2007. november 5. hétfő

nov. 5
16:58
Gyurcsány hazai turnéra indul (HírExtra)
Hat napos magyarországi körútra indul kedden Gyurcsány Ferenc, a "Falu hete" programsorozat keretében - mondta Budai Bernadett a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón. A kormány meggyőződése, hogy erős vidék nélkül nincs erős Magyarország. Ez az első számú mozgatórugója ennek az egyhetes faluprogramnak - jelentette ki Budai Bernadett.
nov. 5
16:58
A Felsőoktatási egészségnap utolsó állomása Debrecen (HírTV)
A Szánj egy csepp figyelmet egészségedre! elnevezésű kampány az utolsó állomásához közeleg. A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában az egészségnap november 6-án 10 óra 30 perckorkor kezdődik az Elméleti Tömb halljában. Az egészségnap keretében ingyenes vércukorszint mérést és tanácsadást vehetnek igénybe az egyetem hallgatói és dolgozói.
nov. 5
17:00
Tovább csökken a részvényforgalom (HírExtra)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma októberben - kétszeres árfolyamértéken - 1.254 milliárd forint volt, ami 7,7 százalékkal alacsonyabb a szeptemberi forgalomnál - közölte a BÉT a brókercégek jelentései alapján készült havi statisztikájában.
nov. 5
17:00
USD-CAD Gyengülö amerikai gazdaság (HírTV)
A közgazdászok szerint az év utolsó negyedévében és 2008 1. negyedévében 2,0%-os GDP-emelkedés várható. Ehhez passzolnak az aktuális ISM Services Index, valamint a Fed legutóbbi kijelentései is, melyek szerint a gazdasági növekedés várható mérséklödése miatt csökkentették a kamatokat. A kedvezö pénteki adatok is beleillenek a képbe. Úgy tünik, hogy mérséklödik az amerikai gazdasági növekedés,…
nov. 5
17:04
Egészségügyi reform: vita az MSZP-frakcióban (Infostart)
Több mint száz módosítóindítványt nyújtanak be a szocialisták az egészségbiztosítási reform törvényjavaslatához - mondta az InfoRádiónak Kökény Mihály. Az MSZP-s országgyűlési képviselő közölte: a frakcióban vita van a megalakuló egészségpénztáraknak juttatandó fejkvótaosztás ütemezése, valamint a kisebbségi tulajdonosok, befektetők menedzsment jogai miatt is.
nov. 5
17:04
Készül a Werder - minden út Rómába vezet (HírExtra)
A Werder Bremen labdarúgócsapata saját biztonsági embereket visz magával a Lazio otthonában kedden sorra kerülő Bajnokok Ligája-mérkőzésre. "Ismerjük a római szurkolók politikai hovatartozását, sokan szélsőjobboldali nézeteket vallanak közülük.
nov. 5
17:04
Letartóztatták a szicíliai maffia fejét (HírTV)
Az olasz rendőrség hétfőn letartóztatta a szicíliai maffia első emberét Palermo közelében. Salvatore Lo Piccolo 23 éve volt szökésben. A 65 éves férfi azután vette át a Cosa Nostra vezetését, hogy elődjét 2006 áprilisában elfogta a rendőrség.
nov. 5
17:06
Rice megdorgálta Pakisztánt (HírExtra)
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a polgári kormányzás visszaállítására szólította fel hétfőn Pervez Musarraf pakisztáni elnököt, míg Nagy-Britannia a Pakisztánnak szánt segély felülvizsgálatát, Hollandia pedig a felfüggesztését helyezte kilátásba.
nov. 5
17:06
USD-JPY Emelkedés az adatok után (HírTV)
Míg az EUR-USD alig reagált a vártnál kedvezöbben alakuló ISM Services Indexre, addig az USD-JPY profitált az adatokból. Miután napi minimumot ért el 113,98-nál, a devizapárnak sikerült visszahódítania a 114,35-ös értéket. Ellenállás 114,77-nél található. In-GFX
nov. 5
17:06
Aziz: a tervezett időben megrendezik Pakisztánban a választásokat (Gondola)
A tervezett időben megrendezik Pakisztánban a törvényhozási és tartományi választásokat - mondta iszlámábádi sajtóértekezletén Saukat Aziz kormányfő. Január közepi időpontot tűztek ki...
