldozatról adtak hírt. A merénylő motorkerékpárjával nekihajtott a katonákat…
Az Európai Unió nyugat-balkáni bővítéséről és Koszovó státusáról is tárgyalt Göncz Kinga magyar és Vuk Jeremic szerb külügyminiszter szerdán Budapesten. A magyar diplomácia vezetője a megbeszélés után újságírók előtt elmondta: Magyarország számára továbbra is rendkívül fontos a Nyugat-Balkán stabilitása.
Nyolcvanra emelkedett a Haitin és a Dominikai Köztársaságban pusztított Noel trópusi vihar halálos áldozatainak a legfrissebb veszteségmérleg szerint. A vihar a Hispaniola sziget keleti részén fekvő Dominikai Köztársaságban okozott nagyobb pusztítást. A hatóságok helyi idő szerint szerdán közzétett adatai szerint 56 ember lelte halálát a bőséges esővel kísért vihar által keltett áradásokban,…
Pedofília elleni nagyszabású rendőrségi akció zajlik az Európai Unió számos tagországában, amelynek keretében eddig csak Franciaországban huszonöt személyt állítottak elő - közölték európai rendőrségi forrásokból. A tájékoztatás szerint a művelet még hétfőn indult, s csaknem két és fél ezer feltételezett pedofil ellen irányul. A Koala fedőnevű művelet során a rendőrök gyanúsítottakat állítanak…
Az iraki kormány újabb ellenőrző pontokat állított fel az északi országrészben tartózkodó kurd gerillák mozgásának korlátozása érdekében, és intézkedéseket tett utánpótlási útvonalaik elvágására - jelentette be az iraki külügyminiszter. Hosjar Zebari szerdai bagdadi sajtóértekezletén számolt be a szomszédos Törökország követelésére tett lépésekről. Törökország mintegy százezer katonát vont össze…
Josef Wagenthaler, a Szabad Rendőr Szakszervezetek (FEG) elnöke felszólította a rendőröket, hogy ne vegyék fel a szolgálatot a Svájccal közös rendezésű 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság idején.
Cáfolta az Egyesült Államok, hogy siettetné rakétapajzsa egyes elemeinek Közép-Európába telepítését, amint azt Oroszország Washington szemére vetette. Geoff Morrell, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerdán Washingtonban elmondta: az amerikai kormány reméli, hogy mielőbb megállapodásra juthat Csehországgal és Lengyelországgal az amerikai rakétavédelmi rakétarendszer egyes elemeinek e két…
Keserűen bírálták amerikai diplomaták, hogy a washingtoni külügyminisztérium az egyre több beltöltetlen bagdadi nagykövetségi állás miatt kötelezővé kívánja tenni számukra az iraki külszolgálatot. A külügyi alkalmazottak helyi idő szerint szerdán Washingtonban sorolták el panaszaikat Harry Thomasnak, a tárca személyzeti igazgatójának. Egyesek úgy vélekedtek, hogy az iraki külszolgálat "potenciális…
Az izraeli hadsereg letartóztatta csütörtök hajnalban Ciszjordániában a Hamász radikális palesztin szervezet katonai szárnyának egyik helyi vezetőjét - közölték palesztin biztonsági források. A 40 éves Omár Tirávit, az Ezzedín el-Kasszám Brigádok magas rangú tisztségviselőjét az észak-ciszjordánia Nábluszban fogták el katonák, akik mintegy harminc gépjárművön érkeztek ahhoz a házhoz, amelyben az…
A szerdai togliatti robbantásos merénylet egyik áldozatának otthonában orosz nyomozók azokhoz hasonló pokolgépalkatrészeket találtak, mint amilyeneket a terrorcselekménynél használt a tettes - közölte csütörtökön az orosz főnyomozó, akit az Inrefax idézett. Az orosz hírügynökség idézte a nyomozóbizottság szövetségi vezetőjét, Alekszandr Basztrikint is, aki szerint azonosították a merénylet egyik…
Törökország lezárta csütörtökön légterét az iraki Kurdisztánba irányuló polgári repülőgépek előtt. Az intézkedést megtorlásként hozták az iraki kurdok ellen, akiket azzal vádolnak, hogy menedéket nyújtanak a törökországi kurd lázadóknak - közölte az NTV török hírcsatorna, hivatalos forrásokra hivatkozva.
