2023. március 4. szombat

márc. 4
19:09
Hátrányból, hosszabbításban lőtt góllal nyert az Arsenal (Infostart)
A Manchester City könnyedén győzte le a Newcastle-t.
márc. 4
19:15
Russell: Elérhető a dobogó a Mercedesszel (m4sport.hu)
Sokkolta a Mercedest a péntek, de szombatra talpra álltak. Az időmérő edzésen ez a harmadik sort érte, de George Russell dobogóról álmodik a vasárnap kapcsán.
márc. 4
19:27
A pilóták a széteső pályát okolják a hibáikért (Racing)
Az IndyCar idénynyitóján többen is szenvedtek a gyakorlások során, és – utcai pályáról lévén szó – a falat is többször eltalálták.
márc. 4
19:33
Valter Attila a Stradéról: Szeretném egyszer megnyerni ezt a versenyt, és úgy érzem, meg is nyerhetem (m4sport.hu)
Valter ismét pompás napot zárt a toszkán klasszikuson: a tavalyi – még a Groupama-FDJ tagjaként elért – 4. hely után, most szombaton az előkelő 5. helyen ért célba.
márc. 4
19:39
Valter Attila 5. lett az egyik legnehezebb egynaposon (Infostart)
Az esélyesként induló Valteren kívül Fetter Erik is rajthoz állt, immár harmadszor.
márc. 4
19:51
A Ferrari elengedte a Red Bullt és inkább a dobogót védi, azaz Alonsóra és a Mercedesre figyel (Racing)
A gumispórolás Leclerc szerint jó döntés volt, de nem azért, mert így nagyobb esélyük lesz harcba szállni a győzelemért.
márc. 4
19:57
Windecker-duplával könnyed Paks-győzelem a ZTE ellen (m4sport.hu)
Az OTP Bank Liga 22. fordulójában a Paks hazai pályán 3-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg felett. A mérkőzésen a zöld-fehérek középpályása, Windecker József kétszer volt eredményes, de a góllövőlistát vezető Varga Barnabás is tovább növelte góljai számát.
márc. 4
20:03
A keze és a lábujja is eltört, menni sem tudott – eddig titkolt sérüléseiről vallott Stroll (m4sport.hu)
Mindkét keze és a jobb lába is sérült, több törése volt, mégis rajthoz állt az időmérő edzésen, mi több a legjobb tízbe kvalifikálta magát. Lance Stroll már annak örül, hogy a kálváriája után Bahreinben lehet.
márc. 4
20:09
A lengyelektől is kikapott a női kézilabda-válogatott (m4sport.hu)
A magyar csapat két vereséggel kezdte a németországi felkészülési tornát.
márc. 4
20:27
Hamilton abban sem volt biztos, hogy a Q3-ba fog jutni (m4sport.hu)
Abban sem volt biztos Lewis Hamilton a pénteki teljesítményük után, hogy bejuthat a Q3-ba a Mercedesszel. Javult, de csak átlagosnak érzi az autóját, vasárnap viszont visszavágna George Russellnek.
márc. 4
20:33
A Sopron és a DVTK is győzött a női kosárbajnokságban (m4sport.hu)
A címvédő és éllovas Sopron tíz ponttal nyert a harmadik helyezett Győr vendégeként, míg a második helyezett DVTK Cegléden aratott fölényes győzelmet a női kosárlabda NB I-ben.
márc. 4
20:35
Könnyedén nyert a Szeged a Dabas ellen (m4sport.hu)
A Szeged hazai pályán tízgólos győzelmet aratott a Dabas felett szombaton a férfi kézilabda NB I-ben.
márc. 4
20:37
Oroszlányi sikerével növelte előnyét a Falco (m4sport.hu)
A címvédő és listavezető Szombathely 12 ponttal győzött Oroszlányban a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján.
márc. 4
20:39
Közösségi médiás posztja után vizsgálatot indított az NBA a sztárjátékos, Ja Morant ellen (444.hu)
A Memphis Grizzlies sztárjátékosa Instagram-oldalán élőben közvetítette, hogy egy klubban egy fegyvernek látszó tárgyat tart a kezében. De nem ez az egyetlen balhé a játékos körül.
márc. 4
20:45
Börtönbe vonulhat a híres focista (Metropol)
Családon belüli erőszak a vád.
márc. 4
20:45
Videó: Egy ló is megjelent a Strade Bianche kerékpárversenyen, egy ideig még a mezőnyt is vezette (SzMo)
A megrémült állat végül felbukott, miközben a mezőny szerencsésen kikerülte.
márc. 4
21:03
Videó: sarokkal adott gólpasszt a Vasas-védő Schönnek – így szerzett a vezetést a Vidi (m4sport.hu)
Otigba megmozdulása gyönyörű volt, azt leszámítva, hogy rosszkor csinálta, rossz helyen.
