2023. március 3. péntek

márc. 3
10:35
Atlétikai vb-stadion: még arról sincs döntés, ki és mikor dönt a nevéről – videókkal (Sportal)
Még október végén, az atlétikai vb-nek otthon adó stadion bokrétaünnepségén arról faggattuk Baji Balázst, a szervező bizottság prominensét, kiről nevezik majd el a létesítményt. Az ő válasza akkor azt sejtette, már meg is született a döntés.
márc. 3
10:45
Másfél napjuk volt, de az újoncok készen állnak (m4sport.hu)
Három versenyző vár a debütálásra, mögöttük három különböző út áll.
márc. 3
10:45
Sikkasztás miatt elfogatóparancsot adtak ki a volt válogatott labdarúgó ellen (Sportal)
A győri rendőrség körözést rendelt el az Újpest és a Győr korábbi futballistája, Tokody Tibor ellen.
márc. 3
10:47
Meghalt 86 éves korában a Carolina Panthers korábbi tulajdonosa (Sportal)
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Carolina Panthers hivatalos közösségi oldalán adott hírt arról, elhunyt Jerry Richardson, csapat alapítója és korábbi tulajdonosa.
márc. 3
10:51
Fóti Péter mindenkit megnyugtat, meggondolta magát (Racing)
Fóti Péter a tavalyi Rally3-as bajnokságban után elgondolkozott az autója eladásán, ám a 2023-as évben is minden marad változatlan.
márc. 3
10:57
A földrengés miatt visszalépett török csapattól igazolhat támadót a Ferencváros (m4sport.hu)
Egybehangzó sajtóinformációk szerint a Ferencváros labdarúgócsapata szerződtetné a Gaziantep FK 18-szoros chilei válogatott szélsőjét, Ángelo Sagalt.
márc. 3
11:03
Elindult a jegyértékesítés, ennyiért nézheted élőben a Fradi-meccsét (BorsOnline)
Kétfajta lehetőség közül választhatnak a szurkolók.
márc. 3
11:09
Nem fogadta el a szerződéshosszabbítási ajánlatot, távozik a Lokitól a válogatott beálló (m4sport.hu)
A DVSC Schaeffler női kézilabdacsapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy nyáron távozik az együttestől Bordás Réka.
márc. 3
11:09
A Fradiban folytathatja a Debrecenből távozó válogatott játékos (Sportal)
A Debrecen saját nevelésű, válogatott beállója nem fogadta el a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát. Új kihívásokra vágyik.
márc. 3
11:11
Fedett atlétikai Eb – Krizsán kilencedik két próba után (Sportal)
Krizsán Xénia 1,71 méteres magasugró eredményével két szám után a kilencedik helyen áll az ötpróbázók versenyében az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, melyen Csóti Jusztina és Takács Boglárka nem tudott elődöntőbe jutni női 60 méteren.
márc. 3
11:27
Nem versenyezhet a két legeredményesebb kínai sznúkerjátékos tiltott fogadás miatt (Sportal)
A kínaiak két legeredményesebb sznúkerjátékosa, Csao Hszin-tung és Jen Ping-tao a szezon végéig nem vehet részt nemzetközi tornákon, így az idei világbajnokságon sem - jelentette be a sportág profi szövetségének tisztaságát felügyelő szervezet (WPBSA).
márc. 3
11:33
Pérez szerint a hátsó gumik rosszabbak lettek, de ez jó (m4sport.hu)
Az ellenfeleknek volt egy rossz híre: a Red Bullnak nagyon jó csomagja lesz!
márc. 3
11:39
Élesben is beveti forradalmi újítását a McLaren (Racing)
Már tavaly tesztelték, de az idén futamon is debütál.
márc. 3
11:57
Újabb Hamilton-féle ékszerbalhéval indul az F1-es szezon (m4sport.hu)
Új év, régi téma – az FIA már az első nagydíjhétvégén jelezte, Lewis Hamilton nem felel meg az ékszerviseléssel kapcsolatos előírásoknak
márc. 3
11:59
Krizsán három versenyszám után is kilencedik, Csóti és Takács nem jutott elődöntőbe 60 méteren a fedett pályás atlétikai Eb-n (m4sport.hu)
Krizsán Xénia a súlylökésben közelebb került közvetlen riválisaihoz, de maradt a kilencedik az ötpróbázók versenyében az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon.
márc. 3
12:09
A Barcelona nem igazolhat nyáron – állítja a La Liga elnöke (Sportal)
A La Liga elnöke, Javier Tebas egy Londonban szervezett konferencián arról beszélt, hogy a Barcelona egyetlen játékost sem szerződtethet a nyári átigazolási időszakban – mint ahogy a nemrég véget ért, téli átigazolási időszakban sem tehette.
márc. 3
12:11
Megy ez labda nélkül is – 15 éve nem történt ilyen a Barcával (Sportal)
A Barcelona csütörtökön úgy nyert 1–0-ra a Real Madrid vendégeként a spanyol Király-kupa elődöntőjének első mérkőzésén, hogy mindössze 35.6 százalékban birtokolta a labdát.
