Italos biciklis ütközött ittas autóssal Lentiben. Egyikük sem sérült meg, de a poharazgatás utáni közlekedésért mindkettőjüknek felelniük kell. Az autós egy 53 éves férfi, a biciklis pedig egy 74 esztendős bácsi. Vasárnap este keresztezték egymás útját.
Három sziréna bizonyult hibásnak a paksi atomerőmű 30 kilométeres körzetében hétfőn megtartott ellenőrzés alkalmával; Borsodban szintén három hiba volt - tájékoztatta az MTI-t az országos katasztrófavédelem.
Tíz taggal megalakult a Háziorvosok Országos Egyesülete hétfőn Budapesten - tudatta az egyesület elnöke, Balogh Sándor. Az egyesület célja a szakmai érdekvédelem, amely - mint mondta - eddig igazán nem fogalmazódott meg - mondta az elnök.
Gyurcsány Ferenc - a Falu Hetek program keretében - vidéki körútra indul, melynek teljes programját biztonsági okokból nem ismertetnek. Budai Bernadett eközben bemutatott egy reformokat népszerűsítő kiadványt. Szijjártó Péter a miniszterelnök útjára reagálva elmondta, hogy remek lehetőség ez az uniós forrásokkal való elszámolásra.
A bécsi koszovói tárgyalásokon részt vevő albán küldöttség megítélése szerint nem történt előrelépés a megbeszéléseken. A delegáció szóvivője közölte, hogy elfogadhatatlannak tartják a...
Film- és médiaszakos diákok munkáit mutatják be csütörtöktől szombatig a fővárosi Odeon-Lloyd moziban. Az Utolsó Csepp Fesztivál három napja alatt csaknem 200 rövid- és kisfilmet láthatnak az érdeklődők, de a vetítések mellett filmes kiállítás, kerekasztal beszélgetés és vetélkedő is lesz; a belépés ingyenes.
Hétfőtől péntekig ingyenes zöldhályog-szűrésen vehetnek részt az egriek a Markhot Ferenc Kórház rendelőintézetében. A betegeket egy gyógyszergyártó cég támogatásával egy korszerű gép segítségével vizsgálják meg. Az eljárás teljesen fájdalommentes.
Várhidi Péter szövetségi kapitány változtatni kényszerült a Moldova és Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő válogatott keret névsorán.
A helyszínen meghalt a tehergépkocsit vezető 77 éves rémi férfi, aki gépjárművével nem adott elsőbbséget a főútvonalon közlekedő terepjárónak és összeütköztek Csávoly belterületén hétfőn - közölte az MTI-vel a rendőrség.
A befektetők kivárnak, jönnek a gyorsjelentések - ez mutatkozott meg a hétfői kereskedésben, amelyben a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX 0,61 százalékkal gyengült. Az index a múlt hét szerdá...
A világelső és címvédő belga Justine Henin az orosz Anna Csakvetadze ellen kezd kedden a madridi női tenisz-világbajnokság első fordulójában. A hárommillió dollár összdíjazású nyolcas torna második mérkőzését a szintén orosz Marija Sarapova és a szlovák Daniela Hantuchova vívja.
Ducki Tomek Életvonal című animációs filmje nyerte el a hétvégén véget ért Lipcsei Filmfesztivál fődíját. Az Arany Galamb díjért húsz ország 37 filmjével szállt versenybe a magyar filmes - adta hírül a Magyar Filmunió.
Változtatott a keretén Várhidi Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Várhidi a sérült kapus, Balogh János helyére a Diósgyőr fiatal hálóőrét, Köteles Lászlót hívta be a Moldova és Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretébe.
