Szerdán napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, legfeljebb az ország középső sávjában fordulhat elő egy-egy zápor. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, délutánra 24 és 29 fok közé melegszik a levegő. Az UV-sugárzás kora délután erős, helyenként nagyon erős lehet.
Napsütéssel és mérsékelt nyárias meleggel zárul a július, de hétvégére már megérkeznek a záporok, zivatarok. Csütörtökön és pénteken még sok lesz a napsütés, szombaton azonban egy hidegfront többfelé felfrissíti a levegőt.
Figyelmeztetéssel indul 2025 augusztusa: az ország nyugati részére ugyanis citromsárga figyelmeztetést adott ki a HungaroMet. Öt vármegye is érintett, ahol villámlással és jégesővel csaphat le a vihar pénteken. Augusztus első napján derengős reggelre ébredhetünk, a délelőtti órákban pedig helyenként futó záporok előfordulhatnak. Mutatjuk, mi várhat
Az elmúlt időszakban a Duna felső vízgyűjtő területén nagy mennyiségű csapadék hullott, ami jelentősen megemelte a folyó vízszintjét. Az északi szakaszokon alig három nap alatt 2,5 méteres emelkedést mértek. Vácon például a vízszint változása szinte óráról órára követhető volt, ahogy a folyó egyre duzzadt.
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Többnyire napos időre számíthatunk pénteken, de estére északnyugat felől zivatarok érkeznek viharos széllel és jéggel. A hétvégén az érkező hullámzó frontrendszer miatt egyre többfelé kell csapadékra és heves viharokra készülni. De helyenként hőség is lehet, délkeleten 34 fok sem kizárt.
A pénteki nap eleje még a nyár legszebb arcát mutatja: sok napsütés és igazi strandidő vár ránk. Estére azonban változás jön, főként nyugaton megdörrenhet az ég, és záporok is kialakulhatnak. Érdemes figyelni a friss időjárási riasztásokat.
Az elmúlt hét végén sokfelé érkezett csapadék, nagy területek azonban szinte teljesen kimaradtak az esőből. A folytatásban kánikula egyelőre nem valószínű, csapadék azonban igen, de nem kellő mennyiségben és nem egyenletes területi eloszlásban – írta a HungaroMet agrometeorológiai elemzésében.
Jelentősen megnőtt a bejelentett észlelések száma a fővárosban: csak júniusban közel 1800 alkalommal jelentették be a közműveknél a rágcsálók jelenlétét. A jelenség mögött a korábbi irtócég teljesítményének visszaesése és a szokatlanul száraz, meleg időjárás is állhat.
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki a HungaroMet zivatarveszély miatt, miközben az országban jelentős hőmérsékleti különbségek alakultak ki: Szentesen igazi nyári kánikula tombol, Mosonmagyaróváron viszont hűvös idő uralkodik. A hatóságok folyamatosan figyelik az időjárási helyzetet.