Ha az ember egy kicsit sűrűbben lakott helyen él, akkor simán lehetséges, hogy van, vagy vannak, akiket meglopnak. Pontosabban rálépnek a wifi-dre és ingyen használják azt. Ráadásul ettől csökkent a teljesítmény is., magyarán szakadozik a net.
Először áramot termelnek, azzal részeire bontják a vizet, majd szén-dioxidot adnak hozzá – így lesz belőle nyers benzin vagy kerozin. Az olajcég már együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Egyetemmel.
Dr. Lakatos Mónika éghajlati szakértő úgy véli, az egymást erősítő energia-, élelmiszer- és megélhetési válságok elterelték a figyelmet a klímaváltozásról.
Indonéziában több tucat ember halálát okozta a Marapi nevű vulkán lejtőjén lezúduló iszapáradat. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint világszerte több tűzhányó esetében számítani kell az ilyen, kitörés nélküli kockázatokra.
A kilencvenes évek elején Greg Glienna aprópénzből leforgatta a filmet a balfék vőlegényről, aztán Hollywood kopogott az ajtón. A chicagói komikus kinyitotta az ajtót, amit aztán örökre kulcsra zártak előtte.
Több magyar kutatócsoport, így a Pankotai Tibor vezetése alatt működő HCEMM Genom Instabilitás és DNS Hibajavítás kutatócsoport, valamint Beöthe Tamás, a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház- Rendelőintézet urológiai osztályának főorvosa közreműködésével olyan kutatás született, amely szerint komoly műtét válhat elkerülhetővé előrehaladott stádium
Tudósoknak sikerült egy tojásból kikeltetni, életben tartani és felnevelni a világ egyik legritkább állataként számon tartott, Brazíliában honos kékszemű galambocska egy példányát - közölte pénteken az angliai Chester állatkertje, amelynek szakértői részt vettek a projektben.
Egy tehéntől kapta el a madárinfluenza vírusát egy tejtermelő az Amerikai Egyesült Államokban. A fertőzést idejében megállították, ezért a gazda megúszta egy szemgyulladással; még felső légúti tünetek sem alakultak ki nála. Ez az első bizonyított eset, hogy a H5N1 szarvasmarháról emberre terjedt át, emberről emberre viszont még mindig soha – mondta
A rovarok, jelen esetben a fekete katonalégy lárvája sokkal kevésbé környezetterhelő takarmányfehérje-forrást jelentenek, mint az állattenyésztés. A győri Szent István Egyetemen egy együttműködés keretében hamarosan ennek rejtelmeit tanulhatják ki a hallgatók.
A kiberbiztonsági cég elemzésében szereplő, orosz hekkercsoport által megtámadott EU-s külügyminisztérium, és a hasonló támadást kapott magyar külügy csak véletlen egybeesés.
Tanulékony, többtonnás állatok a kormánylapát és a tőkesúly ellen: fix egyes. A delfinek valószínűleg nem akarnak rosszat a rongálással, de az egyik elméletben egy traumatizált nőstény is szerepel.
Használjuk az e-receptet, online kérünk időpontot az orvoshoz, és a közösségi médiát is használjuk tájékozódásra. A Semmelweis Egyetem friss kutatása szerint már az idősebb generáció is ismerkedik a digitális egészségüggyel.
Garamszegi László Zsolt biológus szerint az, hogy a tigrisszúnyog elterjed hazánkban, nem jelent feltétlenül járványügyi kockázatot, a nyugat-nílusi láz kórokozóját még nem találták meg befogott példányban.
A Yale Egyetemen 1702 óta hagyomány, hogy a kimagasló teljesítményért vagy a közjóhoz való példaértékű hozzájárulásért tiszteletbeli doktori címet adományoznak.
A cég nem látja biztosnak a nagyobb villanyautók jövőjét, ezért több milliárd euró értékű fejlesztésről mondtak le, a benzines és dízelmotorok gyártását viszont akár 2030 után is folytatni fogják.
A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták Lovász László matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi elnökét a kombinatorikában végzett úttörő munkásságáért.
A PTE Klinikai Központ belgyógyászati klinikája vezetésével lezajlott, az egész országra kiterjedő vizsgálat áttörést jelent a betegségek kialakulásának összefüggésében.
A Rubicon-estek a történettudomány aktualitásait, a történelemmel kapcsolatos kutatások új eredményeit mutatják be a szélesen vett érdeklődő közönség számára.
Április-májusban a Paksi Atomerőművet többször le kellett terhelni a megnövekedett naperőműves termelés miatt, de a szélenergia jelenlegi szintje nem tudja kiegyenlíteni az ingadozásokat. A nap-szél hibrid erőművek csatlakoztatása a meglévő naperőművi pontokra segíthetne, de a hálózat fejlesztése lassan halad.
Magyar emberbe magyar vakcinát! A Covid-19 világjárvány társadalmi hatásait vizsgálták magyar kutatók, sok minden kiderült az oltási hajlandóságról, mentális problémákról és arról, hogy megnőtt az öngyilkos hajlammal rendelkezők aránya a járvány alatt.
A vér-agy gát megakadályozza, hogy kórokozók vagy káros anyagok kerüljenek a vérkeringésből az agyba, és egyben gátolja a gyógyszermolekulák legtöbbjének bejutását is.
Elkezdi betanítani a mesterséges intelligenciáját (MI) a Meta, és ehhez a felhasználók adatait is felhasználja – alapértelmezetten. Aki ezt nem kívánja, az egy űrlap kitöltésével – jó esetben – elejét veheti ennek.