Max Verstappen ellen ismét nem volt ellenszere senkinek sem. A holland pilóta zsinórban harmadjára tudta megnyerni a hazai versenyét, de mögötte Fernando Alonso és Pierre Gasly is nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő. Az Alpine francia pilóta nagyon örült annak, hogy a Belga Nagydíj sprintjén szerzett 3. helye után egyből sikerült egy vasárnapi fu
Már az elején elszúrta a Mercedes Lewis Hamilton versenyét, ám a brit így is szépen visszakapaszkodott. Ha nincs a hibájuk, meggyőződése, hogy Max Verstappen sarkában lett volna.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (Masz) elnöke pozitívan értékelt a budapesti atlétikai világbajnokság kilencedik, egyben zárónapján, vasárnap.
Kanada után tért vissza a dobogóra Fernando Alonso és az Aston Martin. Egy eseménydús versenyen teljesítettek hibátlanul, a kétszeres bajnok pedig a fellegekben volt.
A címvédő Ferencváros kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott a vendég Paks felett a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
A Liverpool - Szoboszlai Dominikkel a kezdőcsapatban - több mint egy órát emberhátrányban játszva fordított és nyert 2-1-re a Newcastle United vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A Holland Nagydíj után közösségi oldalán tett közzé fotót megműtött kezéről Daniel Ricciardo. A Red Bull megerősítette, Monzában is helyettesíteniük kell az ausztrált.
Harry Kane duplájának és egy öngólnak köszönhetően könnyed 3-1-es győzelmet aratott hazai pályán a Bayern München az Augsburg ellen a német labdarúgó-bajnokság második fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A dán Andreas Kron diadalmaskodott a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, Valter Attila és az összetettért harcolók biztonságban betekertek.
Sergio Pérez állt az élen, mégis Max Verstappené volt az elsőbbség. A Red Bull elmagyarázta, milyen okból vette el a mexikóitól az előnyösebb taktikát.
A címvédő FC Barcelona fordulatos, hét gólt hozó találkozón gyűjtötte be a három pontot a Villarreal otthonában spanyol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Az ETO FC Győr kétgólos győzelmet aratott a vendég Tiszakécske felett vasárnap a labdarúgó NB II hatodik fordulójában, sikerével pedig ismét élre állt.
Neeraj Chopra pár éve tűnt fel, Indiában és a diaszpórában jó néhány százmillió szurkolója lehet, és ezzel az atlétika egy hatalmas piacot is megnyert.
A legmagasabb szintű atlétikai versenyt láthattuk itt az elmúlt napokban - jelentette ki a nemzetközi szövetség brit elnöke, aki szerint Budapest kiváló kiváló házigazdája volt a vb-nek.
A vegyes váltóval ellentétben a női 4x400 méteres váltó záróembereként egészen parádés futást bemutatva Femke Bol első helyen ért célba, ezzel Hollandia győzött a budapesti atlétikai világbajnokság zárószámában vasárnap késő este.