A texasi villám hosszabb volt, mint Magyarország kelet-nyugati tengelye, egészen pontosan 829 kilométeres, ami körülbelül a Párizs-Velence távolságnak felel meg.
Teherán városvezetése hivatalosan is bejelentette: a város hetekre van attól, hogy teljesen kifogyjon az ivóvízből. Az iráni főváros lakóit már most is vízkorlátozások sújtják, a legnagyobb víztározók pedig gyakorlatilag kiszáradtak. A Lar-gát például – amely Teherán egyik fő vízforrása – alig 1%-os töltöttségi szinten van. Masoud Pezeshkian, Irán
Idén szokatlanul hamar kezdődött a dunavirág rajzása. Ezeket a kérészeket úgy csalja csapdába a közvilágítás, hogy nem rakják le egynapos életük alatt a petéiket. A dunavirágokról és mentési akciójukról Kriska György készített filmet, amit most először a Telexen mutatunk be.