nov. 5
17:09
Jön a 110-es busz (HírExtra)
Közös - 110-es jelzésű - buszjáratot indított az I. kerület és a Budapesti Közlekedési Vállalat - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a járat a Dísz teret és Fény utcai piacot köti össze az önkormányzat és a közlekedési társaság között létrejött 2010-ig szóló együttműködés céljainak megfelelően.
nov. 5
17:09
Beperlik a táncoslábú fogorvost (Blikk)
nov. 5
17:12
Piaci tőkeértékét tekintve a PetroChina megelőzte az eddigi világelső ExxonMobilt (Gondola)
A legnagyobb kínai olaj- és gázcég a PetroChina hétfőn piaci értékét tekintve túlszárnyalta az amerikai Exxon Mobilt: több mint ezer milliárd dollárra emelkedett piaci tőkeértéke. A piaci...
nov. 5
17:14
Elkapták a régóta keresett csalót (HírExtra)
A Pest megyei Ócsán fogták el a hétvégén azt a 30 éves férfit, akit 2005 májusa óta hét hatóság körözött. Legutóbb augusztusban a borsodi megyeszékhelyen elkövetett csalás miatt rendelte el a rendőrség a körözését.
nov. 5
17:16
Úrhatnám polgár a Vígszínházban (HírExtra)
Két új bemutató próbái kezdődtek meg a napokban a Vígszínházban: Moliere Úrhatnám polgár című komédiájának főszerepében Hegedűs D. Géza lép színpadra, Frank Wedekind Luluját pedig Eszenyi Enikő alakítja - közölte Kiss Péter sajtófőnök az MTI-vel.
nov. 5
17:17
Adócsökkentést sürget a Fidesz (Gondola)
A Fidesz egy olyan javaslatot készített, mely szerint az inflációhoz igazítaná az adózás mértékét. Navracsics Tibor a kormánypártok támogatását kérte az ügyben.
nov. 5
17:19
McCartney el akarja venni lányát Millstôl (BorsOnline)
Paul McCartney el akarja venni közös gyermeküket ex-feleségétôl, Heather Millstôl. Macca félti a kis Beatricét a labilis lelkiállapotú asszonytól, ezért teljes felügyeleti jogért harcol.
nov. 5
17:19
Nagyító alatt az iPhone (Blikk)
Még hivatalosan nem jelent meg Európában, de a Blikk kipróbálhatta Amerika legnépszerűbb telefonját
nov. 5
17:19
Orbán a vajdasági magyarokat félti (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint megnehezülhet a vajdasági magyarok kisebbségi jogainak gyakorlása, ha a magyarlakta települések etnikai arányait megváltoztatja egy menekülthullám. Orbán Viktor erről azt követően beszélt, hogy tárgyalt a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) elnökével.
nov. 5
17:20
Mindjárt itt az Audi Q5 (HírExtra)
Két év helyett két héten belül bemutatkozhat az Audi Q5. A legújabb hírek szerint az Audi kisebbik SUV-ját, ami az új A4 padlólemezére épül, jövő nyáron már meg is vásárolhatjuk.
nov. 5
17:22
Kevés a szakács idehaza, sokan mennek külföldre (HírExtra)
Szakácshiány van a Nyugat - Dunántúlon. A legtöbb étterem egyre nehezebben talál szakácsokat, mert a szakemberek tömegesen mennek külföldre dolgozni. Németországból és Ausztriából van a legnagyobb kereslet a magyar szakácsok iránt, de ma már Nagy-Britanniában és Spanyolországban is szívesen látják a hazai munkaerőt.
