Az olasz rendőrség hétfőn letartóztatta a szíciliai maffia első emberét Palermo közelében. Salvatore Lo Piccolo 23 éve volt szökésben. A 65 éves férfi azután vette át a Cosa Nostra vezetését, hogy elődjét 2006 áprilisában elfogta a rendőrség.
Simon Peresz izraeli államfő októberben Tel-Avivban elmondott beszédével senkit nem akart megbántani, csupán az ország gazdaságának helyzetére kívánta felhívni a figyelmet - közölte Izrael...
Minden érintett ország illetékesei megerősítették, hogy készek együttműködni Olaszországgal az olasz hatóságok által közbiztonsági kockázatnak ítélt európai uniós bevándorlók kitoloncolásának...
Tíz taggal megalakult a Háziorvosok Országos Egyesülete Budapesten - tudatta az egyesület elnöke, Balogh Sándor. Az egyesület célja a szakmai érdekvédelem, amely eddig igazán nem fogalmazódott meg - m...
A felsőoktatási kollégiumi beruházási program megvalósítása a tervezetthez képest késésben van, a PPP-konstrukcióban eddig megépült kollégiumi hallgatói térítési díjak ugyanakkor versenyképesek az albérletekkel - olvasható az Állami Számvevőszék hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében.
A legnagyobb kínai olaj- és gázcég a PetroChina piaci értékét tekintve túlszárnyalta az amerikai Exxon Mobilt: sanghaji tőzsdei szárnyalása nyomán több mint ezer milliárd dollárra emelkedett piaci tők...
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az brit ellenzéki konzervatívok vezérére, hogy ítélje el pártja egyik képviselőjelöltjének a bevándorlókról tett kijelentését. Nigel Hastilow nem volt hajlandó bocsánatot kérni, és hétfőn inkább lemondott, miután arról beszélt: igaza volt a 60-as években Enoch Powellnek.
Az Országgyűlés elsöprő többséggel fogadta el azt a szocialista képviselők által benyújtott módosító indítványt, amely az adótörvény-javaslatból törölte a kisadók összevonására vonatkozó...
A felmérések szerint az idén minden korábbinál többen válthatnak kötelező gépjármű felelősség biztosítást, aminek oka az lehet, hogy az érintett cégek sosem látott mértékben csökkentették a díjaikat.
Hétfőn meghirdették a XVII. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt a magyar tudomány ünnepe alkalmából. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy a versenyt ma az ország legjelentősebb tehetségkutató programja a műszaki és a természettudományok területén.
Macca szerint a kislány nincs biztonságban Heather Mills mellett. Magának követeli kislányát Paul McCartney. A 65 éves ex-Beatle szerint Beatrice nincs biztonságban Heather Mills mellett.
Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter sikeres tárgyalásokat folytatott ma Bécsben osztrák kollégájával, dr. Martin Bartenstein gazdasági és munkaügyi miniszterrel.
A Demszky Gábor által a helyszínen felvetett témák - így a kormány-főváros között tervezett találkozó - uralták a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülését, az előzetes napirendi javaslatok közül a fajsúlyosabbakról, köztük a hivatal átszervezéséről további egyeztetéseket igényeltek - közölték kormánypárti frakcióvezetők az MTI-vel.
George Bush, az Egyesült Államok elnöke nyolc személyt, köztük távollétében egy bebörtönzött kubai ellenzékit tüntetett ki a legrangosabb amerikai polgári elismeréssel, a Szabadság-éremmel hétfőn...
Simon Peresz izraeli államfő októberben Tel-Avivban elmondott beszédével senkit nem akart megbántani, csupán az ország gazdaságának helyzetére kívánta felhívni a figyelmet - közölte Izrael budapesti nagykövetsége az MTI-vel hétfőn.
Összesen 80 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal három kiskereskedelmi áruházláncra fogyasztó megtévesztése miatt. A GVH szóvivője azt mondta: a legtöbb probléma a meghirdetett akciókkal kapcsolatos.
