A Kecskemét 12 év után szerepelt újra az európai kupaporondon, de ahogyan akkor az Európa-ligában, úgy most a Kl-ben sem sikerült továbblépnie a következő körbe.
Idegenben 2-0-ra nyert a Ferencváros, így a Shamrock Rovers összesítésben 6-0-s kiejtése után máltai ellenfél ellen folytatja a Konferencialiga harmadik selejtezőkörében.
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ír Shamrock Rovers vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel továbbjutott.
A Shamrock Rovers Dublinban sem okozott gondot a Ferencvárosnak, amely a jelek szerint talpra állt a Klaksvík elleni pofon után, és 6–0-ás összesítéssel jutott tovább az Európa Konferencia Liga harmadik fordulójába, ahol a máltai Hamrun Spartans lesz az ellenfele.
A Ferencvárosnak még úgy sem okozott gondot a Shamrock Rovers idegenbeli legyőzése a Konferencialigában, hogy a hazaiak kapusa mindent bevetett: ha kellet, nemes egyszerűséggel kifejelte a lövést.
Sorozatban negyedszer nyertek aranyérmet a német női pályakerékpárosok csapatsprintben a glasgow-i világbajnokságon, ahol ráadásul világcsúcsot állítottak fel. A csütörtöki nyitónapon a női egyéni üldözéses verseny amerikai, a férfi scratch pedig brit sikerrel zárult – írta az MTI.
Az Omonia Nicosiában szereplő Lang Ádám és a Sepsi OSK-ban játszó Varga Roland is betalált a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, és csapataik továbbjutottak, akárcsak a Tamás Márkot foglalkoztató Neftci Baku.
Idegenben 1–0-ra nyert a DVSC az örmény Alaskert ellen, de az első félidő közepére elfogyott az előny, sőt a második félidőben már kettővel vezettek a vendégek, de Dzsudzsák Balázs szépíteni tudott. Végül a Loki 11-esekkel ment tovább és készülhet a Rapid Wien ellen.
A Debrecen továbbjutása után sem ugrott ki a bőréből Szrdjan Blagojevics vezetőedző. Az Alaskert elleni 11-esekkel megnyert párharc után a szakember reálisan értékelt.
Csütörtökön előbb a hivatalos teszten, majd az esti szuperspeciálon mérték össze gyorsaságukat a WRC mezőny tagjai a Finn Rallyn. Thierry Neuville pedig kerék cserét is gyakorolt.
A Ferencváros kettős győzelemmel búcsúztatta a Shamrock Roverst az Európa Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában. Az írországi visszavágó után Máté Csaba értékelt.
Nem folytathatja nemzetközi kupaszereplését a Kecskemét, amely hosszabbítás után maradt alul Rigában az Európa Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában.
A válogatott szélső a nyáron váltott klubot, Felcsútról került az Újpesthez, s ez a két csapat péntek este éppen egymás ellen játszik az NB I második fordulójában.
Gazdag Dániel csapata, a házigazda Philadelphia Union tizenegyesekkel legyőzte a DC Unitedet, ezzel továbbjutott a legjobb 16 közé az észak-amerikai labdarúgó Ligák Kupája elnevezésű sorozatban.
Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano értesülései szerint a szaúdi ligában szereplő al-Ahli a Barcelona játékosával, Franck Kessiével erősíti meg a középpályáját.