Nagyon fontos lesz a Paok elleni Európa-liga-mérkőzés a Ferencváros számára, amely a továbbjutásért küzd a főtáblán. Szerdán kiderült, hogy az összecsapást a spanyol Guillermo Cuadra vezeti majd.
Utolsó középdöntős meccsén elszenvedte első vereségét a magyar női kézilabda-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, de búslakodásra semmi ok: bár a 30-27-re nyerő Franciaország jutott csoportelsőként az elődöntőbe, Golovin Vlagyimir együttese is utazhat Bécsbe, ahol pénteken Norvégiával játszik az elődöntőben. A mérkőzést követően
A Toyota elnöke, Akio Toyoda bízik benne, hogy a Toyota és a Hyundai rivalizálása még sokáig folytatódik a WRC-ben. Akio Toyoda, aki a Toyota és a gyártó WRC-csapatának elnöki tisztségét is betölti, nagy szerepet játszott abban, hogy a Toyota 2017-ben visszatérjen a rali-világbajnokságba. Az elmúlt években a Toyota dominált a Hyundai csapatával sze
Nem kevés pontot hagyott veszni a Ferrari a szezon közepén, és erre Frédéric Vasseur szerint ráment a konstruktőri bajnoki címe. A főnök egyúttal viszont büszke is a gödörből kimászó csapatára.
Egybehangzó vélemények szerint nem a kedd esti volt Szoboszlai Dominik legjobb teljesítménye, de a Girona elleni Bajnokok Ligája-meccs második félidejére feljavult a játéka.
A Ferencváros már nemcsak a továbbjutásért lép pályára csütörtökön a PAOK vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában, hanem a nyolcaddöntőbe kerülésért.
Hazalátogatott Ukrajnába a női világranglistán 23. helyen álló teniszcsillag, Elena Szvitolina, aki a fronton harcoló ukrán katonákkal fotózkodott, s egy-egy kép erejéig a teniszütőt rakétavetőre és géppuskára cserélte.
Az új Kft.-nek ugyan nincs tartozása az adóhatóság felé, a Szombathelyi Máv Haladás Vse-nek azonban igen, így veszélybe került a klub Nb Iii-as bajnoki szereplésének folytatása. A Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz) felé ugyanis december 31-ig egy nullás igazolást kell benyújtania az új tulajdonosnak.
A Spanyol Labdarúgó Szövetség (Rfef) fegyelmi bizottsága kétmeccses eltiltással sújtotta Hansi Flicket, a Barcelona vezetőedzőjét, aki a múlt hétvégén a Betis elleni bajnokin piros lapot kapott.
Az új Kft.-nek ugyan nincs tartozása az adóhatóság felé, a Szombathelyi Máv Haladás Vse-nek azonban igen, így veszélybe került a klub Nb Iii-as bajnoki szereplésének folytatása. A Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz) felé ugyanis december 31-ig egy nullás igazolást kell benyújtania az új tulajdonosnak.
Megúszta következmények nélkül Max Verstappen, hogy leszólta az FIA versenybíróságát Abu-Dzabiban. A versenyzők szövetségének elnöke szerint ez így is van rendjén.
Az új Kft.-nek ugyan nincs tartozása az adóhatóság felé, a Szombathelyi Máv Haladás Vse-nek azonban igen, így veszélybe került a klub Nb Iii-as bajnoki szereplésének folytatása. A Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz) felé ugyanis december 31-ig egy nullás igazolást kell benyújtania az új tulajdonosnak.
Az idősebb Carlos Sainz 2006-ban Fernando Alonso V10-es világbajnok Renault-ját próbálta ki, most egy Ferrarival körözhet Firoanóban. Az autósportban jövőre már negyven éve jelen lévő újságíró, Adam Cooper információja szerint Carlos Sainz jövő héten Forma–1-es Ferrarit vezet Fioranóban, márpedig ha Adam Cooper ezt írja, akkor minden bizonnyal így
A világbajnoki címe mellé komoly "gázsit" tehetett zsebre Max Verstappen, Lewis Hamilton pedig ebben az összevetésben megtartotta második helyét. Íme, a top 10!
Az Európai Kézilabda Szövetség (Ehf) is megosztotta Győri-Lukács Viktória gólját, amelyet a Franciaország elleni mérkőzésen szerzett. A szövetség ámulatba ejtő találatról írt.
Az Európai Kézilabda Szövetség (Ehf) is megosztotta Győri-Lukács Viktória gólját, amelyet a Franciaország elleni mérkőzésen szerzett. A szövetség ámulatba ejtő találatról írt.
Pádár Nikolett és Ugrai Panna sem jutott tovább a rövid pályás úszó-világbajnokság második napjának 100 méteres gyorsúszó számában. A lányok úgy érezték, hogy előző este (aznap két országos csúcsot is döntöttek a 4x100-as gyorsváltóban) kiúszták magukat, a figyelmük pedig a 200 méteres gyorsváltóra koncentrálódik.
Az Eurokupában a Vasas és a BVSC van még versenyben, a nyolcaddöntőben előbbi a spanyol CN Barcelonával, utóbbi a montenegrói Primorac Kotorral találkozik.
Az utolsó szezonjaként kezeli a 2026-ost Fernando Alonso, de azt sem zárja ki, hogy még utána is hosszabbít az Aston Martinnal. Továbbra is hiszi, hogy még egyszer bajnok lehet az F1-ben.
Fángli Henrietta országos csúcsot úszott 100 méter mellen a Duna Arénában zajló rövid pályás úszó-világbajnokságon. A marosvásárhelyi lánynak ez az első világversenye magyar színekben, hát meg is adta a módját: az előfutamok során 1:05.09 perc adta át a múltnak Hosszú Katinka 2014-es 1:05.60-as rekordját. Sajnálatos módon még ezzel az idővel is 12
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 6. fordulójában a Borussia Dortmund a Barcelonát fogadja a Signal Iduna Parkban. A mérkőzést az Rtl+ közvetíti.
Már nagy baklövésnek érzi Valtteri Bottas, hogy 2021 végén három évre leszerződött a Sauberrel. Elmesélte, hogyan fordult rémálomba az eleinte ígéretes tervük.
Az Alpine főnöke szerint nem nevezhető igazságtalannak, ahogyan Esteban Oconnal bántak, és jelezte, tárt karokkal várják egy búcsúlátogatásra a gyárukban.
Több mint ötéves összetett világcsúcsot döntött meg az észak-koreai Ri Szuk női 64 kg-ban a súlyemelők bahreini világbajnokságának ötödik versenynapján.