Az FC Barcelona 1-0-ra győzött a Real Madrid vendégeként a spanyol labdarúgó Király Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A visszavágóra április 5-én kerül majd sor Barcelonában.
A DVSC vezetőedzője a második félidei játékot dicsérte, a Puskás Akadémia trénere a csapatmunkát emelte ki, miután a Puskás Akadémia 3–1-re nyert a Debrecen vendégeként a MOL Magyar Kupa elődöntőjében. A hazaiak gólszerzője szerint ilyen szinten nem lehet így kezdeni egy mérkőzést.
Nem vette jó néven Lewis Hamilton, hogy korábbi brit F1-es bajnokok újra az esetleges visszavonulásáról és a hosszabbítással való késlekedés okáról kezdtek találgatni.
Londonban bemutatta az FIA hosszútávú világbajnokságában induló JOTA istálló az új festését, amelyen az NFL történetének egyik (vagy a) legjobb játékosának ruházati cége, a BRADY is szerepel támogatóként. Külön kollekciót is készítettek a WEC-ben való részvétel kapcsán. „Régóta kedvelem az autóversenyzést, és a cégem számára hihetetlenül izgalmas l
A turbóhibrid éra kezdete óta a Mercedes hosszú évekig dominált a Forma-1-ben. A brackley-i istálló mindig is gyorsabb volt az egyenesekben a rivális csapatokhoz képest, de ez a trend megváltozott az új szabályok érkezésével. Az ezüstnyilak tavalyi autója, a W13 rendkívül sokat szenvedett a leszorítóerő hiánya, valamint a pattogás jelensége miatt i
A Santiago Bernabéu stadionban rendezték a Real Madrid–Barcelona spanyol Király-kupa-elődöntő első mérkőzését, ahol a hazaiak a kapujuk elé szegezték a gránátvörös-kékeket, akik ennek ellenére megnyerték a találkozót (0–1).
Vajon, ki állíthatja meg a Red Bullt és Max Verstappent? Visszatérhet-e a győzelem útjára a Mercedes? Ki lehet a legjobb újonc? Ezekre kerestük a választ Godina Zsolttal, az F1 Világ.hu főszerkesztőjével. Interjú.
Magyarázkodnia kellett az Alpha Tauri csapatfőnökének a dolgozók előtt, miután híre ment, eladhatóvá válhat a csapatuk. Helmut Marko eközben a korábbi nyilatkozatát pontosította.
Nem is kérdés az élcsapatok szerint, hogy az Aston Martin csatlakozni fog hozzájuk az élen folyó küzdelemben. Fernando Alonso és az F1 is dörzsölheti a tenyerét?
Max Verstappen az utóbbi időben rengeteg elismerést kapott a jó teljesítményei miatt. A Red Bull holland kiválósága már két világbajnoki címnél és 35 győzelemnél jár a Forma-1-ben, és a sikerei honfitársa, Erik ten Hag figyelmét sem kerülték el. A Manchester United menedzsere – aki nemrégiben nyerte meg az angol Ligakupát a Newcastle United ellen –
A NASCAR az idei évtől máshogy bünteti, ha egy autóról leválik egy kerék a bokszutcai műveleteknél elkövetett hibákból kifolyólag, de a szerelőkre nézve enyhébbek a következmények. Tavaly az volt a gyakorlat, hogy ilyen esetben automatikusan négy futamra eltiltják a hibáért felelős szerelőket, ezen módosítottak 2023-ra: attól függően, hogy a bokszu
Azt nem állítanánk, hogy rákapott a futásra Dombi Tibor, mert a pályán is kergették sokszor a védők a DVSC egykori futballistáját, imádott nyargalni a Loki mai pályaedzője, de tény, visszavonulás után sem állt le a vágtázással.
Bondár Anna, oldalán Elena-Gabriela Rusével, bejutott az elődöntőbe a párosok versenyében a 259 ezer dollár (93,2 millió forint) összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztornán.
Bondár Anna, oldalán Elena-Gabriela Rusével, bejutott az elődöntőbe a párosok versenyében a 259 ezer dollár (93,2 millió forint) összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztornán.
A Dallas Mavericks hazai pályán 133-126-ra legyőzte a Philadelphia 76ers csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Minden negyeddöntős mérkőzésen a világranglistán előkelőbb helyen álló játékos jutott elődöntőbe a 2,2 millió dollár (800 millió forint) összdíjazású acapulcói keménypályás férfi tenisztornán.
A két éve bronzérmes Krizsán Xénia 60 méter gáton a kilencedik időt érte el a női ötpróbázók versenyének első számában az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, melyen a távolugró Pap Kristóf és a rúdugró Klekner Hanga a selejtezőben kiesett.
A két éve bronzérmes Krizsán Xénia 60 méter gáton a kilencedik időt érte el a női ötpróbázók versenyének első számában az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, melyen a távolugró Pap Kristóf és a rúdugró Klekner Hanga a selejtezőben kiesett.
A Dallas Mavericks hazai pályán 133-126-ra legyőzte a Philadelphia 76ers csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Az előzetes tervekkel ellentétben a 2026-os világbajnokságon is maradhatnak a négycsapatos csoportok, ezt a FIFA a hónap végén hivatalosan is bejelentheti.
A közelmúltban megrendezett kairói sportlövő világkupa-verseny magyar hőse kétségkívül Major Veronika volt, aki légpisztollyal és sportpisztollyal is aranyérmes lett, ráadásul úgy, hogy mindkettőben az utolsó helyen csusszant be a döntőbe.
Búcsúzott a második helyen kiemelt Francisco Cerúndolo a 642 ezer dollár (229 millió forint) összdíjazású chilei salakpályás férfi tenisztorna csütörtöki játéknapján.
A cseh Trinity Zlín védője, Adam Hlousek sokáig szüleinek sem árulta el, mekkora adósságot halmozott fel, a család számára akkor derült ki a titok, amikor a szakértők megérkeztek a házba az árverés előtt.
Danyiil Medvegyev ritkán látható, de az is lehet, hogy egyedülálló sorozat végén szerezte meg a győzelmet Borna Coric ellen a dubai tenisztorna csütörtöki játéknapján: az orosz játékos egymás után 21 (!) labdamenetet nyert meg a második játszmában.
Mick Schumacher szempontjából szinte már megalázó jelenetek szerepelnek a Drive To Survive F1-es sorozat új évadában, ám a német nem érzi szükségét annak, hogy végignézze azt.
A Ferrari új reményekkel és célokkal vág majd neki a 2023-as Forma-1-es szezonnak. Charles Leclerc reméli, hogy idén is képes lesz harcba szállni a futamgyőzelmekért még annak ellenére is, hogy tisztában van a Red Bull erősségeivel. A Vörösök jól szerepeltek a bahreini teszten, és ugyan az első számú riválisuk formája is meggyőző volt, a csapatfőnö
A négy végtagján csonkolt, több agyvérzésen is átesett Roman Kosztomarov pokoljárása nyolcadik hete tart, s bár állapota még mindig kritikus, felesége több mint optimista.