Különleges ajándékkal kedveskedett a Paksi FC Böde Dánielnek: Karszt József technikai vezető bekereteztette azt a jegyzőkönyvet, amelyet Böröczi Zoltán játékvezető 2003. augusztus 23-án állított ki a Paks–Celldömölk NB II-es bajnoki mérkőzés után. A meccs nem(csak) arról nevezetes, hogy a hazai együttes 3–2-re győzött, hanem arról is, hogy a sikere
A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter, Hadvina Dóra összeállítású női kajaknégyes bejutott a döntőbe 500 méteren a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, ezzel szerzett négy női kajakos kvótát Magyarországnak a párizsi játékokra – számolt be róla az MTI.
Mint megírtuk, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azonnal hatállyal kizárta a Mezőkövesdet a nemzetközi átigazolási piacról. Az NB I-ben szereplő klub pénteken a hivatalos oldalán adott ki közleményt az esettel kapcsolatban.
Szobrot emel a 2020-ban helikopterszerencsétlenségben elhunyt Kobe Bryant tiszteletére az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers.
Szobrot emel a 2020-ban helikopterszerencsétlenségben elhunyt Kobe Bryant tiszteletére az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers – adta hírül az MTI.
Nézőcsúcs született a kosárlabda-világbajnokság pénteki nyitó napjának egyik manilai helyszínén: az 55 ezres Philippine Arenában, amely férőhelyét tekintve a világ legnagyobb csarnoka, 38 115-en látták a Fülöp-szigetek és a Dominikai Köztársaság válogatottjának mérkőzését – adta hírül az MTI.
A Forma–1-es Holland Nagydíj második szabadedzését Lando Norris nyerte a hazai közönség előtt versenyző Max Verstappen, és a Williamses Alexander Albon előtt.
A magyar versenyzők három érmet, egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot, valamint a férfi kajaknégyes révén további négy párizsi kvótát gyűjtöttek a pénteki döntőkben a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.
Nem kíván szerepelni a spanyol válogatottban a Real Betis labdarúgója, Borja Iglesias, amíg Luis Rubialest, a szövetség elnökét nem érik súlyos következmények az elmúlt napok történései miatt.
Teemu Suninen azt követően, hogy az Észt Rallyn és Fiunn Rallyn már vezette a Hyundai Rally1-es autóját, készülhet idei harmadik versenyére is a hibrid autóval.
Spanyolország legfőbb sporthatósága (CSD) nagyon súlyos szabálysértés miatt feljelenti a sportbíróság (TAD) előtt a labdarúgó-szövetség elnökét, Luis Rubialest, aki szájon csókolta a világbajnok női csapat egyik játékosát.
Nem sikerült jól a magyaroknak a díjhajtás: a hat induló közül 20. helyével Dobrovitz József áll a legjobban a hollandiai Exloóban zajló négyesfogathajtó Európa-bajnokságon.
A magyarok közül Gulyás Michelle és Bauer Blanka jutott be a 18 fős női döntőbe a délnyugat-angliai Bath-ban zajló olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon.
A magyar női jégkorong-válogatott három emberelőnyös góllal és Németh Anikó védéseivel 4–0-ra legyőzte a német csapatot a kloteni torna második, pénteki fordulójában.
Míg Daniel Ricciardo csuklóját elővigyázatosságból megröntgenezik, addig a paddockban már Liam Lawson és Nyck de Vries készülődik. Oscar Piastri a döntött 3-as kanyarnál hibázott a mai második szabadedzésen, így közelebbről megnézhette magának a TecPro falat. Példáját pár perccel később honfitársa is követte, így nem zártak valami jó délutánt az au
Nem tűnik nyugtalannak a Red Bull a Holland Nagydíj pénteki edzésnapja után, noha a McLaren gyorsabbnak bizonyult náluk, az autójuk pedig még nem úgy viselkedik, mint szeretnék.
Rossz hírek érkeztek a Zandvoortban balesetet szenvedett Daniel Ricciardóról. Eltört a csuklója, így nem versenyezhet a Holland Nagydíjon. A helyére az újonc Liam Lawson ül.