Mikor nyerne a csapat, ha nem most - kérdezhették egymástól az Újpest futballcsapatának szurkolói a labdarúgó-NB I, a Fizz Liga e heti fordulója előtt. Hiszen az egyre erősebb kerettel rendelkező klub az újonc Kazincbarcika ellen lépett pályára, amely addig csak egyetlen pontot tudott összeszorgoskodni. Szombaton azonban újabb hármat gyűjtött be, é
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában címvédő Losonczi Dávid kikapott az elődöntőben a zágrábi birkózó-világbajnokság szombati napján. Az MTI beszámolója szerint a magyarok világ- és Európa-bajnoka a hazai közönség támogatását élvező horvát Ivan Huklek és az egy súlycsoporttal lejjebb vb- és Eb-érmes ukrán Jaroszlav Filcsakov legyőzése utá
A hétvégi Red Bull Showrun alkalmából Budapestre érkezett David Coulthard is. A Forma–1-ben tizenöt évet eltöltő, korábbi közönségkedvenc skót pilóta ugyan csak vasárnap ül autóba, de már szombaton is bele lehetett futni a Puskás Aréna mellett kialakított paddock területén. Néhány portálnak – köztük a Blikknek – pedig még egy gyors interjút is adot
Pofont kapott az Újpest focicsapata a Kazincbarcikától, ahogyan arra számítani lehetett, a Fizz Ligában játszott szombati mérkőzés, a 0-2 után a lila-fehér drukkerek kifakadtak sajátjaik teljesítményére, no meg arra is, aki kiküldte őket a pályára. A lefújás után kiabáltak nekik mindent, és videón látható, amit az edző Damir Krznarnak is beolvasnak
Vasárnap rendezik a Rallycross Vb-történetének utolsó napját Isztanbulban, az utolsó napon azonban az ERX1-mezőny, így magyar versenyzők is megmutathatják tudásukat a WRX-mezőnyében.
A labdarúgó NB I hetedik fordulójában történelmi siker született szombaton este. A Kazincbarcika csapata meglehetősen simán, 2-0-ra verte az Újpestet hazai pályán, márpedig az élvonalban még sosem győzték le a lila-fehéreket. A lefújás után a szurkolók számonkérést tartottak a pálya szélén a negyedik kerületieknek.
Hétvégén rendezték a portugál bajnokság idei hetedik futamát, melyen Dani Sordo nyert Armindo Araújo előtt, így a riválisok maximálisan kihasználták Kris Meeke kiesését.
A Kazincbarcika jókora meglepetést okozott a labdarúgó Fizz Liga 7. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Kuttor Attila együttese legyőzte az Újpestet, a hazaiaknál Szőke Gergő két nappal édesapja halála után lépett pályára.
Sportolók is részt vettek a Digitális polgári körök első országos találkozóján. Köztük Görbicz Anita elmondta, nagy álma, hogy Magyarország olimpiát rendezzen.
A Chile Rallyn súlyos biztonsági probléma történt, amikor egy civil autós a menetiránnyal szemben a gyorsasági szakaszra hajtott az éles mezőny előtt. A verseny után megszólalt a civil autót vezető sofőr.
A Rallycross vb utolsó futamát Ole Christian Veiby nyerte Törökországban, a bajnokság élén azonban ismét Johan Kristoffersson zárt, aki nyolcadik címét szerezte.
A Manchester United labdarúgóklub a közelmúltban közzétett pénzügyi beszámolója és a New York-i tőzsdének leadott adatai szerint a klub teljes adóssága meghaladta az egymilliárd fontot. A klub a nyáron 105 millió fontos kölcsönt vett fel a hitelkeretéből, hogy fedezze az új játékosok szerződtetését.
Szoboszlai Dominik félreérthető helyzetbe került egy ismert hölggyel; Arne Slotnak ravasz terve van a Liverpool magyar sztárjával; "eltűnt" egy Fradi-labdarúgó. Ezek voltak a Bors legnépszerűbb sporthírei a héten.
Fenyvesi Péter egészen az utolsó szakaszig vezetett a III. WHB Győr Rally vasárnapi ORB2-es versenyén, akkor azonban Faltusz Dávid előzött. Az ORB mellett az ORB2 vasárnapi versenyén is az utolsó gyorsasági szakaszon fordult meg az állás a III. WHB Győr Rallyn, Faltusz Dávid a Ravazd–Tényő gyorsaságin előzte meg a második gyorson élre álló Fenyvesi
Az olimpiai ezüstérmes kalapácsvető úgy állt a dobókörbe minden kísérleténél a tokiói világbajnokság döntőjében, hogy az első helyet akarta, de a bronzérem sem teljes csalódás neki. A Dobó SE sportolója az InfoRádióban elmondta: az idei felkészülése teljesen másképp alakult a korábbiakhoz képest, nagyon sok dolgot megváltoztattak, és úgy érzi, a fe