A régi Szafari Rallykon elengedhetetlen kellék volt az autókon a snorkel, és azzal, hogy idén visszatér a kenyai verseny a húsvéti időszakra, ismét komoly szükség lehet rájuk.
Ki a jobb? Vlasenko Alekszandr, Ignateva Marija és Szemko Danijil Leonyidovics illetve Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei! Kósa Lajos hozta ezt össze.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kimarad a 2028-as Los Angeles-i játékok programjából, amennyiben a sportágnak nem lesz addig olyan nemzetközi szövetsége, amellyel együtt tud működni.
Richard Hughest nevezték ki június 1-i hatállyal a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool sportigazgatójának, első feladata a szezon végén távozó vezetőedző, Jürgen Klopp utódjának a megtalálása lesz.
Egybehangzó német sajtóértesülések szerint Julian Schuster lesz a magyar válogatott Sallai Rolandot és Szalai Attilát foglalkoztató Freiburg labdarúgócsapatának a vezetőedzője.
Ifjabb Érdi Tibor és Kerék István a tavalyi Historic Eb második helyezés után idén már az Eb címet célozza meg, a felkészülés időszakában pedig jó lehetőséget jelent az Esztergom-Nyerges Rally, ahol azonban szintén nyerni szeretne a fordos kettős.
A 4iG Csoport ötéves szponzori megállapodást kötött Szilágyi Áron kardvívóval, nagykövetként többek között a DIGI és a Vodafone helyére lépő ONE márka magyarországi népszerűsítésében vállal szerepet a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló.
Tisztázták a vádak alól Mohammed ben Szulajemet, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökét, akit a tavalyi Forma-1-es Szaúdi Nagydíj végeredményének befolyásolásával gyanúsítottak meg.
Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitánya sok olyan magyar játékossal találkozott, aki az első nehézségnél feladta a küzdelmet. Ezen akart változtatni a Honvédnál és a nemzeti tizenegynél is. Elmondta, hogy ki védi meg attól, hogy a politikusok beleszóljanak a munkájába és hogy mivel számol az Eb-re.
A Ferencváros második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében: a magyar bajnokcsapat 11-9-re diadalmaskodott az olasz Brescia vendégeként.
Csak versenysportolók hagyhatják majd ki a napi kötelező testnevelésórákat egy új törvénymódosítási javaslat szerint, de ők is csak feltételekkel. Azok pedig egyáltalán nem, akik iskolai sportkörben, sportszervezetnél edzenek, vagy éppen néptáncolnak. Eddig heti két óra kiválható volt iskolán kívüli sporttal, ezen szigorítana a javaslat. A Szülői H
A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) kihirdette az április 25. és 28. között Szegeden sorra kerülő evezős Európa-bajnokságon, valamint kontinentális olimpiai és paralimpiai kvalifikációs regattán szereplő válogatott névsorát.
Április első hétvégéjén visszatérnek az RTL-re gólkirályok és a gólkirálynő, pontosabban a csemberi csapat Tóni, azaz Lovas Rozi vezetésével. A Gólkirályság sorozat második évadának forgatása még tavaly nyáron indult, akkor újra benépesült a csemberi focipálya. Az első szezon utolsó része egy izgalmas összecsapással zárult, amelynek az volt a tétj
Szőnyi Ferenc a világon elsőként csinálta meg kétszer a húszszoros Ironmant. Most pedig újra a csúcson: a Himalájától egészen az óceánig tekert. Az utat 149 óra alatt sikeresen teljesítette, összesen 3700 kilométert tekert Kashmirtól Kanyakumariig. A férfinak tízezer kalóriát kellett bevinnie a szervezetébe, valamint naponta legalább 14 liter vizet
Imre Bence arra várt, hogy a saját teljesítménye miatt nyilatkozhasson, ne olimpiai ezüstérmes szülei miatt legyen érdekes. Ezt mostanra egyértelműen elérte.
Susie Wolff egy váratlan hír főszereplőjévé lépett elő a tegnapi este folyamán. Toto Wolff felesége ugyanis beperelte az FIA-t, mert még tavaly decemberben olyan dolgokat állított róla, amik nem voltak igazak. A szóban forgó időszakban az FIA megvizsgálta azon feltételezését, miszerint a FOM
"Az olimpiai atmoszféra magával ragad engem" - nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron, aki új szponzori megállapodást kötött a hazai rendezésű világkupa előtt.
Remekül indult az év Gulyás Michelle számára. Az UTE öttusázója egyelőre még nem tekint előre Párizsig, hiszen addig még a hazai világkupa mellett a vk-döntőn és a világbajnokságon is nagyot alkotna.