Nézettségi rekordokat döntött a Hunyadi című tévéfilmsorozat – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a filmsorozat népszerűségét és társadalmi hatását vizsgáló kutatásából,
Az ősz beköszöntével egyre hűvösebbek a napok, a szabadtéri programok mindinkább a háttérbe szorulnak. Ha mégis kimozdulnánk, ilyenkor az egyik legjobb megoldás a mozi. Cikkünkben összeszedtük, milyen filmeket érdemes felírni a naptárba az elkövetkező hetekre.
Lencse László kiütéssel győzött a Sztárboxban Ördög Tibor Csipa ellen, és habár szerette volna minél hamarabb befejezni a mérkőzést, nem erre számított. Az egykori profi focista számára a boxring egy új közeg volt, és úgy érzi, egyelőre nem tudta kihozni magából a maximumot. Laci ellenfelének is üzent a mérkőzés után, ha kíváncsi vagy, mit mondott
A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült Hogyan tudnék élni nélküled? című film hazai nézettsége átlépte az egymillió főt a mozikban, amire utoljára négy évtizede, 1986-ban volt példa a Szerelem első vérig című ifjúsági film esetében.
Nagyszabású díjátadóval tért vissza csaknem tíz év szünet után Magyarországra a Gault&Millau francia étteremkalauz. A hétfői gálán több hazai éttermet és séfet ismertek el.
Ma ünnepli hetvenhatodik születésnapját Bruce Springsteen Oscar-díjas amerikai zeneszerző, többszörös Grammy-díjas rockzenész, énekes, gitáros, aki eddig több mint százhúszmillió lemezt adott el világszerte, és akinek olyan világslágerek fűződnek a nevéhez, mint a Born to Run, az Atlantic City, a Born in the U.S.A., a Dancing in the Dark, a Streets
Leonardo DiCaprio és Martin Scorsese újabb projektbe kezdtek, ezúttal egy széthulló házasságról és egy rizikós örökbefogadásról szóló regény az alapanyag.
Péntek Orsolya új „csavargókönyvét” olvasom (Itt is istenek vannak) – lenyűgöző. Épp a Literán jelent meg belőle egy fejezet, és Bognár Péter sorozatával holtversenyben a számomra legfontosabb irodalmi élmény volt az elmúlt évben. – Három kérdésünkre a hét írója, Babiczky Tibor válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén.
Celia Svedhem új könyvében végignézte a migrén történetét és lehetséges gyógyítási módszereit. A kötetben a személyes megélés, az anyagás és a megküzdési lehetőségek is megjelennek.
A világ legnagyobb könyves közösségeként a Goodreads véleménye sokat nyom a latban, ha könyvrangsorokról van szó. Ez azonban nemcsak a legjobbak listájára igaz: az oldal felhasználói összeállították a legrosszabb könyvek toplistáját is. Meglepő módon egyetlen szerző, Stephenie Meyer öt hellyel is képviselteti magát a tízes mezőnyben.
A plakáton műfaji meghatározásként ez áll: musical, azt hiszem, a zenés-táncos történelmi show pontosabban leírja az Erkel Színház nyitóprodukcióját, A trónt.
2025 szeptemberében hunyt el Sajdik Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikus, karikaturista. Ezzel a kvízzel rá emlékezünk.
Kornis Mihály ismét egy kisfiú szemszögéből, családregényben mutatja be a magyar történelmet. Könyvbemutató az Őszi Margón, dedikálás a Könyvfesztiválon.
Harcsa Veronika énekesnő, Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész és Bolcsó Bálint zeneszerző Schubert Now! – szeptember 25-én az A38 Hajón koncertező – triója improvizációkkal, elektronikus hatásokkal és a klasszikus, valamint jazzének- és hárfatechnika ötvözésével ülteti át Franz Schubert dalait kortárs zenei nyelvre. Ez a projekt a korábbi, 2020-ban
Október 10-től, minden pénteken 19:45-től új évaddal, látványosabb és izgalmasabb kihívásokkal és új műsorvezetővel tér vissza az RTL nagyszabású vetélkedőshow-ja, a LEGO® Masters.
Kevés történelmi dokumentum bír akkora jelentőséggel, mint Ii. András 1222-ben kiadott Aranybullája, amelyet sokan az első magyar „alkotmánynak” tartanak. Az eredeti példányok ugyan elvesztek, de a Magyar Nemzeti Levéltár kincsei között ma is láthatók a király aranypecsétjei és az oklevél átírásai.
Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtárának gyűjteményébe került az idén 90 éve született Balassa Sándor (1935–2021) Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett zeneszerző 150 opusszámmal jelölt műve és 12 sorszám nélküli kottakézirata özvegye ajándékaként. A könyvtár a teljes anyagot digitalizálta és i
Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok – derül ki egy online felmérésből. A második helyre az Aggteleki Nemzeti Park került, a harmadikon a Bükki Nemzeti Park végzett.
Pécs szívében különleges időutazás várja a látogatókat: a Cella Septichora ókeresztény sírkamrái a római kor világát hozzák közel, miközben modern élményekkel is gazdagítják a felfedezőket.
