Az elektromos széria szezonzárója után az egyik csapatfőnök által tett utalás azonnal lázba hozta a nyilvánosságot, az ABT-nál ugyanis megüresedett egy hely, ahol szívesen látnák Sebastian Vettelt.
Hivatalossá vált az, amit már napok óta rebesgettek Itáliában: a 45 éves Gianluigi Buffon bejelentette visszavonulását. Az ezzel kapcsolatos hírt maga a világbajnok kapus közölte hivatalos Twitter-oldalán.
Könnyű azt gondolni, hogy George Russellnek egyszerűbb lenne az élete a Mercedesnél, ha nem a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a csapattársa, az ifjabb brit azonban biztos benne, éppen honfitársa maradásának köszönheti, hogy nagyra értékelik a teljesítményét.
A WRC idei kilencedik versenyét, a Finn Rallyt augusztus 3-6. között rendezik Jyvaskyla környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei hatodik murvás futamáról.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megkapta az európai szövetség (UEFA) feltételeit és előírásait a 2026-os és 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére való pályázás kapcsán.
A Hoffenheim magyar válogatott labdarúgója jól beilleszkedett új csapatába, és azt reméli, tovább tudja vinni a Szalai név pozitív megítélését a klubnál.
Az új szezonban Martin Albertsen vezetőedző dirigálja a Ferencváros női kézilabdacsapatát. A dán szakember több futást vár majd el játékosaitól, és a skandináv stílust szeretné meghonosítani.
Az elmúlt két hét során az Alpine F1-es csapatánál végbement szinte példátlan tisztogatás kapcsán megszólalt a korábbi csapatfőnök is, aki szerint a francia gyártó vezetőségében csak az elvárások nőnek évről évre, a rá fordítandó pénzkeret azonban nem.
Az FTC ügyvezető elnöke rendkívül büszke arra, hogy a fukuokai világbajnokságon győztes férfi vízilabda-válogatottba a szakvezetést, valamint kilenc játékost is a zöld-fehérek adják, ugyanakkor kijelentette, "most kell csak igazán odatennünk magunkat".