2007. november 15. csütörtök

nov. 15
2:12
Még ma eldől, hogy Kovács Ágnes küzdhet-e tovább (Infostart)
Bár a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerint nem róható fel doppingvétség Kovács Ágnesnek, a csütörtökön záruló fegyelmi eljárás után akár eltiltás is várhat a 26 éves sportolóra.
nov. 15
4:37
Nehezen állt össze Orbán Viktor washingtoni programja (Kripto Akadémia)
Ha igaz, Orbán Viktor helyi idő szerint ma délután találkozik Washingtonban Tom Lantossal, a képviselőház külügyi bizottságának nagy befolyású elnökével. A Fidesz vezetője, aki elsősorban amerikai kapcsolatait újjáépíteni utazott múlt hét végén az Egyesült Államokba, információnk szerint kissé elégedetlenül tér majd haza, hiszen a tengeren túl most sem fogadják a számára megfelelő szintű emberek.
nov. 15
4:59
Nem egy sértő kifejezésről, hanem gyűlöletre uszításról van szó (Alternatív Energia)
Nemcsak a gyűlöletbeszéd elleni fellépésben, de az Alkotmánybírósághoz (Ab)forduló államfő indoklásának megítélésében is eltérőek a vélemények Sólyom László keddi döntése után. Hack Péter jogász a Ptk-módosításról lapunknak azt mondta: a kormány jószándékúan egy létező problémát akart megoldani, de ezzel még több megoldásra váró kérdést húzott elő.
nov. 15
5:04
Lovasi: a Kispálé a főszerep (Spa Trend Online)
Egy éve, hogy dobosváltás történt a Kispál és a Borz zenekarnál, most újból ütőst keres az együttes. A csapat idén húsz éves, ebből az alkalomból meg is jelentettek egy születésnapi duplalemezes albumot. Felröppent a hír, hogy feloszlik a zenekar, s Lovasi András (a frontember) inkább "hobbiegyüttesével", a Kiscsillaggal folytatja zenei pályáját. Az énekes a Népszavának nyilatkozva azonban…
nov. 15
5:30
A németeknek egyre kevesebbre futja (Infostart)
A gazdasági fellendülés ellenére Németország - a lakosság vásárlóereje szempontjából - az európai lista sereghajtói között foglal helyet. Az élen már jó ideje Svájc áll.
nov. 15
5:42
Átlátszó ruhában tért vissza a szupermodell - nézze meg! (Infostart)
Az utóbbi hónapokban Kate Moss kapcsán jórészt csak szerelmi életét emlegették a lapok, így az ember már hajlamos volt elfelejteni, hogy a hölgy valójában a legnevesebb modellek egyike. Kate Moss most látványos visszatéréssel emlékeztetett minden kétkedőt...
nov. 15
5:47
Pokoli vallomás: "férjem a szexszörnyeteg" (Infostart)
Rendszeresen verte feleségét az a brit férfi, akit egy kislány szexuális molesztálásáért és megöléséért ítéltek el. Ronald Castree 30 év börtönbüntetést kapott.
nov. 15
5:49
Indul a nagyüzem! (Piac és Profit)
Megjelent a Piac és Profit Magazin novemberi száma. A tartalomból: Sikertörténetnek érzi a kormánybiztos a magyar e-közigazgatás fejlődését, beindult a pályázati szezon, teret kérnek a kistérségek, hódít a Fashion Street.
nov. 15
6:05
Már többet költenek internetes reklámra, mint televíziósra (Infostart)
Egy független svéd reklám- és médiakutató intézet felmérése szerint az internetes reklámköltések meghaladták a televíziós hirdetésekre fordított összeget. Egyelőre még a nyomtatott sajtó vezet, ám az IRM szerint már csak idő kérdése az internet teljes térhódítása.
nov. 15
6:18
Még fáj a játék (Blikk)
Kállai Ferenc (81) nem tagadja, katasztrofálisan érezte magát, amikor visszatért a színpadra. De annak örül, hogy a közönség ebből semmit sem vett észre, olyan szeretettel ünnepelték.
