2024. december 25. szerda

dec. 25
17:54
2017-ben 60 millió eurót fizettek érte, most hazatért a brazil válogatott játékos (Sportal)
Tizennégy év után visszatért nevelőklubjához, a Sao Paulóhoz a 48-szoros brazil válogatott Oscar - jelentette be az egyesület a hivatalos honlapján.
dec. 25
18:12
Andrásfi Tibor: érezzük a versenyeken, hogy olimpiai címvédőként tartanak tőlünk (Infostart)
A magyar férfi párbajtőrcsapat ősszel a berni és a vancouveri világkupán is aranyérmet nyert, igaz, az olimpiai bajnokok közül Siklósi Gergely és Nagy Dávid is kihagyta a novemberi versenyeket. Andrásfi Tibor az InfoRádióban elmondta: a beugró fiatalok frissességet hoztak a csapatba, de figyelmeztetett, hogy nem szabad messzemenő következtetéseket
dec. 25
18:18
Doppingoló Mikulás, szeptemberi Karácsony, Szilveszter a mennyben - balszerencse kíséri az ünnepi nevű sportolókat (Sportal)
Az év utolsó pár hetében a keresztény világ ünnepli lázban ég: Advent, Mikulás, Karácsony, Szilveszter sorjázik decemberben. Olyan sportolókat szedtünk össze, akiknek valamelyik ünnep a vezeték- vagy a keresztnevük, de ez még korántsem jelenti azt, hogy a sors a tenyerükön hordja őket. Sőt…
dec. 25
18:30
Az én Párizsom: Csipes Tamara, Fojt Sára, Gazsó Alida Dóra és Pupp Noémi (m4sport.hu)
Évzáró sorozatunkban a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok magyar hősei az M4 Sport műsorvezetőivel, kommentátoraival és riportereivel beszélgetve elevenítik fel az idei sportév nyári csúcspontjának számukra legszebb pillanatait, felejthetetlen momentumait, és mindazt, ami pályafutásuk során elvezette őket eddig a mérföldkőig.
dec. 25
18:30
Csupán egyszer volt WRC-naptárban, mégis felejthetetlen maradt Magyarországon ez a verseny (Racing)
A Bolgár Rally bár már több mint 50 éves múlttal rendelkezik, a WRC naptárba azonban csak 2010-ben tudott bekerülni, talán sokan már nem is emlékeznek az akkori versenyre, nem úgy a magyar szurkolók. No meg, Turán Frigyes és Zsiros Gábor.
dec. 25
18:48
Távozni akar a Miami Heattől a csapat legnagyobb sztárja (Sportal)
Elhagyná az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő Miami Heat együttesét Jimmy Butler, a csapat legnagyobb sztárja.
dec. 25
19:18
Kolbenheyer Zsuzsanna: Sosem leszünk Kanada, ahol télen felöntik az udvart és hokiznak (Sportal)
Eljött a december, lassan véget ér a 2024-es év, ünnepi podcastsorozatunkba sportolókat, sportvezetőket és szövetségi kapitányokat hívtunk meg a kandalló mellé egy kötetlen beszélgetésre. Harmadik adásunk vendége a Magyar Jégkorong Szövetség idén megválasztott új elnöke, Kolbenheyer Zsuzsanna, akivel a top 16-os felnőttválogatottakról, a 2025-ös ha
dec. 25
19:24
Indulhat a síszezon Magyaroszágon is, vasárnap már lehet lécet csatolni (SzMo)
Az idén 20 éves Mátraszentistváni Síparkban beindulnak a felvonók, és hosszabbított nyitva tartással készülnek.
dec. 25
19:36
Két magyar jelöltje is van az Európa legjobb vízilabdázója címnek (Infostart)
A férfiaknál Vogel Soma, a nőknél Keszthelyi Rita is jelölt az Év legjobb vízilabdázója címre az európai szövetségnél.
dec. 25
19:48
Elhunyt a Frankfurt volt futballistája, aki Puskás Ferenc ellen játszott a BEK-döntőben (Sportal)
Szomorú hírről számolt be az Eintracht Frankfurt még karácsony előtt: 85 éves korában elhunyt a klub egykori labdarúgója, Dieter Lindner.
dec. 25
20:06
Schmidt Ádám: nagy lehetőséget jelent a sportnak a kormány bizalma (Demokrata)
Schmidt Ádám a 2025-ös évvel kapcsolatos tervekről is beszélt.
dec. 25
20:30
Ingyen érkezhet német válogatott védő a Barcelonához (Sportal)
Sajtóhírek szerint a spanyol labdarúgó élvonalban szereplő Fc Barcelona a nyári átigazolási szezonban megszerezheti Jonathan Tah-t.
dec. 25
21:18
Undorító gesztust tett a dartsvilágbajnok - megindokolta, hogy miért csinálta (Sportal)
Elnézést kért obszcén gesztusáért Rob Cross, amit a Scott Williams elleni második fordulós mérkőzésén tett a londoni Pdc-dartsvilágbajnokságon, de a pénzbüntetést valószínűleg így sem ússza meg.
dec. 25
21:54
Az én Párizsom: férfi kardcsapat (m4sport.hu)
Évzáró sorozatunkban a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok magyar hősei az M4 Sport műsorvezetőivel, kommentátoraival és riportereivel beszélgetve elevenítik fel az idei sportév nyári csúcspontjának számukra legszebb pillanatait, felejthetetlen momentumait, és mindazt, ami pályafutásuk során elvezette őket eddig a mérföldkőig.
dec. 25
22:12
Schmidt Ádám: nagy lehetőséget jelent a sportnak a kormány bizalma (HírTV)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint hatalmas felelősséget, de egyben nagy lehetőséget is jelent a kormány bizalma, amiért a jövőben is stratégiai ágazatként tekint a sportra.
dec. 25
22:24
Papíron könnyű meccs vár a Liverpoolra és a Bournemouthra a Boxing Dayen (m4sport.hu)
Szoboszlai Dominik csapata, a listavezető Liverpool FC a 17. helyezett Leicester Cityt, a szintén magyar válogatott Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth pedig a 16. helyen álló Crystal Palace-t fogadja a Boxing Day-en, az angol labdarúgó-bajnokság hagyományos, december 26-i játéknapján, amellyel kezdetét veszi a 18. forduló.
dec. 25
22:24
Szoboszlaiék edzője a Boxing Day előtt: Nem vagyok ilyen naiv… (Sportal)
Szoboszlai Dominik csapata, a listavezető Liverpool a 17. helyezett Leicester Cityt fogadja a Boxing Dayen, az angol labdarúgó-bajnokság hagyományos, december 26-i játéknapján. A "vörösök" vezetőedzőjét, Arne Slotot nem kényelmesíti el, hogy együttese egy meccsel kevesebbet játszva is négy pont előnnyel vezeti a tabellát.
dec. 25
22:54
Schmidt Ádám: Nagy lehetőséget jelent a sportnak a kormány bizalma (Sportal)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint hatalmas felelősséget, de egyben nagy lehetőséget is jelent a kormány bizalma, amiért a jövőben is stratégiai ágazatként tekint a sportra.

Keresés