Megkezdődött a "Bogaras találkozó" a Velencei-tó partján. Agárdon és Gárdonyban szombaton és vasárnap egész napos szórakoztató program várja az érdeklődőket.
A júniusi adatok szerint már több mint húszezer munkáltató van fent a munkaügyi és munkavédelmi szabályokat megsértett cégeket tartalmazó nyilvántartásban, amely az interneten is bárki számára elérhető. A szabálytalanságok között munkaügyi területen minden olyan jogsértés szerepel, amit az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) vizsgálhat, míg munkavédelmi területen csak a…
Közel száz Trabant és Wartburg népesítette be Miskolcon, a Bükk hegység szélén lévő Majális parkot, ahol első alkalommal tartják szombaton a kelet-német autók találkozóját.
A tenger semmihez sem hasonlítható kék színe, a mindig vidám helyiek, illatos fűszerek, az éttermek előtt a jégben a sorsuk beteljesülésére váró halak és rákok, kivételes történelmi emlékek - ezeknek köszönhető Kréta páratlan, semmihez sem hasonlítható hangulata.
A bizonyítványosztás idején a Blikk is elkészítette a labdarúgók értesítőjét. Sajnos csak Juhász Roland, a belga bajnok Anderlecht védője kapott 5-öst.
München - Roque Santa Cruz (25) a paraguayi fociválogatott legjobbja a Copa Americán, de a Kolumbiának lőtt mesterhármasa ellenére kirúgták a Bayern München focicsapatának vezetői. A sztár az 5-0-s üneplés közben kapta a hírt.
Budapest - Nem csak a környezetvédők tesznek hitet a drótszamár mellett, hírességeink sem restek biciklire pattanni. Van, aki azért teker, mert lusta, van, aki sportból. Abban mindegyikük egyetért: nincs jobb a bringánál!
Pontevedra - Szenzációsan kezdődtek a spanyolországi kajak-kenu-Európa-bajnokság döntői. Az 1000 méteres finálék során minden magyar egység felállhatott a dobogóra. A kajakpárost, Kammerer Zoltánt (28) és Kucsera Gábort (23) két esztendeje nem tudja legyőzni a világ.
Budapest - Sokat viccelődtünk azzal, hogy majd egyszerre fogunk szülni, de most úgy alakult, hogy ősztől Ildi és Kriszta rövid ideig ketten viszik tovább a Princesst” - magyarázta Sándor Kriszti (29), aki szeptember végére várja első gyermekét.
Magny-Cours - Magára talált a Ferrari! A Forma-1-es Francia Nagydíj tegnapi időmérő edzésén az első rajtkockát Felipe Massa (26), a harmadikat Kimi Räikkönen (27) szerezte meg, mindössze a mclarenes Lewis Hamilton (22) tudott beékelődni közéjük. Legutóbb a májusi spanyol versenyhétvégén fordult elő, hogy a maranellóiak nyerték a kvalifikációt.
Ez a mostani a legmozgalmasabb hétvégéje: pénteken Máltán, tegnap Cipruson lépett fel, ma pedig a 56-osok terén énekel hozzávetőleg félmillió ember előtt.
Egy magyar származású állatorvost Svájcban hoztak összefüggésbe a kutyamaffiával. Gabor Bilkeit azzal vádolták, hogy beteg kiskutyákat oltott be, amelyeket a tenyésztő így adott tovább.
A magyar egységek négy aranyat, négy ezüstöt, és egy bronzérmet szereztek a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európabajnokság szombati napján, az 1000 méteres versenyeken.
Burgos - A torreádor megtorpant, a nézők lélegzete elakadt, és a fénykép is igazolja, ez a bika olyasmit csinált, amit eddig még senki sem látott: bukfencezve fordult vissza a torreádor felé.
Megrepedt a pilóta előtti ablak, ezért hajtott végre kényszerleszállást egy Debrecenből Mallorcára tartó repülőgép Ferihegyen. Az eset még csütörtökön történt, de az egyik utas csak most értesítette erről az RTL Klub Hiradóját. Senki nem sérült meg, a pilóta baj nélkül tette le a gépet.
Melléklettel egészíti ki az MSZP és az SZDSZ a koalíciós szerződést, a reformok további menetrendjével összefüggésben részleteket, felelősöket és határidőket is megneveznek a dokumentumban, amelyet vasárnap ír alá a két koalíciós párt elnöke, Gyurcsány Ferenc és Kóka János
Bár nem született nézőcsúcs, így is mintegy 200 ezren élvezték szombat este az 56-osok terén (a volt Felvonulási téren) a T-Mobile 11. Kapcsolat koncertjét, amelynek sztárjai Rúzsa Magdi és a kanadai Bryan Adams volt. A koncert társszervezője a Showtime Budapest koncertiroda volt.
Nem hivatalos értesülések szerint öngyilkos merénylethez használatos, robbanószerrel megrakott övet találtak a glasgow-i repülőtér ellen megkísérelt merénylet egyik elkövetőjén, a támadási kísérlet többi eszköze pedig azonos volt azokkal, amelyeket az előző nap Londonban meghiúsított terrorcselekmény kitervelői is használtak.
A Creditreform Magyarországi Hitelezővédelmi Szövetség elkészítette a 2007. január 1. - 2007. június 30. között hivatalosan közzétett végelszámolások, csődeljárások és felszámolási eljárások statisztikai jelentését.
Elesett egy brit katona Afganisztán déli részén a szövetséges erőknek a fanatikus muzulmán tálibok ellen indított támadásában - jelentette be Londonban a brit védelmi minisztérium.
Őrizetbe vett két újabb személyt a brit rendőrség a Londonban és a Skóciában megkísérelt merényletekkel összefüggésben, ezzel négyre emelkedett az elfogottak száma. A rendőrség vasárnap hajnali bejelentése szerint a két újabb gyanúsítottat az észak-angliai Cheshire grófságban fogták el.
Mától részben változnak a vizitdíj fizetésének szabályai; egyes munkakörökben dolgozók mentesülnek a díjfizetés alól, bizonyos ellátási formák igénybevételénél azonban többet kell majd fizetni.
Az autósok segítségével kívánja felszámolni a dugókat a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amely összeállítja a fővárosi közlekedés legkritikusabb helyeinek listáját.
Egyelőre nem szállíthat utasokat az új vasúttársaság, a Máv Start. Az illetékes hatóságnál reggel óta dolgoznak, és csak néhány órájuk maradt, hogy a döntsenek. Az anyacég, a MÁV személyszállítási engedélye ugyanis szombat éjfélkor lejár. Az új vállalatról honlapjukon még most is rendkívüli kedvezményekről szóló információkat lehet olvasni. Vasárnap és hétfőn legfeljebb csak a menetdíj kétharmadát…
A szombati, 200 méteres előfutamokat követően eldőlt, hogy a férfi kajak kettes egység kivételével az összes magyar induló bejutott a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európabajnokság vasárnapi döntőibe.