A rimini ügyészség elutasította Marco Pantani édesanyjának a kérelmét, hogy vizsgálják ki újra fia halálának körülményeit. Az eddigi ismeretek szerint az olaszok klasszis országúti kerékpárosa kokain-túladagolás következtében hunyt el 2004 februárjában. A mama azért fordult a hatóságokhoz, mert egy nemrég megjelent könyv azt állítja: gyilkosság volt a halál oka. "A legjobb szakértőinket vontuk be…
Oroszországban a hatóságok azonosították a szerdai togliatti öngyilkos merénylet egyik gyanúsítottját. A rendőrség az egyik áldozat lakásán a robbantásnál használt pokolgépalkatrészeket talált.
Legkevesebb nyolcvan halálos áldozatot követelt a Noel nevű hurrikán, amely az utóbbi napokban söpört végig a két nagy közép-amerikai szigeten, Hispaniolán és Kubán. A forgószél csütörtökön észak felé tartott, átlagosan több mint 100 kilométer/órás sebességgel, a Bahamák irányába, ahol elrendelték a felkészülést.
Enyhül a német nagykoalíciós viszály, amely az elmúlt napokban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kongresszusa nyomán éleződött ki. Peter Struck, az SPD parlamenti frakcióvezetője egy csütörtöki nyilatkozatában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a két éve alakult konzervatív-szociáldemokrata koalíció a hátra lévő időben a "normális mederben" képes folytatni a munkát. A magas rangú…
Öngyilkos merénylő robogott neki motorjával egy pakisztáni autóbusznak csütörtök reggel az ország közepén lévő Sargoda városában. A robbanás megölt legkevesebb 8 embert és megsebesített körülbelül negyvenet.
Annak a 103 gyermeknek a többsége, akiket egy francia szervezet, azon a címen, hogy árvák, elszállítani készült Csádból, van családja - állapította meg több humanitárius szervezet csütörtökön nyilvánosságra hozott közös jelentése. Az ENSZ gyermekalapja (UNICEF), a világszervezet menekültügyi főbiztossága, valamint a Nemzetközi Vöröskereszt a gyermekekkel való beszélgetések után jutott arra a…
Béketerv előterjesztésére szólította fel a török kormányt az Észak-Irakban lévő kurd lázadók egyik legfőbb vezetője. Az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva Abdurrahman Cadirci úgy fogalmazott, hogy Ankarának "meg kell adnia a kurdoknak a nemzetiségi, kulturális, politikai és szólásszabadsági jogaikat".
Irán elleni "példátlan" amerikai fenyegetésről beszélt csütörtökön Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani ajatolláh, volt iráni elnök. "Az ellenség sok összeesküvést szőtt Irán ellen az iszlám forradalom győzelme óta, de a jelenlegi helyzet példa nélküli, mindenkinek riadókészültségben kell lennie" - idézte szavait az IRNA iráni hírügynökség. A nagy tekintélyű ajatolláh ezzel ellentmondott Mahmúd…
A több éves külföldi száműzetés után két héttel ezelőtt Pakisztába visszatért Benazir Bhutto volt kormányfő csütörtökön néhány napra elutazott családjához Dubajba - közölte Bhutto pártjának egyik tisztségviselője. A politikus asszony már néhány nappal ezelőtt tervezte, hogy csütörtökön Dubajba utazik, de szerdán elhalasztotta az utat, félve attól, hogy távolléte alatt Pervez Musarraf államfő…
Robert Mugabe zimbabwei elnök törvényerőre emelt egy olyan alkotmánymódosító tervezetet, amely lehetőséget ad neki arra, hogy maga jelölje ki utódját - jelentette be csütörtökön közleményben a hararei kormány. Az afrikai ország hivatalos közlönye szerint az alkotmánymódosítás - amelyről a Mugabe vezette kormányzó Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió - Hazafias Front (ZANU-PF) és az ellenzéki Mozgalom a…
Csehországban bejelentette távozási szándékát Jirí Cunek kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter. A koalíció ugyanakkor valószínűleg nem került veszélybe.
