Carlos Sainz ott van a Forma-1-es paddokban Melbourne-ben és készen áll versenyezni az Ausztrál Nagydíjon, noha tudja, hogy nem lesz tökéletes formában, hiszen az elmúlt tíz napot az edzőterem helyett az ágyban töltötte.
Lezárult az FIA által kezdeményezett független vizsgálat Mohammed bin Szulajm feltételezett szabálysértéseinek ügyében. A szövetség elnökét egyik kérdésben sem találták bűnösnek.
Az eddig az U19-es válogatottat irányító Szarvas Alexandra irányítja a jövőben a magyar női labdarúgó-válogatottat, a 31 éves edző veszi át Margret Kratz helyét.
Az egyik legnehezebb versenyt választotta Grégoire Munster öccse, Charles a WRC-ben való debütálásra, hiszen a kenyai Szafari Rallyn áll rajthoz először a vb-n. Mégpedig egy Rally2-es Hyundaijal.
"Ha panaszt nyújtasz be, kirúgnak." A Mercedes két pilótája kritikus az F1-et az utóbbi hónapokban marcangoló, átláthatatlan belviszályok kapcsán, Lewis Hamilton támogatja az FIA elnök ellen feljelentést tevő Susie Wolffot.
A melegégövi edzőtáborból érkező információk szerint szépen halad Milák Kristóf felkészülése, azonban a párizsi szereplésére csak tippelgetni lehet, hiszen példátlan, hogy valaki egy olimpia előtt mindössze öt hónappal vágjon bele a kemény munkába - fejtette ki az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Wladár Sándor. A Magyar Úszó Szövetség elnöke
Mától keddig zajlanak a labdarúgó Európa-bajnokság "pótselejtezői", indul a harc a még kiadó három helyért. Este egy mérkőzést Budapesten is rendeznek, Izrael a Szusza Ferenc Stadionban fogadja Izland válogatottját.
Feljelentést tett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ellen Susie Wolff, a Forma-1-es Mercedes csapatfőnökének, Toto Wolffnak a felesége egy tavalyi ügy miatt, az istálló hétszeres világbajnok brit versenyzője, Lewis Hamilton pedig bátornak nevezte őt ezért.
Ifjabb Fogarasi Attila és Toloczkó Péter az Esztergom-Nyerges Rallyn kezdi az idei szezont, mely során minél több aszfaltos futamon szeretnének itthon indulni.
A párizsi olimpia szervezői úgy döntöttek, hogy példátlan módon nem adnak kedvezményeket a gyerekek számára, így a legkisebbek részére is ki kell fizetni a teljes árú jegyeket.
Vámosi Péter, a Motorsport Online főszerkesztője az InfoRádióban azt mondta, a logisztikai teendők és az egyes versenyhelyszínek feltételei, kérései miatt már jelenleg is nagyon megterhelő a Forma–1 menetrendje.
A 2024-es F1-es szezon első két futama során a legjobb hat közé kerülni sem tudó Lewis Hamilton szerint a Mercedes idei autója a látszat ellenére nem hordozza elődje betegségeit, és a győzelemre is megvan benne a potenciál.
Beépített zuhanyzó, sütő és hajszárító egy személyautóban? Ja, és a BRS-ről el ne feledkezzünk! Valtteri Bottas egy egészen elképesztő járművet mutat be és kínál fel bérlésre.
A Montrealban induló öt versenyző mindegyike Oroszországban vagy Ukrajnában született. A Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros már meg is kezdte a szereplését, a hatodik helyről várhatják a kűrt.
A Skoda Motorsport télen fejlesztési teszteket hajtott végre Oliver Solberg és Erik Cais vezetésével a Skoda Fabia RS Rally2-vel, aminek köszönhetően idén komoly fejlesztés történik az autón.
A gyerekek gyenge fizikai állapota miatt nem adhatnak majd felmentést a testnevelés órák alól a következő tanévtől a sportklubokban végzett edzések - ezt mondta az InfoRádiónak a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára.
A szövetségi kapitány szerint nehéz lesz folytatnia a magyar labdarúgó-válogatottnak a veretlenségi sorozatát, mert pénteki ellenfele, a török csapat rendkívül erős ellenfél.
"Onnan jöttem, ahonnan Messi" – mondta a terroristáknak az idős asszony, aki az argentin futballsztárnak köszönheti, hogy nem bántották a Hamász-fegyveresek október 7-én, dél-izraeli otthonában. Esther Cuno a vele történtekről egy dokumentumfilmben mesélt. A 90 éves, argentin származású nő falujában a lakók egynegyedét meggyilkolták a terroristák.
A McLaren elsőségével ért véget az Ausztrál Nagydíj első szabadedzése, amelyet egy tízperces piros zászlós szakasz szakított meg, miután Alexander Albon alaposan összetörte a Williamst.
Az ukránok az utolsó percekben fordítottak Zenicán az Európa-bajnoki szereplésért vívott playoffok egyikén. A további öt párban viszonylag simán alakultak a mérkőzések. Folytatás, sőt döntés kedden.
Lando Norris és a McLaren elsőségével ért véget az Ausztrál Nagydíj első szabadedzése, amelyet egy tízperces piros zászlós szakasz szakított meg, miután Alexander Albon alaposan összetörte a Williamst. Közép-európai idő szerint éjjel 2:30-kor startolt el az első szabadedzés a 2024-es szezon harmadik állomásán, az Ausztrál Nagydíjon. A melbourne-i ő
A magyar válogatott 2022 szeptemberében kapott ki utoljára, a veretlenség megőrzése fontos a törökök ellen péntek este, de legalább ennyire az a csapat fejlesztése is. Balbekkben nagy a tülekedés, de a középpályán is erős a verseny, a kapuban is rivalizáció van. Szoboszlai a válogatottban fordulhat rá a szezon legfontosabb két hónapjára.
A Ferrari pilótája, Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésén. A gyakorlás legnagyobb meglepetése azonban nem a monacói, hanem Lewis Hamilton volt, aki mindösszesen a 18. helyen lett rangsorolva. A 60 perc legnagyobb vesztese Alex Albon volt még Hamilton mellett, aki az első edzésen elszenvedett balesete miatt egy
A 100-szoros brazil válogatott támadó 2013-ban erőszakolt meg több társával egy 22 éves albán nőt Milánóban. Azóta próbálják lecsukni az olasz hatóságok.
Az FIA készítet egy rövid videót, melyben bemutatja a Rally1-es és Rally2-es autók 2025-ös műszaki változásait. A videó sokkal érthetőbbé teszi a változtatásokat.
Pénteken este Törökország ellen lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában. A találkozó már a nyári Európa-bajnokságra való felkészülést szolgálja. Éppen ezért Marco Rossi szövetségi kapitány több újdonsággal is készül.
Nico Hülkenberg szerint Oliver Bearman lenyűgöző bemutatkozása a feledés homályába fog merülni, ha nem lesz képes egy jó eredménnyel zárni a Formula 2-es szezon idei kiírását. A fiatal brit pilóta volt a két héttel ezelőtt megrendezett Szaúd-arábiai Nagydíj sztárja, ugyanis képes volt a pontszerző 7. helyet megszerezni a futamon a vakbélgyulladása
Előzetes letartóztatását követően megkezdi kilencéves börtönbüntetésének letöltését a százszoros brazil válogatott labdarúgó, Robinho, akit egy 2013-ban Milánóban elkövetett csoportos nemi erőszak miatt ítéltek el.