márc. 4
21:09
Nyert és ismét vezeti a Bundesligát a Bayern München (m4sport.hu)
A Stuttgartot verték idegenben.
márc. 4
21:15
Meglepetés papírforma: Verstappent a teszt után „sokkolta” a megváltozott Red Bull (m4sport.hu)
Mindenki őket tartotta a favoritnak előzetesen, Max Verstappen mégis meglepetésként élte meg a bahreini pole-szerzésüket. Ehhez kellett, hogy végigküszködje a hétvégét.
márc. 4
21:39
Győzött és visszaállt az élre a Bayern München - eredmények (Infostart)
A címvédő 2-1-re győzött Stuttgartban a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén.
márc. 4
21:45
Wolff: Ha körbe kell tolnom a pályán, akkor is összehozzuk a nyolcadikat Hamiltonnak (m4sport.hu)
Egyelőre nem áll jól a szénájuk, Toto Wolff mégis hiszi, hogy Lewis Hamiltonnak még össze fog jönni a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki cím.
márc. 4
22:03
IndyCar: Grosjean szerezte meg a pole-t St. Petersburgben, Kirkwood autót tört (USAracing)
Egyik szeme sírt, a másik viszont nevetett az Andretti Autosportnak a szezonnyitó Gp of St....
márc. 4
22:03
IndyCar: Grosjean szerezte meg a pole-t St. Petersburgben, Kirkwood autót tört (Racing)
Egyik szeme sírt, a másik viszont nevetett az Andretti Autosportnak a szezonnyitó Gp of St....
márc. 4
22:09
Eltiltották az NBA sztárjátékosát, amiért fegyverrel menőzött egy night-clubban (Telex)
Ja Morant a Denver elleni vereséget nem éppen sportemberhez méltóan próbálta elfelejteni.
márc. 4
22:27
A Ferencváros került közelebb az Erste Liga döntőjéhez és a magyar bajnoki címhez (m4sport.hu)
Mivel a másik ágon a Gyergyó és a Brassó találkozik, a Fradi és a BJAHC csatája egyben magyar bajnoki döntő is.
márc. 4
22:33
Ha nehezen is, de a Fehérvár nyerte a Vasas elleni kiesési rangadót (m4sport.hu)
Négy hónap után tudott nyerni Huszti Szabolcs együttese.
márc. 4
22:39
Nascar: Logano indul a pole-ból Vegasban, Reddick újabb pofont kapott (USAracing)
A Nascar Cup kétszeres, egyben regnáló bajnoka kezdheti meg az élről a Nascar Cup Series...
márc. 4
22:39
Nascar: Logano indul a pole-ból Vegasban, Reddick újabb pofont kapott (Racing)
A Nascar Cup kétszeres, egyben regnáló bajnoka kezdheti meg az élről a Nascar Cup Series...
márc. 4
22:39
Valter Attila: Már mindenki odafigyelt rám, nem utazhattam a kerekeken (Telex)
A murvás utakkal tűzdelt kerékpárversenyen, a Strade Bianchén Valter Attila ötödik lett. A legvégéig úgy érezte, hogy a győzelem is elérhető. Tudja, hogy taktikailag még fejlődhet, de új csapatában már nagyobb figyelem van rajta. Helyszíni riport.
márc. 4
23:03
Megszakította rossz hazai sorozatát a Paks, bajban a Vasas (Infostart)
Beszámoló, eredmények, tabella.
márc. 4
23:09
Pont nélkül tér haza a Milan Firenzéből (m4sport.hu)
A címvédő AC Milan 2-1-re kikapott a Fiorentina otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati utolsó összecsapásán.
márc. 4
23:21
Nagy verést mért az Atlético Madrid a Sevillára (m4sport.hu)
Griezmannék ötgólos különbséggel nyertek.

2023. március 5. vasárnap

márc. 5
0:15
Zseniális döntés? – ezért adta fel Leclerc a harcot a pole pozícióért Bahreinben (Racing)
Charles Leclerc elárulta, miért nem tért vissza a pályára a bahreini időmérő végén, míg Max Verstappen meglepődött a pole pozícióján.
márc. 5
0:19
Wolff hite töretlen: Hamilton akkor is világbajnok lesz, ha körbe kell tolnom a pályán (Racing)
Toto Wolff szerint nem vészes a Mercedes lemaradása, és továbbra is hisz Lewis Hamilton vb-címében, a pilóták találtak kapaszkodót.
márc. 5
0:51
Török ijász nyílt nap Budapesten - így is segíthetsz a földrengés károsultjain! (Metropol)
A Kemankeş Budapest sportklub a Yunus Emre Török Kulturális Intézettel együttműködésben íjász nyílt napot tart az intézet épületében lévő pályán.
márc. 5
4:45
Bugyi és melltartó nélkül főzöcskézik a vadító ringlány (Metropol)
Amber nem gondolta túl az otthoni szettet.
