2024. december 19. csütörtök

dec. 19
9:21
Dárdai Pált visszavárják, felemelték a szavukat a szurkolók (Ripost)
Elegük van a Hertha drukkereinek a nyáron érkezett utódból.
dec. 19
9:36
Hamilton is kapott búcsúajándékot: V8-as Mercedesét vezethette (Racing)
Lewis Hamilton a 2013-as, első gyári Mercedesét hajthatta meg Silverstone-ban Martin Brundle társaságában.
dec. 19
9:36
Kegyetlen ütközés, kórházba került az argentin csatár (Sportal)
A spanyol másodosztályban szerdán a Mirandés 1-1-es döntetlent játszott a Sporting Gijónnal, a mérkőzést egy súlyos sérülés árnyékolta be.
dec. 19
9:36
Viñales: Sosem fogom túltenni magam, hogy a saját sportágamban veszítettem el az unokatestvéremet (P1race)
Maverick Viñales még mindig nem tudott, és szerinte nem is fog túllépni unokatestvére, Dean Berta Viñales halálán.
dec. 19
9:42
Elképesztő büntetés, 15 évre eltiltották a focistát (Sportal)
A Moldovai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy Petru Ojog 15 éves eltiltást kapott mérkőzések manipulációja miatt.
dec. 19
9:44
Berki Mazsi és Istenes Bence bokszmeccseire is lehet fogadni (Sportal)
Végletekig fokozhatja az izgalmakat a Szerencsejáték Zrt. és a Hell Boxing Kings között megkötött együttműködés, melynek értelmében nemcsak egyedülálló sportélmény várja a rajongókat, hanem most először fogadhatnak is kedvenc sportolóikra és celebjeikre december 22-én a Hell Boxing Kings döntőjén - írja a Szerencsejáték Zrt. közleménye.
dec. 19
9:45
Teljes titokban megnősült a magyar válogatott focista (SzMo)
Schäfer András még a nyáron jegyezte el Lucát, majd egy héttel ezelőtt feleségül is vette. Nászútra nem volt idő: szombaton már bajnokit játszott az Union Berlin színeiben.
dec. 19
9:48
Berki Mazsi és Istenes Bence bokszmeccsére is lehet fogadni (Sportal)
Végletekig fokozhatja az izgalmakat a Szerencsejáték Zrt. és a Hell Boxing Kings között megkötött együttműködés, melynek értelmében nemcsak egyedülálló sportélmény várja a rajongókat, hanem most először fogadhatnak is kedvenc sportolóikra és celebjeikre december 22-én a Hell Boxing Kings döntőjén - írja a Szerencsejáték Zrt. közleménye.
dec. 19
10:27
Hivatalos: Lawson lesz Verstappen csapattársa 2025-ben (m4sport.hu)
Eldőlt, az új-zélandi kap lehetőséget a Red Bulltól.
dec. 19
10:30
Szavazni lehet az év ralipárosára és az év versenyére (Racing)
A szurkolók szavazhatnak az év legjobbjaira.
dec. 19
10:30
Külföldi sztársportoló tetováltatta magára a Lánchidat (Sportal)
Noe Ponti, a svájciak sztárúszója három világcsúcsot ért el a múlt heti budapesti rövid pályás világbajnokságon. Ennek emléket állítva magára tetováltatta a Lánchidat.
dec. 19
10:36
Eldőlt, hogy ki lesz Max Verstappen csapattársa 2025-ben a Red Bullnál (Racing)
Sergio Pérez távozásának másnapján a Red Bull közölte, hogy kit ültet Max Verstappen mellé a 2025-ös szezontól?
dec. 19
10:36
A Barcelona a csoportelső, de a Real Madridnál is van ok az örömre (Sportal)
Szerda este befejeződtek a küzdelmek a női labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, amelyből többek között a címvédő Barcelona, a rekordgyőztes Lyon, valamint a Real Madrid és a Chelsea is továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.
dec. 19
10:48
Eldőlt, megváltozott az FTC-Győr csúcsrangadó időpontja (Sportal)
Az eredetileg 2024. január 4-én 18 órára kiírt Ftc-Rail Cargo Hungaria-Győri Audi Eto rangadót két órával korábban, 16 órától rendezik a női kézilabda Nb I-ben.
dec. 19
10:54
Megvan Verstappen új csapattársa, 22 éves pilóta érkezik Sergio Pérez helyére (Sportal)
A csapat szerdán közölte, hogy Sergio Pérez négy év után távozik, a mexikói versenyző utódjaként pedig csütörtök délelőtt a hivatalos honlapján és a közösségi médiában a 22 éves Lawsont jelentette be.
dec. 19
11:15
Verstappen: Pérez hiányozni fog (m4sport.hu)
"Megtisztelő volt melletted versenyezni" – üzente a mexikóinak.