Jirí Cunek, cseh kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a jövő héten távozik tisztségéből. A sokat vitatott politikus, aki egyben a kereszténydemokrata néppárt elnöke is, a napokban újabb korrupciógyanús ügy főszereplője lett. Kiderült: a kilencvenes évek végén 3,5 millió koronát helyezett el a bankokban akkor, amikor nehéz anyagi helyzetére…
Az orosz rendőrség azonosította a szerdai, Togliattiban elkövetett robbantásos merénylet gyanusítottját. Ezt csütörtök délelőtt közölte a nyomozás vezetője.
Bejelentette lemondását csütörtökön Nikola Spiric szerb nemzetiségű boszniai miniszterelnök, tiltakozva ezzel a nemzetközi közösség boszniai főképviselőjének legutóbbi döntése ellen. Miroslav Lajcak, aki nemzetközi megbízással teljhatalmú úrként felügyeli a két, etnikai alapon kialakult részből álló államot, legutóbb olyan döntést hozott, amely lehetővé teszi a közös, központi boszniai kormány…
Az Egyesült Államok és Irak is megpróbálja elkerülni, hogy Törökország bevonuljon az észak-iraki kurd autonómia területére. Az amerikaiak közölték, hogy hírszerzési adatokat osztanak a törökökkel az irakban rejtőzködő PKK-fegyveresekről. Az irakiak pedig ellenőzőpontokat állítottak fel. Ankara ugyanis invázióval fenyeget, ha nem adják ki a területére átcsapó kurdokat.
Csütörtöktől szigorodnak Németországban az útlevélkérvényezés szabályai. A november 1. után kiállított útiokmányokban már a tulajdonos ujjlenyomata is szerepel. Az ellenzéki pártok bírálják a turizmusban világbajnok német lakosság "kriminalizálását".
Cáfolta Recep Tayyip Erdogan török kormányfő csütörtökön azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint Törökország lezárta légterét az iraki Kurdisztánba irányuló polgári repülők előtt. Ali Babacan külügyminiszter pedig kijelentette: nem lesz török invázió Irak északi területei ellen. A légtér lezárásáról szóló információt az NTV török hírtelevízió röppentette fel, de nem sokkal utána egy nevének…
Kína csütörtökön nyomatékosan arra kérte a Vatikánt, hogy mondja le Tibet szellemi vezetőjével, a dalai lámával tervezett találkozót. Peking azt is kiemelte, ha mégis létrejönne az audiencia, akkor az rossz hatással lenne a kétoldalú kapcsolatokra.
A közhelytől eltérően a nők jobban vezetnek, mint a férfiak - állapította meg egy német egyetemi kutatócsoport, amely az északkelet-németországi Mecklenburg-Pomerániában két éven át alaposan tanulmányozta ezt a kérdést.
Németország támogatását kérte csütörtökön Ehud Olmert izraeli miniszterelnök az izraeli látogatáson tartózkodó Frank-Walter Steinmeiertől az Irán elleni szigorúbb szankciókhoz, amiért Teherán a nemzetközi követelések ellenére sem hajlandó felhagyni nukleáris programjával - közölte a kormányfő hivatala. Olmert ezenkívül az Izrael és a palesztinok közötti megbékélési erőfeszítésekről beszélt a német…
Nyolc év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a prágai városi bíróság Ludmila Brozová-Polednovát, aki 1950-ben államügyészként vett részt az egyik legnagyobb korabeli koncepciós perben. A taláros testület bűnrészesnek találta a most 86 éves bírónőt, aki rossz egészségi állapotára hivatkozva nem vett részt a tárgyaláson. Polednová egyike volt azoknak az államügyészeknek, akik kidolgozták a Milada…
A török kormányfő csütörtökön cáfolta, hogy Ankara lezárta volna légterét az észak-iraki kurd területre közlekedő repülőgépek elől. Recep Tayyip Erdogan azt mondta az Anatolia török hírügynökségnek, hogy "semmi effajta döntés nem született".