nov. 5
17:25
Nagyobb hatáskört szeretne a kisebbségi ombudsman (Infostart)
A kisebbségi ombudsman tágítaná hatáskörét - a többi mellett lehetőséget szeretne kapni a szankcionálásra -, Kállai Ernő ezért kidolgozott egy ezt célzó koncepciót. Sok esetben hatásköri okból nem tud fellépni azokban az ügyekben, amelyekben hozzá fordulnak, holott azok igényelnék a beavatkozást.
nov. 5
17:25
Zalában marad a Zichy-kép (HírExtra)
A hétfői napon szállították volna Budapestre a Somogy megyei Zala községből A rombolás géniuszának diadala című Zichy Mihály festményt. A hatalmas méretű ( 4,5 x 5,5 méteres) alkotást a tervek szerint a Magyar Nemzeti Galéria december közepén nyíló Zichy Mihály, a "rajzoló fejedelem" című kiállításán állítanák ki.
nov. 5
17:27
BUX: - 0,61 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,29 pontos csökkenéssel 27.214,88 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,61 százalékos gyengülés.
nov. 5
17:27
Baleset a 10-es úton (HírExtra)
Egy ember súlyosan, kettő könnyebben megsérült abban a balesetben, amely hétfőn délután történt a 10-es számú főúton Pilisvörösvárnál - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI-t.
nov. 5
17:29
A vezetékes készülékeket is beszámítja a Pannon (Piac és Profit)
A Pannon már a vezetékes telefonokat is beszámítja karácsonyi akciójában. November 6-tól minden új, számlás, kártyás és Új Generációs kártyás előfizetést vásárló ügyfél egységesen 10.000 Ft kedvezményt kap a vásárolt készülék akciós árából, amennyiben behozza régi mobil vagy vezetékes telefonkészülékét. Az akció keretében bármelyik belföldi és külföldi szolgáltató készüléke leadható.
nov. 5
17:30
TASZ: veszélyes előírni, hogy az orvosnak ott kell lennie az otthonszülésnél (Infostart)
A nemzetközi trendekkel ellentétes, meglepően szigorú törvénytervezetet készít az egészségügyi tárca az otthonszülésről - közölte a Társaság a Szabadságjogokért egyesület elnöke. Dénes Balázs hozzátette: a javaslatban olyan feltételeket támasztanak az otthon szülő kismamáknak, amelyeket csak egy kórház tud teljesíteni.
nov. 5
17:31
Betört a panaszáradat az USA-ba is (HírExtra)
A pozitív gondolkodás fellegvárába is betört a dallamos panaszáradat: teltházas koncertet adott Chicagóban az első amerikai panaszkórus. A mozgalom amerikai terjesztését a műfaj feltalálói, Oliver Kocha-Kalleinen és Tellervo Kalleinen személyesen irányítják.
nov. 5
17:31
Orbán: Jelentősen módosulhat a Vajdaság etnikai aránya (HírTV)
Az európai toloncegyezmény is szóba került Orbán Viktor és Pásztor István hétfői megbeszélésén, Budapesten. A tárgyaláson a politikusok úgy vélték, hogy az egyezmény elfogadása jelentősen átrajzolhatja a vajdasági magyarok lakta területek etnikai arányait.
nov. 5
17:31
Tüntetés a Kőbánya-Kispesti metróállomás üzleteinek 90 napos bezárása ellen (Alternatív Energia)
Kereskedők képviselői tüntettek a kispesti önkormányzat épülete előtt, azt követelve, hogy az önkormányzat hatósági irodája vonja vissza a Kőbánya-Kispesti metróállomás felüljáróján lévő üzletek működési engedélyeinek 90 napos felfüggesztését - közölte a XIX. kerületi önkormányzat hétfőn az MTI-vel.