nov. 15
6:19
Megjelent az Egészség magazin! (Blikk)
A téli különszám 60 oldalon csak 145 forintba kerül, keresse az újságárusoknál
nov. 15
6:20
Hajrá, válogatott, hajrá, Fradi! (Blikk)
Szívből szorít a magyar labdarúgó-válogatottnak és a Ferencvárosnak László Csaba
nov. 15
6:20
Elvetélt Jennifer Lopez? (Blikk)
Fejvesztve rohant férje a várandós Jennifer Lopezzel a kórházba
nov. 15
6:21
Szakad a kormánykoalíció? (Blikk)
BUDAPEST– Az egészségügyi biztosítórendszer átalakítása miatt akár szakadhat is az MSZP–SZDSZ koalíció. Mind a szocialisták, mind a liberálisok körében vannak már olyan képviselők, akik akár a végsőkig is elmennének.
nov. 15
6:22
Izrael kiejti az angolokat? (Blikk)
LONDON – Az angolok összeesküvést gyanítanak a hét végi EB selejtezők kapcsán. Steve McClaren (46) szövetségi kapitány egyelőre második, továbbjutó helyen álló futballcsapata nincs könynyű helyzetben. Hiába nyeri meg utolsó mérkőzését, csak akkor lép tovább a csoportból, ha a két ponttal mögötte lévő, de egy találkozóval kevesebbet játszó Oroszország nem győz Izrael és Andorra ellen. A brit sajtó…
nov. 15
6:22
Fresh Andi csaknem nyakát törte (Blikk)
Kis híján tragédiába torkollott a TV2 egyik forgatása
nov. 15
6:23
Amit a lakáseladás új szabályairól tudni kell (Infostart)
Változnak a lakáseladással kapcsolatos adószabályok. Ha öt éven belül értékesíti valaki ingatlanát, attól függetlenül, hogy vesz-e új lakást vagy sem, jövedelemadót kell fizetnie. Az ötödik évtől viszont már adómentesen lehet eladni a lakóingatlant. Az adóalap a szerzéstől számított évek számával fokozatosan csökken.
nov. 15
6:23
Elkent olajvád (Blikk)
Bohózatba fulladt az egyetlen bíróság elé került nagy olajügy
nov. 15
6:24
Sörös pénzt kapnak a Ferencváros focistái (Blikk)
BUDAPEST – Erősödött a Ferencváros! Igaz, egyelőre nem igazolt új futballistát az NB II Keleti csoportjának harmadik helyén álló csapat, de pénz állt a házhoz. A súlyos anyagi problémákkal küzdő zöld-fehéreket a következő két esztendőben a Pécsi Sörfőzde Zrt. is támogatja majd, a játékosok mezére pedig felkerült a cég Radler márkájú italának a logója.
nov. 15
6:24
Pókerarc lett Miss Balaton (Blikk)
Az idei Miss Balaton is harcba száll ma este a Pókerarc millióiért
nov. 15
6:25
Politikai show Kóka villájánál (Blikk)
BUDAPEST – A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy részletesen vizsgáltassa ki Kóka János budai építkezését, mivel ott a munkaügyi ellenőrök feketén foglalkoztatott munkásokat találtak. Ezt tegnap Deutsch-Für Tamás Kóka épülő háza tövében mondta. Egyben vagyonvizsgálatot is kért a gazdasági miniszter ellen.
nov. 15
6:26
Két év eltiltás vagy kegyelem (Blikk)
Csütörtökön jogerős határozat születhet az olimpiai bajnok Kovács Ágnes ügyében
nov. 15
6:27
A pénzünket akarjuk! (Blikk)
Százak gyűltek össze tegnap egy kölcsönökkel foglalkozó cég budapesti irodájánál, mert attól félnek: nem kapják meg a nekik ígért összeget. A rendőrséghez több bejelentés érkezett.
nov. 15
6:28
Görbicz a BL királynője (Blikk)
GYŐR – Görbicz Anita (24) a Bajnokok Ligája legeredményesebb játékosa! Az Európai Kézilabda-szövetség statisztikáján 32 góllal – egy magyar internetes szaklap szerint pedig 31gyel – vezeti a mezőnyt a 28 gólos, szintén magyar Tóth Tímea (27) előtt. Ez pedig több mint tízgólos meccsenkénti átlagot jelent három forduló után.
nov. 15
6:29
Elmemegfigyelőbe szállították a kórházi gyilkost (Blikk)
BUDAPEST – Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították azt a 35 éves férfit, aki hétfőn agyonverte betegtársát a Szent János Kórház pszichiátriáján – erősítették meg a Blikk információját a BRFK sajtóosztályán.