Bocsánatkérésre kényszerült Tonis Lukas észt oktatási miniszter, mert a balti köztársaság általános iskoláinak ajánlott olvasmányok idegengyűlölő vicceket tartalmaztak: a durva anekdoták célpontjai az oroszok, a feketék, az örmények és a kínaiak voltak, de a nőkről is megengedhetetlen hangnemben élcelődtek. A botrány azt követően robbant ki, hogy az egyik tallinni elitiskola leánytanulójának apja…
Újabb Irán elleni büntetőintézkedések meghozatalára kéri az ENSZ Biztonsági Tanácsát az Egyesült Államok. Az amerikai külügyi államtitkár közben arról is beszélt, hogy az Európai Uniónak külön szankciókat kellene hoznia Teherán ellen.
Jirí Cunek, cseh kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a jövő héten távozik tisztségéből. A sokat vitatott politikus, aki egyben a kereszténydemokrata néppárt elnöke is, a napokban újabb korrupciógyanús ügy főszereplője lett.
Andrej Logovoj orosz üzletember csütörtökön Moszkvába kijelentette: ő és családja vált nukleáris terrorizmus áldozatává egy évvel ezelőtt. Lugovoj, akit azzal vádolnak Nagy-Britanniában, hogy polóniummal megölte Londonban Alekszandr Litvinyenko volt titkosszolgálati tisztet, sajtóértekezletén nem részletezte, hogy mit ért állításán, s hangsúlyozta: csak arra akart újra rámutatni, hogy semmi köze…
A több éves külföldi száműzetés után két héttel ezelőtt Pakisztába visszatért Benazir Bhutto volt kormányfő csütörtökön néhány napra elutazott családjához Dubajba - közölte Bhutto pártjának egyik tisztségviselője.
Csütörtökön lemondott a bosnyák kormányfő. Nikola Szpirics azzal indokolta döntését, hogy nem tud tovább dolgozni olyan feltételek mellett, amilyeneket a balkáni országot felügyelő nemzetközi közösség főképviselője a múlt hónapban "kikényszerített".
Berlin támogatását kérte a Teherán elleni szigorúbb szankciókhoz a német külügyminisztertől az izraeli miniszterelnök, aki üdvözölte azt az amerikai kezdeményezést, amely újabb ENSZ-határozatot sürget Irán ellen.
Bocsánatkérésre kényszerült Tonis Lukas észt oktatási miniszter, mert a balti köztársaság általános iskoláinak ajánlott olvasmányok idegengyűlölő vicceket tartalmaztak: a durva anekdoták célpontjai az oroszok, a feketék, az örmények és a kínaiak voltak, de a nőkről is megengedhetetlen hangnemben élcelődtek.
A Csádban gyermekrablás vádjával letartóztatott kilenc francia állampolgár ügyében magas szintű tárgyalások zajlanak és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök a Le Figaro jelentése szerint az újságírók elengedését szorgalmazza.
Nagy-Britanniában bűnösnek mondta ki a Scotland Yardot a londoni felsőbíróság esküdtszéke egy terroristának nézett ártatlan külföldi állampolgár két évvel ezelőtti lelövése miatt.
Minden embernek szent életre kellene törekednie - mondta XVI. Benedek pápa Mindenszentek napján csütörtökön Rómában. Az eső ellenéer ezrek gyűltek össze a Szent Péter téren, hogy a katolikus egyházfő beszédét meghallgassák.
Albánia és a nyugat-balkáni térség euro-atlanti integrációs törekvései, az albániai reformok és kétoldalú együttműködés erősítése állt Göncz Kinga külügyminiszter tiranai tárgyalásainak homlokterében.
Elhunyt Paul Tibbets, annak az amerikai repülőgépnek a pilótája és parancsnoka, amelyről 1945-ben ledobták Hirosimára az atombombát. A hírt Tibbets egyik barátja közölte a sajtóval.