márc. 3
12:15
Alonso és a kora: Ha valami hiányzik, én leszek az első, aki észreveszi (m4sport.hu)
Talán most kapja meg a lassan egy évtizede várt újabb esélyt, de hiszi, hogy nem túl későn. Fernando Alonso csak előnyét látja az életkorának és tapasztalatának.
márc. 3
12:15
„Előtte hajnalig ittunk” – Piásan közvetítette a legendás magyar sportriporter a nagy meccset (BorsOnline)
Pikáns történetet osztott meg a visszavonult kommentátor.
márc. 3
12:15
Nem elég a sok bosszúság, Alonsónak komoly sérülést is okozott előző autója (Racing)
Fernando Alonso elárulta, a tavalyi Ausztrál Nagydíj időmérőjén történt balesetének következtében mindkét kezén csonttörést szenvedett, amit még hónapokkal később is érzett. A spanyol pilóta örül csapattársa, Lance Stroll visszatérésének, és elmondta, igyekeztek megfelelően kommunikálni egymással. A Bahreini Nagydíj hétvégéje előtt az volt a legnag
márc. 3
12:15
Putyinnal és emigrálással fenyegetőzik az olimpiai bajnok (Sportal)
A kétszeres olimpiai bajnok orosz műkorcsolyázó, a „Pljuscsenko angyalai” műkorcsolya akadémia alapító-edzője, Jevgenyij Pljuscsenko bejelentette, hogy (legalább) egy évig nem nyilatkozik a sajtónak. És ez még semmi...
márc. 3
12:27
Tóth-Gili Tamás alsótagozatból lép gimnáziumba (Racing)
Tóth-Gili Tamás tavaly a historic bajnokságban állt rajthoz, az idei évben azonban már sokkal modernebb autóra vált és erősebb bajnokságban indul.
márc. 3
12:33
Russell: Nem a csapaton belül akarok első lenni, hanem a világbajnokságban (m4sport.hu)
Az idei év szempontjából semmit sem ér George Russell szerint a Lewis Hamilton felett aratott tavalyi győzelme. De nem is tartja lényegesnek.
márc. 3
12:33
Visszatér a versenypályára a tragikus balesetben a testvérét elvesztő pilóta (Racing)
Január végén közúti autóbalesetet szenvedett egy mexikói testvérpár, amelynek mindkét tagja autóversenyő, és a Fico becenevű 17 éves Federico Gutiérrez nem élte túl az ütközést. Bátyja, Max rá is emlékezik a NASCAR hétvégi futamán. A NASCAR harmadik számú ligájának, a Truck Series-nek a péntek éjszakai versenyén, Las Vegas-ban ül új egy versenyautó
márc. 3
12:39
Alpesisí vk – A vb-bronzérmes Hütter nyerte az első kvitfjelli versenyt (Sportal)
Az osztrák Cornelia Hütter nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának pénteki, kvirfjelli szuperóriás-műlesikló versenyét.
márc. 3
12:45
Kivételt kapott Hamilton, megússza a büntetést (m4sport.hu)
Mulasztott Lewis Hamilton, de elfogadható érvekkel állt elő, így az FIA ismét eltekintett a megbüntetésétől ékszerviselése kapcsán.
márc. 3
12:47
Brit hegemónia a triatlon vb-sorozat első állomásán, Faldum Gábor lett a legjobb magyar (m4sport.hu)
A férfiaknál és a nőknél is brit siker született a triatlonosok világbajnoki sorozatának idei szezonnyitó, sprint távú viadalán Abu-Dzabiban, ahol a 13. helyen célba érő Faldum Gáboré volt a legjobb magyar eredmény.
márc. 3
12:51
Norris: Ricciardo nagy űrt hagy maga után (m4sport.hu)
Hiányozni fog neki a korábbi csapattárs.
márc. 3
12:53
Itt nézheti élőben a Bahreini Nagydíj 1. szabadedzését (m4sport.hu)
Vége a téli szünetnek, visszatér a Forma-1! Kövesse élőben az M4 Sporton.
márc. 3
13:03
Lemondta a válogatottságot a Barcelona korábbi csatára (Sportal)
A 32 éves futballista összesen 39-szer szerepelt a holland nemzeti együttesben.
márc. 3
13:09
Sikkasztás miatt körözik a volt magyar válogatott futballistát, Tokody Tibort (Telex)
2021 nyarán adtak ki ellene elfogatóparancsot, de azóta sem sikerült felelősségre vonni.
