A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék földcsuszamlást okozott az olaszországi Blevio városban, Como megyében. A Comói-tó partján lévő helyszínen teljesen megbénult a forgalom a természeti katasztrófa miatt. A helyszíni felvételek alapján a járművek szinte teljesen víz alá merültek.
Kedden az ország időjárás szempontjából kettészakad: miközben keleten sok napsütésre számíthatunk, addig nyugaton és északnyugaton egyre több lesz a felhő és csapadék. A szél is változékony lesz, és a hőmérsékletben is nagy különbségek mutatkoznak majd.
Hétfőn még a melegrekord is veszélyben volt, kedden nyugaton már elbúcsúzhatunk a nyártól. Többfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarra is. Általában 17-25 fokra van kilátás.
Az elmúlt napok nyáriasan meleg időjárása után ma jön egy kisebb lehűlés. Ma még csak a nyugati, északi és északkeleti tájakon lehet majd érezni a hidegfrontot, de az holnaptól már az egész országot érinti. A csapadék és a szél esélye is megnő.
Szerdán az ország nagy részén borongós, többnyire erősen felhős időre kell készülni, de rövidebb napos időszakok is előfordulhatnak. A Dunántúlon és az északi területeken több helyen eső, zápor, sőt akár zivatar is kialakulhat. Az Alföldön ezzel szemben jóval kevesebb csapadék valószínű, ott inkább csak elszórtan fordulhat elő eső.
Szerdán már nem lesz szükség napszemüvegre, erősen felhős lesz az ég, és csak rövidebb időre fog kisütni a nap. A napszemüveg helyett esernyőre is szükség lehet, mert ugyan napközben még inkább csak a nyugati megyékben lehet gyenge csapadék, késő délutántól, estétől azonban délnyugat felől csapadékzóna érkezik, amelyből egyre több helyen valószínű