nov. 15
6:30
Hurrá! A vívás javít a látáson (Blikk)
BUDAPEST– Ha valaki gyakran kerül vívók közelébe, felfigyelhet rá: alig van közöttük szemüveges. Most kiderült, ez nem csak a véletlen műve. Brit tudósok szerint a vívás javítja a látást. Azt állítják, a vívósisak lyukacsos rácsozata hasonlít az éles látást javító orvosi okuláréhoz, és így gyógyító hatású. Mindezt az is alátámaszthatja, hogy itthon alig akad szemüveges vívó!
nov. 15
6:31
Kétmilliárdot csalt el a bróker (Blikk)
BUDAPEST – Két év leforgása alatt csaknem kétmilliárd forinttal kopasztotta meg az Axa Biztosító Zrt.-t az egyik területi képviselőjük. A férfi – vallomása szerint – egy befektetőnek adta tovább a pénzt. A rendőrség kihallgatta tanúként az említett férfit, ám ő tagadta, hogy köze lenne a a történtekhez.
nov. 15
6:32
Schumi a régi (Blikk)
A tavaly óta nyugdíjas pilóta lehengerlő volt a katalóniai teszten
nov. 15
6:34
Ajándék ez a válogatott (Blikk)
BUDAPEST – Felvidultak tegnap a Heim Pál Gyermekkórház kis betegei. A gyerekek, ha csak néhány órára is, de elfelejtették a fájdalmukat, és izgatottan várták a magyar labdarúgó-válogatott tagjait. Várhidi Péter (49) szövetségi kapitány és csapata a kórház ortopédiai osztályán tett látogatást.
nov. 15
6:35
Az ember után az olaj gyilkolja a delfineket (Infostart)
A Természetvédelmi Világalap orosz szervezete szerint veszélybe került a fekete-tengeri delfinek és sok ritka madárfaj léte a Kercsi-szorosban a vasárnap kiömlött mintegy 1.300 tonna pakura miatt. Karát Emil biológus szerint a szennyezés még évekig károsítja az élővilágot.
nov. 15
6:45
Lassú volt és hideg, mégis mindenki szerette (Infostart)
Százhúsz éve indult el az első villamos Budapesten. Szedlmayer Károly, a BKV villamosforgalmi főmérnöke elmondta, hogy az első kocsikat használtan vásárolta a fővárosi üzemeltető Bécsből. Az egyre fejlődő villamoshálózat csak 25 évvel később, 1920 környékén győzte le teljesen a konkurens lóvasutat.
nov. 15
6:47
Hatodszorra is E-Magyarország! (Piac és Profit)
Az "E-Magyarország, e-kormányzat - 2007" konferencia immár hatodik alkalommal a kormány, az üzleti szektor képviselői, az önkormányzatok, a térségi szakemberek, a régiók vezetői, a szakmai szövetségek, a kamarák hagyományosan legnagyobb részvételű párbeszéde a fejlett információs társadalom megteremtése és működése érdekében, az együttműködés szemléletének erősítéséért, a közös jövőért.
nov. 15
6:56
Megoldás márpedig van (Kripto Akadémia)
Az orosz külügyminiszter a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd meghatározatlan idejű folytatását szorgalmazta annak érdekében, hogy megtalálják a megoldást a koszovói státuskérdésre.
nov. 15
6:56
Nyúlszőrrel bevont nőgyógyászati szék (Infostart)
Andy Warhol és az amerikai pop-art jelentős alkotói, valamint Picasso három alkotása is látható azon a kiállításon, amelyet a Ludwig Múzeum rendez saját anyagából. A Fókuszban a gyűjtemény című tárlat november 15-étől látható.
nov. 15
6:59
Megszöktek a marhák a McDonaldsból (Blikk)
nov. 15
7:00
A CIB Bank az év bankja (Privátbankár)
A MasterCard nemzetközi kártyatársaság ez évben is megtartott rendezvényén "Az év bankja 2007" cím nyertese a CIB Bank, az év bankára pedig 2007-ben Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója l...
nov. 15
7:03
A naphal tette bánatossá a császárt (Infostart)
A japán császárt nagyon bántja, hogy csaknem ötven évvel ezelőtt neki köszönhetően érkeztek Japánba azok az agresszív édesvízi naphalak, amelyek azóta elszaporodtak, és veszélyeztetik az őshonos fajokat. Az uralkodó erről az éves halászati és természetvédelmi konferencián beszélt.