nov. 5
17:35
Britney Spears újra terhes? (Blikk)
Los Angeles – Egyelőre az érintett nem erősítette meg, de az egyik amerikai bulvárlap biztosan tudja, hogy Britney Spears (25) gyermeket vár. A hírt egyik közeli ismerőse tudatta a People magazinnal, az illető azt is elárulta, hogy az énekesnő vagy producerétől, JR Rotemtől, vagy barátjától, Sam Lutfitól esett teherbe. Britneytől nemrég vette el a gyámügy két fiát, Sean Prestont (2) és Jayden…
nov. 5
17:36
Pege Aladárra emlékeznek (HírExtra)
Pege Aladárra, a hazai dzsessz meghatározó zenészére emlékeznek csütörtökön és pénteken Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központban; a kétnapos rendezvényen kiváló hazai és külföldi zenészek sora lép fel, de látható majd hangszerkiállítás és fotótárlat is - közölte a szervező intézmény vezetője a Tisza-parti városban hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.
nov. 5
17:36
Elkezdték az emelt összegű nyugdíjak folyósítását (Alternatív Energia)
Megkezdték az emelt összegű nyugdíjak folyósítását; átlagosan 120 ezer forintot kap a mintegy 2,7 millió érintett ebben a hónapban - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a hétfői tájékoztatón. A Fidesz szerint néhány százaléknyi plusz nyugdíjjal nem lehet ellensúlyozni azokat a nehézségeket, amelyeket a kormány a nyugdíjasoknak okoz.
nov. 5
17:36
EUR-PLN A zloty erössége és az infláció (HírTV)
A zloty erössége ellensúlyozza az infláció negatív hatásait, vélte a lengyel Jegybank elnöke, Slawomir Skrzypek. A lengyel deviza a szlovák parlamenti választások utáni 2 hétben 4%-ot erösödött az euróval szemben. Az EUR-PLN-t 3,6467-en jegyzik. Ellenállás 3,6572-nél, míg támogatás 3,6404-nél található. In-GFX
nov. 5
17:41
Áthajtott a nem fekvő rendőrön (HírExtra)
Gépkocsijával áthajtott a rendőr lábán, majd megállás nélkül továbbhajtott az a férfi, akit közúti ellenőrzésre akartak megállítani a rendőrök Debrecenben; a férfit elfogták - közölte az MTI-vel hétfőn Vezendi Jánosné rendőrőrnagy.
nov. 5
17:43
Szépségideálok Simon Böskétől Kelemen Annáig (HírExtra)
Magyarországon arról a fajta a nő-kultuszról, mint amilyet Amerikában Marrylin Monroe színre lépése indított el, sokáig nem beszélhettünk. Az első magyar sztárszépség a Miss Európává is megválasztott Simon Böske volt, majd őt Karády Katalin követte, ma pedig már itt van nekünk Kelemen Annácska...
nov. 5
17:45
Rogán a statisztikákról (HírExtra)
Az ügyészség által összeállított bűnözési statisztikában olvasható számokból úgy tűnik, hogy a főváros V. kerülete kiemelkedően vezetne Budapest más kerületeihez képest, ugyanakkor a rendőrség kimutatása szerint csökkenő tendenciát mutat a Belvárosban elkövetett bűncselekmények száma - erről Rogán Antal a kerület polgármestere beszélt.
nov. 5
17:45
Aláírások egy biomassza erőmű ellen (Piac és Profit)
Ügydöntő helyi népszavazás kiírása érdekében aláírásgyűjtési akcióba kezd az Élhetőbb Medgyesegyházáért Egyesület, hogy így akadályozza meg a tervezett biomassza erőmű felépítését a nagyközség határában - mondta Halász Mihály, az egyesület elnöke.
nov. 5
17:46
Vallása miatt halt bele a szülésbe egy jehova édesanya (BorsOnline)
Belehalt a vérveszteségbe egy brit anya egy órával azután, hogy gyönyörű ikreknek adott életet. Az orvosok mindent megtettek volna a 22 éves nőért, de férje, aki tagja a Jehova Tanúi felekezetnek, vallási okokra hivatkozva nem engedte, hogy felesége vérátömlesztést kapjon. Inkább végig nézte, ahogy meghal az asszony, miután magához ölelte két újszülött gyermekét.