Megegyezett egymással a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) licencadó testülete és a Diósgyőr labdarúgó csapata, így hétfőn lezárták a hetek óta tartó névhasználati vitát.
Skócia, a végletek országa által ihletett magyar nyelvű verseket, meséket, novellákat vár az Albannach Skót Kulturális Egyesület a Szerelmem, Skócia című antológiába, amely a tervek szerint jövő márciusban jelenik meg - nyilatkozta Bialkó László Gergő. A társaság tagja elmondta: január 30-ig műfaji megkötés nélkül bárki elküldheti Skóciáról szóló alkotásait az egyesületnek, amelynek régóta…
Elfogadhatatlannak tartja a prágai Nemzeti Gárda megalakulását Ivan Langer cseh belügyminiszter. Langer hétfőn kiadott nyilatkozatában leszögezte: a rendőrség éberen figyelni fogja a szélsőjobboldali Nemzeti Párt által október 28-án létrehozott félkatonai szervezet tevékenységét.
Megkezdődött hétfőn Charles Pasqua volt francia belügyminiszter pere a párizsi büntetőbíróságon, aki ellen illegális pártfinanszírozás alapos gyanúja miatt emeltek vádat.
A pakisztáni kormányfő hétfőn bejelentette, hogy az eredeti terveknek megfelelően megtartják a januári parlamenti választásokat, közölte az ország állami hírügynöksége. Korábban Pervez Musaraff államfő külföldi diplomaták előtt kijelentette, hogy megtartják a választásokat, de dátumot nem mondott.
Hat kategóriában jelölték az Európai Filmakadémia ítészei Stephen Frears A királynő című, már Oscar-díjas filmjét az ez évi Európai Filmdíjra. Kevin Macdonald Skócia utolsó királya című filmje öt jelölést kapott.
A kapitány és a másodpilóta is elaludt az éjszakai járaton, amely száz utassal repült. Csak a repülésirányító kétségbeesett hívására ébredtek fel - húsz perccel a landolás előtt.
Tematikájában is gazdag, fejlődési íveket bemutató és átfogó válogatást nyújt a MittelCinemaFest elnevezésű közép-európai olasz filmfesztivál, amely kedden kezdődik a Puskin moziban - mondta Davide Marengo, az elsőként vetítendő film, az Éjszakai járat rendezője hétfőn Budapesten.
Az európai egyesülés előmozdításában szerzett érdemeiért Hans-Gert Pötteringet, az Európai Parlament német elnökét tüntették ki hétfőn Frankfurtban a Walter Hallstein-díjjal. A második...
Nagy-Britannia az első európai állam, ahol november 9-től meg lehet vásárolni az Apple számítástechnikai cég telefonját, az iPhone-t. A rendkivüli érdeklődés miatt, ami a mobiltelefon piacradobását megelőzi, a forgalmazó O2 cég 1400 embert vett fel péntektől, akik csak az iPhone eladásával foglalkoznak majd.
A Google megerősítette azokat a régen megindult találgatásokat, hogy belép a mobiltelefon-piacra. A cég hétfői bejelentése szerint szabadon elérhető mobiltelefon operációs rendszert fejleszt,...
Legföljebb fél órát bírnak ki a nők anélkül, hogy belepillantanának a tükörbe, ellenőrizendő, minden rendben van-e a hajukkal és a sminkjükkel. A férfiak sem sokkal kevésbé hiúak - derült ki egy brit felmérésből.