márc. 5
5:03
„Mindenben segítek Chase-nek” – Busch nem csak Elliott sérülése, de a lelkiállapota miatt is aggódik (USAracing)
Egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet vissza a Nascar Cup mezőnyébe Chase Elliott. A Hendrick...
márc. 5
5:03
„Mindenben segítek Chase-nek” – Busch nem csak Elliott sérülése, de a lelkiállapota miatt is aggódik (Racing)
Egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet vissza a Nascar Cup mezőnyébe Chase Elliott. A Hendrick...
márc. 5
5:33
Kinek hoz szerencsét a Las Vegas-i autóverseny? (Racing)
Két NASCAR-futamot rendeznek Las Vegas oválpályáján idén is, az elsőt most vasárnap. A csúcskategórián kívül pályára gördülnek az Xfinity és a Truck Series autói is. A 1,5 mérföldes oválpálya a híres kaszinóvárostól mintegy 25 kilométerre található, és itt vélhetően nem kell hasonló időjárási gondoktól tartani, mint múlt héten az Auto Club-on, hisz
márc. 5
6:03
Elismerte a Mercedes, csak koncepcióváltással válhat újra győztessé (m4sport.hu)
Egy verseny kellett annak belátásához a Mercedesnél, hogy hibát követtek el a tavalyi koncepciójuk megtartásával. Hogyan tovább?
márc. 5
6:15
Betegsége miatt kivételez az FIA az egyik F3-as pilótával (Racing)
A Forma-1-ben rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy mik lehetnek egy autó pilótafülkéjében az edzések, valamint a versenyek folyamán – írja a racefans.net. Ez az alsóbb kategóriákban sincsen másként, de a mostani Formula 3-as szezon rajtja előtt az FIA kivételt tett az egyik versenyzővel. A Campos Racing versenyzőjéről, Christian Manse
márc. 5
6:21
„Végre van egy mércénk” – ünnepli a top 10-be jutó Hülkenberget a Haas (m4sport.hu)
Ütős belépő volt, de tőle ezt már megszokhattuk. Q3-as szerepléssel indította újra F1-es karrierjét a három év után visszatérő Nico Hülkenberg!
márc. 5
6:27
Kovács Dominik győzelemért harcolna 2023-ban (Racing)
Kovács Dominik és édesapja, Kovács Zoltán tavaly sokat tudott fejlődni a Rally3-ban, így idén már a kategória győzelemért harcolna.
márc. 5
6:33
„A fél autójuk olyan, mint a miénk” – a Mercedesnek kínos az Aston Martin sikere (m4sport.hu)
Kissé kínosnak találja a Mercedes, hogy az autója jelentős részét és a motorját is tőlük kapó Aston Martin képes legyőzni őket.
márc. 5
7:45
Retró zene, festészet, Alaptörvény – egy 15 éves műkorcsolyázó mindennapjai (Demokrata)
Érdeklődési köre széles skálán mozog, nem is akar egy skatulyába sem bekerülni.
márc. 5
7:57
Hatalmas bajban a Mercedes – már most lemondhatnak az idei világbajnoki címről? (Racing)
Az istálló csapatfőnöke beismerte, hogy nem volt jó döntés kitartani a tavalyi koncepció mellett, és mindenképpen változtatniuk kell.
márc. 5
8:15
Alonso megismételné, ami 13 éve egyszer már összejött neki (Racing)
Fernando Alonso szerint van esélye arra, hogy dobogóra álljon a Bahreini Nagydíjon. A spanyol pilóta „nem hitte el”, ami a kvalifikáción történt vele. A 32-szeres futamgyőztes Alonso a második, illetve a harmadik szabadedzést is meg tudta nyerni és sokan még a pole pozícióra is esélyesnek tartották. Ugyan a rajtelsőség nem jött össze a spanyol szám
márc. 5
8:27
Ott Tanak Mexikó Rally előtti tesztje (Racing)
Ott Tanak a spanyol Almeria környékén tesztelt a Mexikó Rally előtt. Érdekesség, hogy a Toyota pont ezen a környéken készült a WRC szezon első idei murvás futamára.
márc. 5
9:09
Mansell bajnoki címének sötét oldaláról beszélt egy másik F1-legenda (Racing)
Nigel Mansell CART-bajnoki címének hátterének egyik sötét részlete, hogy akkori csapattársa, a szintén F1-es bajnok Mario Andretti úgy érezte, a brit klasszis szándékosan bomlasztotta az addig egységes istállót. Az amerikai pilóta elárulva érezte magát. Az akkori első számú amerikai formaautós sorozatban, a CART-ban a Newman/Haas istálló 1993-ban é
márc. 5
9:15
Nehézsúlyú bajnoki címmel tért vissza a UFC koksz- és vérfoltos legendája (Telex)
Jon Jones három éves kihagyás után debütált a nehézsúlyban, megfosztották trónjától a női MMA verhetetlennek tartott terminátorát. Ez volt a UFC 285.

Keresés