Évfordulós streamet tartott hétfőn a Kojima Productions, ahol Kodzsima Hideo végre megmutatta az OD nevű horrorjátékát. Meg még néhány egyéb dolgot is.
Gáspár Laci hatalmas lelkesedéssel várta a 2021-es Mentorházban Mohácsi Anett produkcióját, ám a versenyző előadása után eluralkodott rajta a bosszúság. Elárulta, hogy mióta mentorként ül az X-Faktorban, ekkorát még sohasem csalódott. Mutatjuk, mi történt 4 éve!
A helyes étkezés nemcsak az olyan betegségekre lehet válasz, mint a túlsúly, a szív- és érrendszeri megbetegedések, hanem akár a Parkinson-kór és a mentális problémák esetében is megoldás lehet. Tudj meg többet A bél-agy paradoxon könyvből!
Lehetséges-e újraírni azt, amit a gimiben elrontottunk? Létezik-e második esély a szerelemben? Felnőttként, túl válásokon és kudarcokon folytatható-e az, ami évtizedekkel korábban megszakadt? Rainbow Rowell regényének hősei ezeket próbálják kideríteni.
Santhó Imre grafikus, illusztrátor és divatfotós az 1920-as és 30-as években Berlinben élt, ahol divatmodellekkel és filmsztárokkal dolgozott együtt, képei neves magazinokban jelentek meg. A Capa Központban látható Elegancia és kísérletezés című tárlat elsősorban divatfotóira fókuszál, de korábban nem látott grafikákat, illusztrációkat és dokumentu
Szlovénia idei Oscar-nevezettje, a Berlinalén Fipresci-díjat nyert Valami van a levegőben című alkotás nyitja október 2-án a kilencedik Szlovén Filmnapokat a budapesti Toldi moziban. Október 3-án a Locarnói Filmfesztiválon debütált A játszótér a miénk című kedves alkotást vetítik, 4-én pedig a különleges humorú, társadalomkritikát is megfogalmazó E
A hagyományosan október elején megrendezésre kerülő fesztiválon már 27. alkalommal lépnek fel a hangszer művészeinek hazai és nemzetközi sztárjai, fiatal tehetségei a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Felnőtt-, családi és gyermekprogramokkal csatlakozik a Mnmkk Magyar Nemzeti Múzeum az idei Kutatók éjszakája programsorozathoz: szeptember 26-án ismét megnyílnak a kulisszák mögötti ajtók a kíváncsi látogatók előtt, és izgalmas előadásokkal, tárlatvezetésekkel, interaktív programokkal várnak minden érdeklődőt.
Az Akvárium Klub felfüggesztette a 2026 első felére tervezett programok szervezését. A klub szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) felújítási munkálatokat tervez az ingatlanon, amely érintheti a helyszín működését. A részletek egyelőre nem ismertek, így a jövő évi események sorsa kérdéses.
Retró autók pöfögése, bakelitek recsegése, garázsvásár és elemlámpás séta a szobrok között – október első vasárnapján a Memento Park igazi időgéppé változik. A Retró Napon a látogatók a „Kgst-piac” kincsei között válogathatnak, találkozhatnak a Trabantok és Wartburgok világával, hangolódhatnak bakelitről, vetítések és előadások idézik meg a 60-as,
A 2010-ben indult sorozat után 15 évvel megérkezett a mozifilmes franchise harmadik, egyben záróepizódja, a rajongóknak pedig jó hír: örömkönnyek hullanak majd a mozikban!
A Magyar Művészeti Akadémia (Mma) tagozatai idén is díjazták a magyar szellemi élet kiemelkedő egyéniségeit, akik a művészet, a művészetelmélet, a művészetszervezés és a művészetigazgatás terén egyedülálló életművet mutattak fel. A díjakat szeptember 23-án az Mma székházában vehették át a kitüntetettek.
Repül a labda, egy darabig követik a szemükkel, de nem látják leesni. Sötétedésig keressük, nem találjuk sehol. Nincs a bokrokban, nincs a padok alatt, a Múzeumkert minden egyes szegletét átnézzük. Lehet, hogy fennakadt egy fán. – Bakos Gyöngyi novellája a Litera A fa című irodalmi pályázatára született.
A Sztárbox harmadik adása tele volt fordulatokkal: Lencse Laci látványos kiütéssel nyert Csipa ellen, míg G.w.M. kemény csatában alulmaradt Bódi Bencével szemben. Az est során könnyek, izgalmak és meglepetések is akadtak – a ringben és azon túl is.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikusművész, karikaturista életét és művészetét idézi fel kedden este műsoraival az M5 kulturális csatorna és a Kossuth Rádió, továbbá az általa alkotott egyik ikonikus rajzfilmhős, A nagy ho-ho-ho-horgász első epizódját is láthatják az M5-ön.
Kétségtelen, hogy az ember felelősséggel tartozik környezete megóvásáért. A kérdés inkább az, miként tehetünk eleget ennek a kihívásnak. A nemzetközi hulladékgyűjtő nap jó alkalmat kínál arra, hogy közelebbről is megvizsgáljuk ezt a problémát. Mint ahogy azt is, hogy milyen szerepe lehet ebben az irodalomnak, a művészeteknek – a kortárs irodalom ki