Értelmetlenek a Koszovó jövőjéről folytatott tárgyalások, mivel esélye sincs a kompromisszumos megoldásnak - jelentette ki hétfőn a kérdés egyik legismertebb szakértője, Albert Rohan.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok város képviselőtestülete a kormány legújabb megszorító intézkedésének tartja a települést érintő vasútvonal megszűnését, és ez ellen tiltakozik.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök négyszemközti beszélgetést folytatott Csáky Pállal, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnökével; a találkozón egyebek mellett a határon túli magyarság támogatási rendszerét tekintették át - közölte a kormányszóvivői iroda hétfőn az MTI-vel. "A két politikus a megbeszélésen áttekintette a külhoni magyarság önazonosságának megőrzését elősegítő támogatási rendszer…
A bécsi koszovói tárgyalásokon részt vevő albán küldöttség megítélése szerint nem történt előrelépés a megbeszéléseken. A delegáció szóvivője közölte, hogy elfogadhatatlannak tartják a szerbek által felvetett "hongkongi modellt", mert két különböző történelmi helyzetről van szó.
Történetében először az Európai Unión belüli hagyományos nemzeti kisebbségek helyzetéről folytatott vitát az Európai Parlament hétfőn Brüsszelben: az állampolgári, igazságügyi és jogi bizottság...
Magyarország elismeréssel tekint Kuvait aktív, kiegyensúlyozott külpolitikájára, amellyel az ország hozzájárul az Öböl-térség biztonságának erősítéséhez, a terrorizmus elleni küzdelem sikeréhez - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc kormányfő a Kuvait miniszterelnök-helyettesével, külügyminiszterével, Mohamed Szabah asz-Szalim asz-Szabah sejkkel folytatott hétfői megbeszélésen a kormányszóvivői iroda…
Sajnálatának adott hangot az SZDSZ amiatt, hogy az MSZP-frakció az adótörvények parlamenti szavazásánál többször a Fidesszel, a kormány ellenében, "egyes javaslatoknál a koalíciós megállapodást...
Akinek indok kellett, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, amikor csokoládét eszik, most megkapta: Nagy-Britanniában árusítani kezdték a gyümölcsnél is egészségesebb nyalánkságot. Az új csokoládé két apró kockája annyi antioxidánst tartalmaz, mint két kiló alma.
Tavaly a vád alá helyezett bolti tolvajok 205 millió fontnyi (74,5 milliárd forintnyi) árut csentek el - olvasható a BBC News honlapján. A Brit Kiskereskedelmi Konzorcium (BRC) felmérése szerint ez a tavalyi veszteséghez képest 8 százalékos emelkedést jelent.
Meredeken növekedett az elmúlt egy évben a terrorcselekményekre hajlamosnak tartott személyek száma Nagy-Britanniában, és már gyerekek is vannak köztük - mondta a brit belső elhárítás (MI5) főnöke, ak...
George Bush, az Egyesült Államok elnöke nyolc személyt, köztük távollétében egy bebörtönzött kubai ellenzékit tüntetett ki a legrangosabb amerikai polgári elismeréssel, a Szabadság-éremmel hétfőn Washingtonban. "Erőfeszítéseikkel, jellemükkel mindegyikük kivívta az amerikai nép tiszteletét, különleges hely illeti meg őket a jelenkor történelmében" - méltatta a díjazottakat Bush a Fehér Házban…
Egymilliárdnál több sms-t küldenek hetente a britek - annyit, mint 1999-ben összesen. Szeptemberben már másodpercenként 4000 üzenet indult útjára mobilon.
A kormány gazdasági politikájának legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok és ezen néhány százalékos emelés nem javít - mondta Szijjártó Péter annak kapcsán, hogy a kormányszóvivő bejelentette, novembertől visszamenőlegesen 2,4 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak.
Sikertörténet a többcélú kistérségi társulások elmúlt három esztendeje - jelentette ki Bujdosó Sándor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) szakállamtitkára a IV. Országos Kistérségi Konferencián tartott előadásában hétfőn Miskolc-Lillafüreden.
Semmibe veszi a nők önrendelkezési jogát az otthonszülésről szóló törvénytervezet - állítják a független bábák és az egyik jogvédő szervezet. Szerintük pont a lényeg veszik el azzal, hogy orvosnak is jelen kell lennie a szülésnél. A jogszabálytervezet kidolgozója szerint Európában is ilyen szabályok mellett szülhetnek otthon a nők.