Korlátozott munkaerőpiaci nyitásra készül Ausztria 2008. január elsejétől - erről azt követően tájékoztatta lapunkat Lamperth Mónika munkaügyi miniszter, hogy Martin Bartenstein osztrák gazdasági és munkaügyi miniszterrel egyeztetett a témában Bécsben. Elmondta azt is, hogy a találkozó a november 29-re tervezett közös kormányülés előkészítése, de a tegnapi találkozón arról is egyeztettek, hogy a…
Bejött a stratégiaváltás a Synergonnak – értékelte az informatikai cég első háromnegyed éves eredményeit a vállalat vezérigazgatója. A társaság az év első kilenc hónapjában 80,4 millió forintos adózás utáni eredményt ért el, szemben az előző év azonos időszakának 162 millió forintos veszteségével. A Synergon vezérigazgatója úgy véli, hogy a jövőben az alaptevékenység erősítése mellett elsősorban a…
A Síppal, dobbal, didzseriduval...Népek a hangszerei a Néprajzi Múzeumból című nemzetközi hangszerkiállításhoz kapcsolódó Síppal, dobbal a Föld körül…Távoli népek kultúrája rendezvénysorozatunkkal egész napos családi kulturális programot kínálunk kedves látogatóinknak.
Csökkenni látszott hétfőn a grúziai tüntetők elszántsága és létszáma, a hatalom pedig nem szándékozik engedni a Mihail Szaakasvili elnök lemondására és a választásoknak az előírt időben történő...
Eltérően értékelik a magyarországi gazdasági folyamatokat a legnagyobb gazdaságkutató intézetek. A GKI szerint jövőre a GDP bővülése 3,5 százalékos lesz az ipar, ezen belül az építőipar kedvező teljesítménye miatt, az Ecostat ennél jóval szerényebb növekedéssel számol. A monetáris politikát illetően is eltérőek a várakozások: a GKI év végéig még két 25 bázispontos csökkentést tart valószínűnek,…
A Fitch negatívról stabilra javította Magyarország hitelbesorolásának kilátását. A hitelminősítő elsősorban a kedvező költségvetési folyamatokkal indokolta a lépést, aminek köszönhetően elhárult a leminősítés veszélye a magyar gazdaságban. A Takarékbank elemzője szerint a Fitch döntése egy kicsit megkésett, hiszen a magyar államháztartási folyamatok már az elmúlt fél évben is kedvezően alakultak.…
Áru, deviza - és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Az európai toloncegyezmény is szóba került Orbán Viktor, a Fidesz és Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetsége elnökének hétfői megbeszélésén Budapesten. A tárgyaláson a politikusok úgy vélték, hogy az egyezmény elfogadása jelentősen átrajzolhatja a vajdasági magyarok lakta területek etnikai arányait.
Kuvait a magyar állampolgárokra is kiterjeszti a kedvezményes vízumkiadási rendszert, eszerint a jövőben a magyarok az arab ország repülőterén, illetve kikötőiben is kaphatnak beutazási engedélyt -...
Várhatóan az eddigi 40-ről 48 órára emelik az orvosok és az egészségügyi személyzet heti munkaidejét Csehországban. Tomás Julínek egészségügyi miniszter tervét a kórházak igazgatói és a mentőszolgálatok vezetői már támogatásukról biztosították.
Közel egymillió magyar néző izgulta-szurkolta végig a televíziós készülékek előtt a gyorsaságimotoros-világbajnokság idényzáró Valenciai Nagydíját, amelyen a 125 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor elhódította a világbajnoki címet.
Több mint 34 évi házasság után válik el egymástól Carlos Santana és felesége, Deborah. Az asszony a kapcsolat helyrehozhatatlan megromlása miatt akarja elhagyni a férjét.
Patrick Head, a Williams résztulajdonosa szerint a Forma-1-es McLaren-Mercedesnek a tavaly visszavonult, hétszeres világbajnok Michael Schumachert kellene szerződtetnie a csapattól távozó spanyol Fernando Alonso helyére.
A Bölcsek Tanácsa létrehozása, a közös agrárpolitika reformja, illetve az ahhoz szorosan kapcsolódó EU költségvetés felülvizsgálata volt a fő téma Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Michel Barnier...
Sikertörténet a többcélú kistérségi társulások elmúlt három esztendeje - jelentette ki Bujdosó Sándor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) szakállamtitkára a IV. Országos Kistérségi Konferencián tartott előadásában hétfőn Miskolc-Lillafüreden.
