Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos fegyelmi eljárást indított Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője ellen, miután az argentin szakember konfliktusba keveredett a Liverpool szurkolóival Virgil van Dijk győztes gólja után az Anfielden lejátszott múlt heti összecsapáson.
Richard Burns 2001-ben ért karrierje csúcsára, amikor a WRC-történetének második brit világbajnoka tudott lenni. A fiatalon, súlyos betegségben elhunyt legenda a mai napon 24 éve szerezte utolsó futamgyőzelmét a vb-n, mely nagyon fontosnak bizonyult abban a szezonban a világbajnoki címhez vezető úton.
Megvan a Fizz Liga első jelentősebb játékvezetői tévedése: az ETO FC első gólja jogtalan tizenegyesből született a Puskás Akadémia elleni szombat esti Fizz Liga-bajnokin.
A Bayern München hivatalosan bejelentette, hogy a csapat második számú kapusa, Jonas Urbig sérülést szenvedett, és egy ideig távol marad a pályától. A 22 éves hálóőr a német rekordbajnok edzésén szenvedett izomszakadást az adduktorában.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a szurkolók rendzavarásai és megbotránkoztató bekiabálásai miatt több NB I-es csapat elleni is eljárást indított, míg az Újpestnek pénzbüntetését szabott ki.
Florian Wirtz a Liverpool egyik nagy nyári igazolása volt, de eddig nem sikerült hoznia az elvárásokat. A német válogatott játékos hét mérkőzésen egy gólpasszt osztott ki minden sorozatot figyelembe véve. Wirtz a Sky Sportnak nyilatkozott eddigi nehézségeiről.
Tíz évvel az esküvőjük után nászútra viszi popsztár feleségét, Geri Halliwellt a Red Bull Forma–1-es csapatától júliusban kirúgott Christian Horner. A tavaly szexbotrányba keveredett brit csapatfőnöknek a költségek miatt biztosan nem kell aggódnia, hiszen az osztrák istállótól elképesztő végkielégítéssel a zsebében távozott.
Manchester United elképesztő, 2 milliárd fontos stadiontervét Lord Norman Foster, a világ egyik legismertebb építésze méltatta a napokban. Az új, 100 000 férőhelyes aréna célja, hogy átalakítsa az Old Trafford környékét. A klubvezetés szerint az új stadion fogja megerősíteni a csapat presztízsét.
A Tottenham Hotspur menedzsere, Thomas Frank kijelentette, hogy csapata komoly ambíciókkal vág neki a Ligakupának. Holnap az Európa-liga bajnokai a harmadosztályú Doncaster elleni mérkőzéssel kezdik meg szereplésüket a sorozatban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a Fizz Liga elmúlt fordulója után több élvonalbeli klub ellen is eljárást indított rendbontások miatt, míg a MOL Magyar Kupa legutóbbi fordulójában történt szurkolói bekiabálások és pirotechnikai eszközök használata miatt pénzbírságokat osztott ki.
Rövid, de annál velősebb kommentben fejtette ki a véleményét a hétfő esti Aranylabda-díjátadóról a brazil futballsztár, Neymar. A jelenleg a Santosban focizó klasszis azt vette rossz néven, hogy honfitársa, a Barcelonában remeklő Raphinha "csak" az ötödik helyen végzett a szavazáson.
Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője nyilatkozott a sajtónak a holnapi Port Vale elleni idegenbeli mérkőzés előtt, amely a Carabao Kupa harmadik fordulójában kerül megrendezésre. Az spanyol szakember érthető módon kitért az ágyúsok számos sérülésére, beleértve Noni Madueke sérülését is. Emellett az is kiderült, hogy Piero Hincapie sem lesz bevethe
Ryan Gravenberch kulcsszereplővé nőtte ki magát a Liverpool középpályáján Arne Slot vezetése alatt. A holland középpályás stabil teljesítménye, védekezésbeli munkabírása és labdakihozatalban mutatott higgadtsága miatt a Liverpool állítólag hosszú távú, új szerződést kínálna neki.
A Chelsea a harmadosztályú Lincoln City otthonába látogat az Angol Ligakupa harmadik fordulójában. A mérkőzés 20:45-kor kezdődik, és a továbbjutó egyetlen találkozón dől el. Döntetlen esetén a rendes játékidő után azonnal tizenegyespárbaj következik.
2026. szeptember 11. és 13. között Budapesten rendezik meg az első Atlétikai Világdöntőt. A versenyen a világ legjobb atlétái lépnek pályára: olimpiai bajnokok, Gyémánt Liga-győztesek, világbajnokok méretik meg magukat a viadalon, ami új szintre emeli a sportok királynőjét. A 2025-ös tokiói világbajnokságon elért eredmények alapján 17 sportoló kval
A spanyol élvonalban szereplő FC Barcelona meghosszabbítaná szerződését a spanyol sajtó szerint. A holland középpályás szerződése 2026-ban jár le, a katalánok három évvel hosszabbítanának vele.
Eddig a Liverpool minden tétmeccsét végigjátszotta az új idényben Szoboszlai Dominik. Ám az angol sztárcsapat magyar kiválóságának nagy sorozata kedd este megszakad: a Southampton elleni Ligakupa-mérkőzésre nem nevezte Arne Slot. A Pool másik magyar válogatott játékosa, Kerkez Milos ezúttal a kispadon kapott helyet.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága öt klubot pénzbüntetéssel sújtott a MOL Magyar Kupa harmadik fordulós mérkőzései kapcsán, illetve hat élvonalbeli és egy másodosztályú egyesülettel szemben eljárást indított a hétvégi bajnoki találkozók után.
Anze Kuralt újabb két évig a Hydro Fehérvár AV19 játékosa. A szlovén válogatott jégkorongozó 2018 óta a Fejér vármegyei csapat alkalmazásában áll. Új szerződése 2028-ig szól.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága öt klubot pénzbüntetéssel sújtott a MOL Magyar Kupa harmadik fordulós mérkőzései kapcsán, illetve hat élvonalbeli és egy másodosztályú egyesülettel szemben eljárást indított a hétvégi bajnoki találkozók után.
A portugál Diogo Dalot teljesen felépült, miután kihagyta az utolsó két mérkőzést, és opció Rúben Amorimnak a Manchester United következő, Brentford elleni mérkőzésén.
Szomorú hírről számolt be kedd este a Facebook-oldalán a Tatabányai Sport Club: életének 83. évében elhunyt a korábbi kiváló kézilabdaedző, a tatabányaiak 1984-es férfi bajnokcsapatának mestere, Kuzma Ferenc.
A címvédő Ferencváros sima sikerrel kezdte a férfi vízilabda ob idényét, miután az első forduló keddi mérkőzésén 28-7-re múlta felül a vendég KSI együttesét.
A címvédő Ferencváros sima sikerrel kezdte a férfi vízilabda ob idényét, miután az első forduló keddi mérkőzésén 28-7-re múlta felül a vendég KSI együttesét.