márc. 3
13:15
Még el sem indult a szezon, de máris folytatódott a cirkusz Hamilton körül (Racing)
A 2023-as Bahreini Nagydíj első szabadedzése már kezdetét vette, de szinte azonnal meg is történt az első összeesküvést kiváltó esemény a paddockban. A Mercedes ugyanis nem erősítette meg azt a tényt, hogy Lewis Hamilton semmilyen ékszert nem visel majd az autójában ülve. Az ékszerekre és piercingekre vonatkozó szabályok kapcsán a tavalyi szezonban
márc. 3
13:15
Triatlon vb-sorozat – Brit sikerek az idénynyitón, Faldum a legjobb magyar (Sportal)
A férfiaknál és a nőknél is brit siker született a triatlonosok világbajnoki sorozatának idei szezonnyitó, sprint távú viadalán Abu-Dzabiban, ahol a 13. helyen célba érő Faldum Gáboré volt a legjobb magyar eredmény.
márc. 3
13:21
Nyolc év után távozik a Liverpool csatára (Sportal)
A német Sky Sports riportere szerint Roberto Firmino nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését a Liverpoolnál.
márc. 3
13:23
Körözés alatt áll az egykori magyar válogatott támadó; nem igazolhat a Barcelona - délelőtti hírösszefoglaló (Sportal)
Az elmúlt órák legfontosabb sporthírei.
márc. 3
13:51
Red Bull-Alonso párharcot és Ferrari-megpördülést hozott a bahreini nyitány (Racing)
Sergio Pérez zárt az élen a Bahreini Nagydíj első szabadedzésén, a Ferrari és a Mercedes nagyon messze volt, de ez nem véletlen.
márc. 3
13:51
Curtis új dalt írt az Újpestnek, vasárnap már akár hallható is lesz (Sportal)
Új góldalt hallhatnak vasárnap este az újpesti szurkolók a Szusza Ferenc Stadionban – pontosabban csak akkor, ha a kedvenceik betalálnak a Debrecen kapujába az NB I 22. fordulójának záró mérkőzésén.
márc. 3
13:57
Pérez vitte a szezon első szabadedzését, Alonso második (m4sport.hu)
A harmadik leggyorsabb kör a címvédőé volt.
márc. 3
14:03
Sergio Pérez nyerte meg az első szabadedzést Bahreinben (Sportal)
A Red Bull pilótája, a mexikói Sergio Perez érte el a leggyorsabb időt az első szabadedzésen a Bahreini Nagydíjon.
márc. 3
14:21
Hivatalos: Neymar kihagyja a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóját (m4sport.hu)
A PSG vezetőedzője, Christophe Galtier bejelentette, Neymar nem épült fel bokasérüléséből, így kihagyja a Bayern München elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharc visszavágóját.
márc. 3
14:33
Klopp: „Ha győzünk, nem kell a hülye kérdéseitekre válaszolnom!” (Sportal)
Jürgen Klopp nemcsak remek edző – akkor is, ha mostanság a Liverpool gyengélkedik –, de kiváló kommunikátor is. Egy-egy találó mondatával gyakran kerül a lapok címoldalára…
márc. 3
14:39
Hivatalos: nemi erőszak miatt vádat emeltek Hakimi ellen (m4sport.hu)
Vádat emeltek nemi erőszak elkövetése miatt Asraf Hakimi, a Paris Saint-Germain marokkói labdarúgója ellen.
márc. 3
14:39
Óriási veszteség: a PSG sztárja nem játszhat a Bayern elleni BL-meccsen (Sportal)
A brazil klasszis bokasérülése nem jön rendbe a bajorok elleni Bajnokok Ligája-párharc jövő szerdai visszavágójáig.
márc. 3
14:45
Ennyi volt, Dzsudzsák Balázsnak nem teljesül a nagy álma (BorsOnline)
Óriási esélyt kapott a Debrecen, de nem tudott élni vele.
márc. 3
14:57
A Red Bull első nehézsége: furcsa probléma Verstappen autóján (m4sport.hu)
Egyelőre nincs rá magyarázata a Red Bullnak, de furcsa probléma lépett fel Max Verstappen autóján Bahreinben. Ez magyarázza a nagy lemaradását.
márc. 3
15:03
F3: Az újonc Mini nyerte az év első időmérőjét (m4sport.hu)
A második leggyorsabb kört Bortoleto, a harmadikat Saucy futotta.
márc. 3
15:05
Pupp Réka bronzérmes a taskenti cselgáncs Grand Slamen (m4sport.hu)
Az Európa-bajnoki bronzérmes Pupp Réka harmadik lett pénteken a taskenti olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Slam-viadalon.
márc. 3
15:09
Érvényesült a papírforma, norvég aranyérem a vb-n (Sportal)
A papírformának megfelelően a norvég négyes megvédte címét a sífutók 4x10 kilométeres férfi váltóversenyében a Planicában zajló északisí-világbajnokság pénteki napján – írja az MTI.
márc. 3
15:11
Bírósági felügyelet alá helyezték a Paris Saint-Germain kiválóságát (Sportal)
Vádat emeltek nemi erőszak elkövetése miatt Asraf Hakimi, a Paris Saint-Germain marokkói labdarúgója ellen.
márc. 3
15:15
Így táncolt Törő: Dokumentumfilm készül a legendás Törőcsik Andrásról (BorsOnline)
Különleges alkotást forgatnak a tavaly elhunyt klasszisról.

Keresés