Veszélybe kerülhet az erdélyi magyarok európai parlamenti képviselete, ha egyes magyarországi politikai erők megosztó tevékenysége tovább folytatódik - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével folytatott tárgyalását követően hétfőn, sajtótájékoztatón.
Meghalt egy 26 éves nő Budapesten, amikor a X. kerületben a Gyömrői úton egy teherautó és egy személygépkocsi is elütötte - közölte Bálint Gabriella, a BRFK sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.
Benyújtotta lemondását a Jaroslaw Kaczynski vezette lengyel kormány. A távozó miniszterelnök azt mondta: kormánya emelt fővel távozhat, mert a gazdasági helyzet jó, és Lengyelország megerősödött az Európai Unióban.
Hétfőn délelőtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rövid kétoldalú találkozó keretében fogadta Michel Barnier francia mezőgazdasági és halászati minisztert, aki Gráf József miniszter úr meghívására tett látogatást Magyarországon.
Az Országgyűlés elsöprő többséggel fogadta el azt a szocialista képviselők által benyújtott módosító indítványt, amely az adótörvény-javaslatból törölte a kisadók összevonására vonatkozó paragrafusokat.
Büntetlenül lehet csinálni az illegális pártszervezést, ha az MSZP szervezeteiben követik el? - kérdezte Révész Máriusz (Fidesz) hétfőn az Országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájában.
Az Országgyűlés elsöprő többséggel fogadta el azt a szocialista képviselők által benyújtott módosító indítványt, amely törölte a kisadók összevonására vonatkozó paragrafusokat
Új Magyarország címmel színes, 28 oldalas kiadványt készíttetett a kormány, amely terveik szerint néhány héten belül minden háztartásba eljut. Erről Budai Bernadett kormányszóvivő beszélt a hétfői tájékoztatón. A Fidesz szerint arcátlanság "a szociális válság közepén" több milliárd forintot költeni kormányzati kommunikációra.
Az SZDSZ leszavazta saját adócsökkentési javaslatát, miközben az MSZP-frakció megakadályozta a kormány vállalkozási kisadó-összevonási terveit, azaz a szocialista frakció szembement a pénzügyminiszterrel.
Elfogadhatatlannak tartja a prágai Nemzeti Gárda megalakulását Ivan Langer cseh belügyminiszter. Langer hétfőn kiadott nyilatkozatában leszögezte: a rendőrség éberen figyelni fogja a Nemzeti...
A kormány gazdasági politikájának legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok és ezen néhány százalékos emelés nem javít - mondta Szijjártó Péter annak kapcsán, hogy a kormányszóvivő bejelentette, novembertől visszamenőlegesen 2,4 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak.
A november 14-i, sorrendben harmadik magyar-román együttes kormányülés előkészítéséről tárgyalt hétfőn Budapesten Kiss Péter magyar kancelláriaminiszter Markó Bélával a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség (RMDSZ) elnökével, ahol szóba került a november 21-i romániai Európa Parlamenti (ep) választási kampány is.
Az OTP Bank a nyári megtakarítási programjának sikerére alapozva újabb megtakarítás-ösztönző programot indít a téli hónapokban - közölte a bank. Részben a nyári program eredményeként a...
Világszerte egyre nagyobb az érdeklődés a természetes kozmetikumok iránt: az Organic Monitor brit piackutató intézet az európai forgalmat 1,1 milliárd euróra (278 milliárd forint), a világpiacét 5 milliárd euróra becsüli - tájékoztatta az MTI munkatársát a Vivaness 2008 nürnbergi szakvásár képviselője.
Meghalt egy 26 éves nő Budapesten, amikor a X. kerületben a Gyömrői úton egy teherautó és egy személygépkocsi is elütötte - közölte Bálint Gabriella, a BRFK sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel....
Az iskola, az oktatás, a tudomány és a gazdaság összefüggéséről beszélt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Vizi E. Szilveszter a budapesti Városmajori Gimnáziumban, a magyar tudomány ünnepének megnyitóján hangsúlyozta: céljuk, hogy az oktatás, a kutatás és a versenyképesség közötti kapcsolatot mindenki, még a politikusok számára is egyértelművé tegyék.