A 4iG Csoport ötéves szponzori megállapodást kötött Szilágyi Áron kardvívóval, nagykövetként többek között a DIGI és a Vodafone helyére lépő ONE márka magyarországi népszerűsítésében vállal szerepet a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló.
Tisztázták a vádak alól Mohammed ben Szulajemet, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökét, akit a tavalyi Forma-1-es Szaúdi Nagydíj végeredményének befolyásolásával gyanúsítottak meg.
Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitánya sok olyan magyar játékossal találkozott, aki az első nehézségnél feladta a küzdelmet. Ezen akart változtatni a Honvédnál és a nemzeti tizenegynél is. Elmondta, hogy ki védi meg attól, hogy a politikusok beleszóljanak a munkájába és hogy mivel számol az Eb-re.
A Ferencváros második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében: a magyar bajnokcsapat 11-9-re diadalmaskodott az olasz Brescia vendégeként.
Csak versenysportolók hagyhatják majd ki a napi kötelező testnevelésórákat egy új törvénymódosítási javaslat szerint, de ők is csak feltételekkel. Azok pedig egyáltalán nem, akik iskolai sportkörben, sportszervezetnél edzenek, vagy éppen néptáncolnak. Eddig heti két óra kiválható volt iskolán kívüli sporttal, ezen szigorítana a javaslat. A Szülői H
A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) kihirdette az április 25. és 28. között Szegeden sorra kerülő evezős Európa-bajnokságon, valamint kontinentális olimpiai és paralimpiai kvalifikációs regattán szereplő válogatott névsorát.
Április első hétvégéjén visszatérnek az RTL-re gólkirályok és a gólkirálynő, pontosabban a csemberi csapat Tóni, azaz Lovas Rozi vezetésével. A Gólkirályság sorozat második évadának forgatása még tavaly nyáron indult, akkor újra benépesült a csemberi focipálya. Az első szezon utolsó része egy izgalmas összecsapással zárult, amelynek az volt a tétj
Szőnyi Ferenc a világon elsőként csinálta meg kétszer a húszszoros Ironmant. Most pedig újra a csúcson: a Himalájától egészen az óceánig tekert. Az utat 149 óra alatt sikeresen teljesítette, összesen 3700 kilométert tekert Kashmirtól Kanyakumariig. A férfinak tízezer kalóriát kellett bevinnie a szervezetébe, valamint naponta legalább 14 liter vizet
A Barcelona a norvég Brann, míg a Paris Saint-Germain a Csiki Annát is soraiban tudó svéd Häcken vendégeként nyert 2-1-re a női labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Imre Bence arra várt, hogy a saját teljesítménye miatt nyilatkozhasson, ne olimpiai ezüstérmes szülei miatt legyen érdekes. Ezt mostanra egyértelműen elérte.
Alig, hogy tisztázta őt az FIA etikai bizottsága, máris itt egy újabb ügy Mohammed bin Szulajm előtt: Susie Wolff pert indított ellene a múlt decemberi vádaskodás miatt.
Hat párharc első mérkőzéseit rendezik a nyári Európa-bajnokságra még kijutható válogatottak között, Koppenhágában pedig a 2026-os férfi kézilabda-Eb csoportselejtezőit sorsolják ki.
Készen áll a bevetésre Carlos Sainz a vakbélműtétje után. Elismerte, nem lesz százszázalékos a hétvégén, de úgy érzi, ha nem lesznek fájdalmai, versenyképes lehet Melbourne-ben.
Susie Wolff egy váratlan hír főszereplőjévé lépett elő a tegnapi este folyamán. Toto Wolff felesége ugyanis beperelte az FIA-t, mert még tavaly decemberben olyan dolgokat állított róla, amik nem voltak igazak. A szóban forgó időszakban az FIA megvizsgálta azon feltételezését, miszerint a FOM
"Az olimpiai atmoszféra magával ragad engem" - nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron, aki új szponzori megállapodást kötött a hazai rendezésű világkupa előtt.
Remekül indult az év Gulyás Michelle számára. Az UTE öttusázója egyelőre még nem tekint előre Párizsig, hiszen addig még a hazai világkupa mellett a vk-döntőn és a világbajnokságon is nagyot alkotna.
A kétszeres Európa-bajnok Galambos Péter "nagy dobásra" készül és nem titkolt célja, hogy érmet nyerjen az április 25. és 28. között Szegeden sorra kerülő evezős Eb-n.
Amikor már azt hittük, hogy az észak-amerikai kosárlabdaligában szereplő Detroit Pistons szezonja ennél rosszabb már nem lehet: a csapat szerdán bejelentette, hogy az ötödik helyen választott újonc, Ausar Thompsont vérrög miatt kezelik, így kénytelen kihagyni a szezon hátralevő részét.
A magyar és a török válogatott eddigi utolsó mérkőzésének zárópillanatában esett Varga Kevin-gól nem csupán biztosította a 3 pont megszerzését a mieink számára, de mindez kétosztálynyi különbséget is eredményezett a csapatok között a Nemzetek Ligájában.
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (Nhl) két sztárja, Auston Matthews és Alekszandr Ovecskin is remekelt a legutóbbi játéknapon, a Toronto Maple Leafs és a Washington Capitals összecsapásán - írja az Mti.