Nikola Jokics, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (Nba) szereplő Denver Nuggets centere csütörtökön tripla duplával segítette csapatát, ezzel pedig megelőzte a legendás Magic Johnsont az örökrangsorban.
Horváth Dávid irányítása alatt az MTK élvonalbeli csapat lett és két éven belül már ott tartunk, hogy belátható időn belül már a nemzetközi kupaindulás lehet a cél. Erről, a folyamatos fejlődésről, barátságokról, válogatott szintről és nehezebb helyzetek valamint dicséretek kezeléséről is beszélt a szakember az m4sport.hu-nak adott interjújában.
Kerkez Milos edzője, Andoni Iraola elégedett a Bournemouth labdarúgócsapatának védelmével, úgy véli, a hátsó alakzat jelentősen hozzájárult a Tottenham Hotspur elleni 1-0-s bajnoki sikerhez.
A világbajnok, olimpiai ezüstérmes francia válogatott a vártnál nagyobb csatában, 30-25-re győzte le Romániát a női kézilabda Európa-bajnokság debreceni, magyar érdekeltségű középdöntőjének első fordulójában, csütörtökön. A lefújást követően a Győr kézilabdázója, Estelle Nze Minko értékelt.
A Denver Nuggets szerb centere a Cleveland Cavaliers ellen játszott csütörtöki mérkőzésen nyújtott teljesítményével előzte meg a legendát az örökrangsorban.
Az F1 szezonzáró hétvégéjének első edzésén először fordult elő, hogy egy testvérpár ugyanazon a versenyhétvégén ugyanannál a csapatnál egyszerre vezessen, de Charles Leclerc Ferrarija meghibásodott, így az edzés első felében csupán öccse, Arthur tudott pályára hajtani. Ha az első mondatból kivesszük az „egyszerre” szót, akkor azért mindenképp össze
Érdekes forduló előtt állunk, hiszen az előttünk álló meccsek között két olyan is akad, amelyet ellentétes pályaválasztással a héten láthattunk már. A pótolt meccsen a Paks kikapott az MTK-tól és immár négy mérkőzés óta nyeretlen, miközben a kék-fehérek már a harmadik helyen állnak. A Puskás Akadémia szerdán úgy nyert Győrben, hogy Nagy Zsolt ismét
Tíz hellyel hátrébbról kell majd rajtolnia Charles Leclerc-nek, a Ferrari monacói versenyzőjének a vasárnapi szezonzáró Formula-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon, mert versenyautójában akkumulátorokat kellett cserélni, így az olasz istállónak csökkentek az esélyei a konstruktőri világbajnoki cím megnyerésére.
A női 200 méteres mellúszás világcsúcstartója, Jevgenyija Csikunova és az egyéniben háromszoros vb-bronzérmes, 25 méteres medencében férfi 200 mellen vb- és Eb-aranyérmes Kirill Prigoda is azok között az orosz úszók között van, akik semleges státuszt kaptak, így elvben részt vehetnek a jövő heti, budapesti rövid pályás világbajnokságon.
Járomcsonttörést szenvedett Bárány Donát, a Debreceni VSC labdarúgója, aki csütörtökön mesterhármast szerzett az OTP Bank Ligában címvédő Ferencváros ellen.
Jelentjük, Debrecenben a pályán kívül is van egy jó csapat: megannyi önkéntes dolgozik azért, hogy a lehető legsimábban menjen minden a részben hazai rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon.
Bejelentette a klub, hogy továbbra az egyik legismertebb sportszergyártóval dolgozik együtt, de az új mezeket csak tavasszal, nyáron mutatja meg a szurkolóknak.