Az Rtl Nyerő páros című műsora Barátok Közt különkiadással jelentkezik december 9-től, melyben szerepet kap a labdarúgó Nb I-ben szereplő Újpest sportkoordinátora, Kabát Péter.
A Formula-1-es Ferrari szerdán hivatalos is bejelentette, hogy az évadzáró Abu-Dzabi Nagydíj első szabadedzésén Arthur Leclerc lesz Charles Leclerc csapattársa.
A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (Mefs) megtartotta az Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját, amely során díjazták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanulóját, az olimpiai bajnok párbajtőröző Koch Mátét is. Elárulta, hogy nehezen tudja összeegyeztetni a tanulást és a sportolást, az aranyérmes csapat pedig nagy reményekke
Pep Guardiola edzői pályafutásában soha nem látott negatív szériában van, a Manchester City az elmúlt hét mérkőzésen nyeretlen, ráadásul ebből haton vereséget szenvedett. Úgy néz ki, a spanyol a külvilágot teljesen kizárja, hogy a problémák megoldásán dolgozzon...
A címvédő Ferencváros az Nb I első fordulójából elhalasztott mérkőzését december 5-én, csütörtökön pótolja be a Dvsc vendégeként. A találkozó előtt Pascal Jansen kiemelte, további négy idei meccsen a jó teljesítményen és a jó eredményeken van a hangsúly.
Úgy tűnik, csütörtökön Debrecen lesz a magyar sport fővárosa, hiszen a női kézilabdázók a Főnix Arénában folytathatják menetelésüket a kézilabda Európa-bajnokságon, míg nem sokkal messzebb a város focicsapata pótolja be a szezon elején elmaradt Ferencváros elleni bajnokiját. De Klujberék meccse mellett a játéknap valamennyi Eb-találkozóját láthatjá
2026 után eltűnik a Forma-1-es versenynaptárból a Holland Nagydíj, aminek újraélesztését Max Verstappen sikerei indokolták. Különös módon már az is eldőlt, hogy Zandvoort sprintversenyt kap ajándékba búcsúzásként.
Szabó András a hetvenhez közeledve, vastagbélrák és gerincműtét után sem hagyja ki az Egri Sportcentrum Se egyetlen futballmérkőzését sem. Mindezt nem nézőként, hanem játékosként tette, a hétvégi Pélyi Szdse elleni vármegye Iii-as bajnoki találkozón gólt szerzett a 69 esztendős (!) támadó. A tizenhatoson belülről lőtt kapuba, a meccs döntetlennel é
Füzi-Tóvizi Petra, a magyar női kézilabda-válogatott beállója úgy véli, a kemény játékáról ismert Montenegró kellemetlen ellenfél lesz, de szerinte van annyi magabiztossága a csapatnak, hogy bárki is jöjjön szembe, a cél a győzelem.
A WRC Promóter versenyigazgatója, Simon Larkin szerint 2027-től csak egy verseny képviselheti a Brit-szigeteket a WRC-ben. Az Egyesült Királyság és Írország is azon dolgozik, hogy visszatérjen a rali-világbajnokság versenynaptárába, de a WRC Promóter versenyigazgatója, Simon Larkin szerint mindketten nem tehetik ezt meg, legalábbis egyszerre biztos
Suzana Lazovics, a montenegrói női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar csapat éremért küzdhet a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokságon.
Az M-Sport csapatfőnöke, Richard Millener arról beszélt, hogy büszke a brit alakulat idei szezonban elért eredményeire. Bár a Ford Puma Rally1 Hybrid az idén nem nyert futamot a WRC-ben, nem lehet azt mondani, hogy rosszul szerepelt volna. Az első számú versenyző, a Hyundai által is csábított Adrien Fourmaux öt versenyen is harmadik lett, ráadásul
Nem mindennapi tettet hajtott végre a Ftc-Rail Cargo Hungaria balszélsője, Hársfalvi Júlia. A női kézilabdás törött ujjal játszotta végig az Esztergom elleni bajnokit, viszont azóta megműtötték és a regenerációját tölti.
Megerősítené védelmét a labdarúgó Nb I-ben szereplő Debrecen, amely a jelenleg csapat nélküli Jurgen Mattheij szerződtetését tervezi a téli átigazolási időszakban - szúrta ki a haon.hu.
Az éllovas Liverpool 20.30-tól (Match4) a Premier League-ben mindössze 11. helyen álló Newcastle United otthonába látogat. Ugyanakkor a "szarkák" az idényben hazai pályán négy pontot szereztek az Arsenal és a Manchester City ellen. Mutatjuk a kezdőket!
A címvédő Ferencváros szezonbeli egyik legszorosabb mérkőzésén 12-10-re nyert a horvát Jadran Split vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek hatodik, utolsó fordulójában, így százszázalékos mérleggel zárta a szakaszt.
Lewis Hamiltonba a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtti napokban tört rá az érzés, hogy ez lesz utolsó versenye a Mercedes versenyzőjeként. Nem fukarkodott a jelzőkkel az elmúlt 12 évének összegzésekor – de talán nem is túlzott velük.
David és Victoria Beckham titokzatos megjelenése a Buckingham-palotában tartott állami fogadáson felkavarta a brit közvéleményt. A katari emír tiszteletére rendezett eseményen való részvételük újabb találgatásokra adott okot a focista jövőjével kapcsolatban. Beckham a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság nagykövete volt, ám sokak szerint a fogad
A sportági világszövetség Hongkongban ünnepelte az esztendő legjobbjait, s a nők között a párizsi ötkarikás játékokon a 67 kilogrammos kategóriában diadalmaskodott 18 éves magyar sportolót díjazta - írja az MTI.