dec. 19
11:21
Fellebbent a fátyol, ő lesz Max Verstappen csapattársa (Infostart)
Némi versenyzőkeringő zajlik a Forma-1-ben 2024 utolsó heteiben, és még nincs vége. Egyelőre nagy meglepetések nélkül.
dec. 19
11:21
Marco Rossinak nem kell a védő. (Metropol)
Mocsi Attila eddig egyszer szerepelt a magyar fociválogatottban,
dec. 19
11:21
"Emlékei még nem tértek vissza" - lefotózták a súlyos beteg Ónodi Henriettát (BorsOnline)
Nővére számolt be az olimpiai bajnok állapotáról.
dec. 19
11:30
Eddig csak háromszor tett olyat a Red Bull, amit Verstappen új csapattársának kiválasztásával (Racing)
A Red Bull bejelentette, hogy Liam Lawson lesz Verstappen csapattársa 2025-ben, amivel olyat húzott, amilyet legutóbb 5 éve.
dec. 19
11:36
Itt vannak az esküvői fotók, megházasodott a magyar válogatott sztárja (Sportal)
December 12-én megházasodott a 34-szeres magyar válogatott Schäfer András.
dec. 19
12:06
Forma–1: Bejelentette Sergio Pérez utódját a Red Bull (Telex)
Az új-zélandi Liam Lawson lesz Max Verstappen csapattársa a következő szezonban.
dec. 19
12:12
Így várja a karácsonyt a magyar válogatott a legfrissebb FIFA-világranglistán (Sportal)
Nem változott a magyar válogatott helyezése a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (Fifa) világranglistáján. Marco Rossi együttese a 30. helyen maradt.
dec. 19
12:15
három magyar játékos is távozhat télen a Ferencvárostól (m4sport.hu)
NB I-es klubok érdeklődéséről hallani.
dec. 19
12:17
Elballagtak – jelentette be a Sauber három akadémista távozását (m4sport.hu)
Egy korábbi F2-es bajnok is elhagyja a csapatot.
dec. 19
12:18
Lengyel és dán csapattal is játszik a Paks (Sportal)
Alakul a zöld-fehérek januári edzőtáborának programja, Törökországban tizenegy napon keresztül készülhetnek.
dec. 19
12:19
A Nyíregyháza történelme egyik legsikeresebb évén van túl - évértékelő (m4sport.hu)
A Nyíregyháza Spartacus hivatalos honlapja publikált évértékelő interjút a csapat vezetőedzőjével, Tímár Krisztiánnal. 2024-ben a nyírségiek bajnokok lettek a Merkantil Bank Ligában, a feljutást követően pedig az NB I-ben is kiegyensúlyozottan szerepelnek.
dec. 19
12:30
Kovalainen megszerezte első futamgyőzelmét Európában (Racing)
Heikki Kovalainen új autóval, egy Citroen C3 WRC-vel állt rajthoz az olasz Union Rallyn, aminek végén sikerült megszereznie első győzelmét Európai versenyen.
dec. 19
12:33
Döntött az Alkotmánybíróság: az olimpiai népszavazás félrevezető es alkotmányellenes lenne, ezért csak később lehet itt az ideje (m4sport.hu)
Döntött az Alkotmánybíróság: az olimpiai népszavazás félrevezető és alkotmányellenes lenne, ezért csak később lehet itt az ideje – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság csütörtökön közzétett közleményében, melyet cikkünkben változtatás nélkül publikálunk.
dec. 19
13:00
Kiszivárgott: döntött Szalai Attila sorsáról a Hoffenheim (Sportal)
Az átigazolási hírekben rendre megbízható német újságíró, a Sky Germanynél dolgozó Florian Plettenberg információi szerint a Hoffenheim a télen elengedi mellőzött magyar válogatott labdarúgóját, Szalai Attilát.
dec. 19
13:03
Ádám Martin: Sok pénzről lemondtam, van még bennem annyi, hogy visszakerüljek a válogatottba (m4sport.hu)
A Paksra visszatérő csatár azt is elárulta, Bognár György nyomdafestéket nem tűrően üdvözölte.
dec. 19
13:09
Feczkó Tamás lesz a Honvéd új vezetőedzője (m4sport.hu)
Az m4sport.hu információi szerint az NB II utolsó helyén telelő Budapest Honvéd megegyezett Feczkó Tamással, így a 47 éves szakember fogja váltani a kedden menesztett Laczkó Zsoltot a kispesti csapat kispadján.
dec. 19
13:18
Új korszak Liverpoolban, 400 millió fontért eladták a klubot (Sportal)
Az angol Premier League-ben szereplő Everton hivatalosan új tulajdonoshoz került.