nov. 15
7:05
Decemberi bemutatók a Pinceszínházban (Spa Trend Online)
Két produkciót is bemutat az év végén a Pinceszínház: a Nasztaszja Filippovna című, Dosztojevszkij regénye alapján készült darabot és a Greta Garbo svéd színésznő életéről szóló színpadi játékot.
nov. 15
7:10
Csúcsrendőrség alakult (Privátbankár)
Új kontinentális rendőrséget hozott létre húsz amerikai ország, amelyeknek képviselői Bogotában tartott ülésükön hagyták jóvá a szervezet alapszabályzatát. Amerika rendőrségeinek közössége (Amerip...
nov. 15
7:16
A sztrájkkövetelésekről egyeztet a kormányzat és a Liga (Alternatív Energia)
Egyeztet ma a kormányzati tárgyalócsoport a Liga Szakszervezetekkel a november 21-re több ágazatban tervezett sztrájkkal összefüggésben, az érdekképviselet három témában kezdeményezett tárgyalást - tájékoztatta a szakszervezeti szövetség az MTI-t.
nov. 15
7:17
Cukorbugyikra csapott le az élelmiszer-felügyelet (Infostart)
Számos árun le kell cserélnie a címkéket Norvégia legnagyobb erotikus termékeket árusító üzletláncának, mert a korábbiak nem feleltek meg az élelmiszer-biztonsági előírásoknak.
nov. 15
7:18
Rádió C: továbbra is a forráshiány a legfőbb probléma (Alternatív Energia)
Továbbra is a forráshiány jelenti a legnagyobb problémát az első hazai roma rádióadó számára – nyilatkozta Csongor Anna kurátor az MTI-nek, hozzátéve, akár új befektetőt is bevonnának a Rádió C-t működtető tulajdonosok.
nov. 15
7:21
Elképesztő kedvezményeket kapott a kormánytól a Hankook (Infostart)
Képzési támogatást, adókedvezményt és közel 16 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a dél-koreai Hankook gumigyár a magyar kormánytól.
nov. 15
7:21
Pozitív energiák a Petőfi Csarnokban (Spa Trend Online)
A Yes együttes muzsikája – nomen est omen – derűlátó gondolatiságot tükröz. "Mindig is pozitív energiát akartunk közvetíteni zenénkkel, ami, úgy érzem, sikerült. Dalaink örök érvényűek lettek, kiállták az idő próbáját" – mondta lapunknak Jon Anderson, a világhírű Yes együttes hangjaként ismert énekes. Anderson nem először jár Magyarországon, ma este a Petőfi Csarnokban ad szólókoncertet.Anderson…
nov. 15
7:22
Tiltott szex A nagy fogyás házában! (Blikk)
Meglepő fordulat: összebújt a biztonsági őr és a fogyishow-szereplő?
nov. 15
7:26
Pókerezők figyelem! Perelhető lesz a kártyaadósság (Privátbankár)
Az új polgári törvénykönyv nem tartalmazza majd azt a tilalmat, amely szerint játékon vagy fogadáson nyert összeg megfizetését nem lehet bírósági úton kikényszeríteni.
nov. 15
7:28
"Ez egy nagyon szerencsétlen baleset" (Infostart)
Egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült, amikor egymás után felmásztak egy fára, hogy elkapjanak egy megszökött kakadut.
nov. 15
7:32
Családja bízik Toller felépülésében (Alternatív Energia)
A tavaly júniusban autóbalesetet szenvedett, s azóta kómában lévő Toller László akkor veszítené el parlamenti fizetését, ha cselekvőképtelenné nyilvánítanák, s azzal elveszítené a mandátumát is - írta a csütörtöki Népszabadság.
nov. 15
7:33
Vallomást tett a meggyilkolt diáklány barátnője (Infostart)
Egyáltalán nem lepődött meg a november elején Olaszországban megölt angol diáklány lakótársa, amikor megtalálta Meredith Kercher holttestét - vallotta a meggyilkolt lány egykori legjobb barátnője.
nov. 15
7:35
Gyôzi: nem élhetek Bea nélkül (BorsOnline)
Bár Gáspárékat csak egy hajszál választja el attól, hogy válásuk hivatalosan is megpecsételôdjön, a pár még ad egy esélyt házasságának. Gyôzike szerelmes trubadúrként udvarol Beának, és az asszonyban is újra fellobant a régi tûz.

Keresés