nov. 5
17:46
Tüntetés a KöKi bezárása ellen (HírExtra)
Kereskedők képviselői tüntettek a kispesti önkormányzat épülete előtt, azt követelve, hogy az önkormányzat hatósági irodája vonja vissza a Kőbánya-Kispesti metróállomás felüljáróján lévő üzletek működési engedélyeinek 90 napos felfüggesztését - közölte a XIX. kerületi önkormányzat hétfőn az MTI-vel
nov. 5
17:46
Gyurcsány Ferenc magyarországi körútra indul (Alternatív Energia)
Hat napos magyarországi körútra indul kedden Gyurcsány Ferenc, a "Falu hete" programsorozat keretében - mondta Budai Bernadett a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.
nov. 5
17:51
Autót külföldről: hosszú, bonyolult és aggályos (Privátbankár)
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa (ombudsman) szerint alapvetően a jogi szabályozás hiányosságai visszásságot okoznak az Európai Unió tagállamaiból behozott használt gépjárművek magy...
nov. 5
17:51
Kínaiak az olimpia hatása alatt (HírExtra)
A közelgő pekingi olimpiai játékoknak jelentős szerepe van a nemzeti öntudat növelésében. Erre utal az a statisztikai adat, hogy szerint az ázsiai országban közel 3500 gyermeket neveztek el az ötkarikás játékokról.
nov. 5
17:52
"Továbbra is szinte hidegháborús mérteket öltő orosz kémkedés " (Kripto Akadémia)
Meredeken növekedett az elmúlt egy évben a terrorcselekményekre hajlamosnak tartott személyek száma Nagy-Britanniában, és már gyerekek is vannak köztük - mondta hétfőn nyilvánosságra hozott beszédében a brit belső elhárítás (MI5) főnöke, aki szerint a továbbra is szinte hidegháborús mérteket öltő orosz kémkedés sok energiát elvon a terrorveszély kezelésétől.
nov. 5
17:53
24 halott egy orosz nyugdíjasotthonban kitört tűzben (Gondola)
A Tulai területen egy idősek otthonában kitört tűz nyomán 24-re emelkedett a halálos áldozatok száma, de hétfő délután még keresték a további áldozatokat az épület romjai alatt. Még kilenc...
nov. 5
17:56
Tengeren túli hírek alakították a forintárfolyamot (Privátbankár)
A hosszú hétvége után gyengült a forint, a budapesti bankközi devizapiacon hétfőn délután 253,05/15 forinton jegyezték az eurót, csaknem két forinttal drágábban a múlt hét szerdai 251...
nov. 5
17:57
Tűz van a tajgán (HírExtra)
A legfrissebb adatok szerint már 29 halálos áldozata van Oroszországban a Tula város közelében kigyulladt nyugdíjasotthonban pusztító tűznek, közölte a régió kormányzó-helyettese. Alekszej Korabliov elmondása szerint a mentőalakulatok még legalább öt eltűntet keresnek.
nov. 5
17:57
Záró kommentár (HírTV)
A jen a gyenge európai tözsdékre való tekintettel ma erösödést mutatott az euróval és a dollárral szemben. Egy részvénypiaci kereskedö szerint a Citibank elnökének visszalépése ahhoz vezetett, hogy a tözsdéseket rosszul érintik a részvénypiaci események. Kellemes meglepetést okozott az EU-s Sentix-befektetöi bizalom, hiszen novemberben 15,3 pontról 14,0 pontra csökkent, meghaladva ezzel a 12,4…
nov. 5
17:58
Orbán: a menekülthullám veszélyeztetheti a vajdasági magyarokat (Gondola)
Orbán Viktor szerint megnehezülhet a vajdasági magyarok kisebbségi jogainak gyakorlása, ha a magyarlakta települések etnikai arányait megváltoztatja egy menekülthullám. A Fidesz elnöke erről azt...
nov. 5
18:02
Már "bontják" az észak-koreai atomreaktort (Privátbankár)
Amerikai szakértők megkezdték az egyetlen működőképes észak-koreai atomreaktor leszerelését - jelentették be Washingtonban. Tom Casey fehér házi szóvivő közölte, hogy a jongbjoni nukle...

Keresés