dec. 19
13:24
Mégsem teljesen a Forma–1-et utánozva rúgja be a következő szezonját az újító MotoGP (P1race)
Korábbi pletykákkal ellentétben jövőre sem egyetlen eseményen fogják leleplezni a MotoGP-csapatok azévi festéseit.
dec. 19
13:27
Hivatalos: Bottas visszatér a Mercedeshez (m4sport.hu)
2025-ben ő lesz a csillagosok harmadik számú versenyzője.
dec. 19
13:36
Meggyilkolhatták a kapust, a kórházban halt bele sérüléseibe (Sportal)
Elhunyt James Hitchcock, az angol alsóbb osztályban szereplő Barton Town kapusa - a Bbc információ szerint gyilkosság áldozata lett.
dec. 19
13:36
Amikor jól megy, mindenki a barátod, amikor nem, köszönni is elfelejtenek (Telex)
Dina Márton kétéves szerződést kötött a baszk Euskaltel–Euskadi csapatával, így újra esélyt kapott, hogy a világ legnagyobb versenyein kerékpározzon. Maga sem gondolta, hogy egy cseh kiscsapatból van esélye visszatérni az elitbe. Megjárta a poklot is, olasz klubjában olyan stresszt pakoltak rá, hogy falórohamai, étkezési zavarai lettek.
dec. 19
14:00
Meghozták a fájdalmas döntést: távozik a Győr légiósa (Sportal)
Közös megegyezéssel szerződést bontott Bridget Carletonnal a női kosárlabda Nb I legutóbbi idényében ezüstérmes Serco Uni Győr.
dec. 19
14:24
Megvan az öttusaszövetség új szakmai vezetője (Sportal)
Január elsejétől Belák János lesz a Magyar Öttusa Szövetség (Mösz) szakmai vezetője.
dec. 19
14:30
Hatalmas botránnyal kezdődött a WRC-történelme (Racing)
A Rally Világbajnokság első szezonja során is már a Monte-Carlo Rallyval indult, azonban az 1973-as verseny hatalmas botrányba fulladt.
dec. 19
14:30
Döntött az Alkotmánybíróság az olimpiai népszavazásról (Sportal)
Döntött az Alkotmánybíróság: az olimpiai népszavazás félrevezető es alkotmányellenes lenne, ezért csak később lehet itt az ideje. A Magyar Olimpiai Bizottság tudomásul veszi az Alkotmánybíróság döntését, egyúttal köszöni Nagy Tímea, Vaskuti István és Kovács "Kokó" István olimpiai bajnokoknak, valamint Kemény Dénesnek, a háromszoros olimpiai bajnok
dec. 19
14:51
Kubatov Gábor: Egyetlen játékosért sem jött még ajánlat (m4sport.hu)
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke nyilatkozott az M4 Sportnak, aki szót ejtett a lehetséges távozókról és arról, hogy jó pénzt kell keresniük a játékosokon.
dec. 19
14:51
Nagyon erős csapatok hívták játékra a magyar válogatottat (HírTV)
A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán.
dec. 19
15:03
"Ikergyermekeim plusz motivációt adnak" - visszatér a magyar olimpiai bajnok (BorsOnline)
Kiforrott technikája sokat segíthet az angyalföldieknek.
dec. 19
15:06
Ők lette a 2024-es év legjobb magyar kézilabdázói (Sportal)
A hazai szövetség hivatalos honlapján tette közzé, hogy Klujber Katrin (Ftc-Rail Cargo Hungaria) és Imre Bence (Thw Kiel) lettek a 2024-es év legjobb magyar kézilabdázói.
dec. 19
15:12
Ők lettek a 2024-es év legjobb magyar kézilabdázói (Sportal)
A hazai szövetség hivatalos honlapján tette közzé, hogy Klujber Katrin (Ftc-Rail Cargo Hungaria) és Imre Bence (Thw Kiel) lettek a 2024-es év legjobb magyar kézilabdázói.
dec. 19
15:18
Bejelentette második versenyzőjét is az M-Sport (Racing)
Merész húzás az M-Sporttól, de néhányszor már beletaláltak a versenyzőválasztásba.
dec. 19
15:18
Hosszú idő után először hiányzik majd az ob-ról a születésnapos Imre Géza (Sportal)
Külföldi sportos családi programja miatt kihagyja a vívók péntektől vasárnapig tartó országos bajnokságát Imre Géza olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző, a vívószövetség szakmai alelnöke, aki hétfőn lesz ötvenéves.
dec. 19
15:21
Kapás Bogi nem kertelt, ezt mondta Milák Kristófról (Ripost)
Fontos ügyben szólalt meg a búcsúzó világbajnok.
dec. 19
15:21
A Csákvár csak az FC Barcelonának engedné el góllövőjét (m4sport.hu)
Nagy Zoárdot nem engedi el a Csákvár, de ha benne látnák Barcelonában Robert Lewandowski utódját, elengednék a csatárt.

Keresés