A világ rizstermelésének 90 százalékát, a kukoricatermelés több mint 30 százalékát, a búzatermelés több mint 50 százalékát fenyegeti jelentős aszálykockázat 2050-ig. És akkor ott van még a réz, a kobalt és a lítium is.
2015-ben világszerte nagy sikerrel ünnepelt fény nemzetközi évét követően az UNESCO általános konferenciáján született döntés értelmében 2018-tól ünneplik világszerte a fény nemzetközi napját.
Azt hihetnénk, hogy egy vulkán csak akkor jelent veszélyt, amikor épp aktív, de ez közel sincs így. A napokban Indonéziában több tucat áldozatot szedett az iszapár, de volt már, hogy egy húszezres város háromnegyede halt bele.
Egy friss kutatás szerint rettenetes hatással van az éghajlatváltozás az avokádóra, jelentős mértékben csökken a termesztő országok termelékenysége, és a jövőben a termőterületek is csökkenni fognak.
Amerikában már szarvasmarhák is megfertőződtek madárinfluenza-vírussal, és ez azt is jelenti, hogy az immáron évek óta tartó állati, madarakhoz köthető H5N1 világjárvány az emberhez is utat találhat a háziállatainkon keresztül - írta közösségi bejegyzésében Kemenesi Gábor.