A 2001-es Forma-1-es szezon az Ausztrál Nagydíjjal kezdődött, az első versenynap március 4. volt. Február 28. azonban legalább olyan nagy nap volt az újonc Fernando Alonso számára, mint az első versenye. Az ausztrál Paul Stoddart tulajdonában lévő Minardi 22 évvel ezelőtt, ezen a napon, már a szezon előtt megnyert egy fontos versenyt, méghozzá az i
Megoldódott Csollány Szilveszter családjának a kálváriája. Az összefogás segített a bajban, bár azt egyelőre nem tudni, hogy ki volt a titokzatos jótevő.
Az IndyCar-ban nem használnak gumimelegítő paplanokat, és a sorozat egyik nemrég visszavonult versenyzője azt mondja, a hétszeres bajnok valótlan kijelentéseket tett az F1 tervéről. A Forma-1-ben a 2024-es szezontól bevezethetik azt a korábban már többször tervezett intézkedést, hogy betiltják a gumimelegítő paplanok használatát. Ezek hiányában a k
A Hyundai megerősítette, hogy két Elantra N TCR autóval vesz részt az első TCR World Tour szezonban. A Hyundai az elmúlt szezonban Mikel Azconával szerezte meg a WTCR utolsó bajnoki címét, aki a BRC Racing csapat által üzemeltetett Elantra volánja mögött ült. Ez öt év alatt a harmadik bajnoki címet jelentette a Hyundai versenyzői számára,
A tervek szerint Grégoire Munster az év végén debütálhat a WRC legmagasabb kategóriájában, ez azonban függ a luxemburgi versenyző WRC2-es szereplésétől is.
Nem sokan ismerik Jerzy Dudek történetét. A lengyel származású férfi egykoron profi labdarúgó volt, de a visszavonulását követően sem tétlenkedett: újra elkezdett egy régi hobbijának, az autóversenyzésnek élni. Dudek profi pályafutása 1991-ben vette kezdetét a labdarúgásban és a karrierje alatt olyan csapatokban is megfordult, mint a Real Madrid. A
A 35 éves játékos elsősorban azzal érdemelte ki a címet, hogy ötödik világbajnokságán sikerült a csúcsra juttatnia az argentin válogatottat, amelyet hét góllal segített a katari eseményen.
Komoly drámák alakultak ki az Abu Dhabi Desert Challenge 1. szakaszán, ahol a motorosoknál a chilei Pablo Quintanilla, míg az autósoknál Nasser Al-Attiyah volt a leggyorsabb.
Az IndyCar egyik csapatának lett a technikai igazgatója Stefano Sordo, aki a világbajnoki sorozat alakulatainál elterjedt technikai szemléletet szeretné meghonosítani új munkahelyén. A Rahal Letterman 2020-ban nyert utoljára futamot az IndyCar-ban, még Szato Takumával, tavaly pedig egyik versenyzője sem végzett az összetett pontverseny első tíz hel
A Mezőkövesd a Zalaegerszeggel játszik a férfi Magyar Kupában. A külföldi topcsapatok közül pályára lép a Roma, a Juventus és a Manchester City is. Folytatódik a férfi kézilabda Európa-liga, három magyar csapattal.
A magyar korosztályos válogatott kapus és csapata, a West Ham United legutóbbi nyolc bajnokija közül hatot megnyert – péntek este a listavezető a következő ellenfél.
A legutóbb nagydöntős és eddig ligaelső Boston Celtics 109-94-re kikapott a New York Knicks vendégeként az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.
A legutóbb nagydöntős és eddig ligaelső Boston Celtics 109–94-re kikapott a New York Knicks vendégeként az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban szereplő Washington Commanders-nél véget ért a Carson Wentz kísérlet, a fővárosi csapat egy év után elküldte irányítóját.
Valószínűleg maradhat otthonában Csollány Szilveszter családja. Az olimpia bajnok tornász 13 hónapja koronavírusban halt meg, rokonai nem tudták törleszteni a házukra felvett hitelt.
Max Verstappen túlságosan elengedte magát a téli szünet folyamán. A holland pilóta tavaly a második világbajnoki címét ünnepelhette a Forma-1-ben, azonban miután eléggé elengedte a gyeplőt, a szezon kezdéséig 10 kilótól kellett megszabadulnia. A Red Bull 35-szörös futamgyőztes kiválósága 10 kilót adott le a szezon előtti tesztek kezdetéig. Verstapp
Hat játékos is sérüléssel bajlódik a Ferencvárosban, így nincs könnyű helyzetben Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző a jövő csütörtöki, Leverkusen elleni idegenbeli El-nyolcaddöntő előtt.
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban (NHL) szereplő New York Rangers játékosát azonnal kizárták a találkozóról, miután arcon köpte Drew Doughty-t.
A 19 éves Holger Rune nagy csatában legyőzte a fél évvel idősebb Ben Sheltont a 2,2 millió dollár (800 millió forint) összdíjazású acapulcói keménypályás férfi tenisztorna nyitókörében.
Elutaztak Isztambulba a magyar atléták a fedett pályás Európa-bajnokságra. Scheidler Géza sportszakmai igazgatót még a reptéren értük utol. Szinte röptében, mert a beszélgetés úgy ért véget, hogy azt mondta: „Ne haragudjon, de mennem kell becsekkolni!”
Eltűnni látszik a Red Bull tavalyi nagy fölénye – legalábbis az egyenesekben. A Ferrari a tesztek alapján közelíteni tudott a tavalyi gyenge pontját jelentő területen, a Mercedesnek és a McLarennek viszont még lesz feladata.
Az előző hét szombati napján ért véget a 2023-as Forma-1-es táli tesztje Bahreinben. A teszt során a Red Bull érte el a legjobb köridőt Sergio Pérez révén, de a Ferrarinál emiatt még egyáltalán nem aggódnak. Az utolsó tesztnapom számos csapat – köztük a Vörösök is – teljesített időmérős szimulációkat. A Ferrari pilótái ugyan egy körön
A ligaelső Boston Bruins 3-2-re nyert az Edmonton Oilers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, ezzel sorozatban hetedik sikerét aratta.
A ligaelső Boston Bruins 3-2-re nyert az Edmonton Oilers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, ezzel sorozatban hetedik sikerét aratta.
Az ismert és elismert bokszpromóter, Rácz Félix a minap különleges ajánlatot tett a Sportrádióban a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) új vezetőségének, de egyelőre süket fülekre talált. Meglepő?
David Alaba volt az egyetlen olyan játékos a Real Madrid csapatából, aki Karim Benzema előtt szavazott az argentin válogatottal világbajnoki címet nyerő Lionel Messire, akit az év férfi játékosának választottak a FIFA-nál.
Pupp Noémi Európa-bajnok kajakos legfőbb célja, hogy bekerüljön a négyesbe, ebben pedig az is motiválja, hogy Párizsban testvérével, a Tokióban ötödik dzsúdóssal, Pupp Rékával együtt vegyen részt az olimpián.
Pupp Noémi Európa-bajnok kajakos Csipes Ferenc csapatában készül az idei szezonra és a legfőbb célja, hogy bekerüljön a négyesbe. A távolabbi jövőt illetően pedig motiválja az is, hogy Párizsban testvérével, a Tokióban ötödik dzsúdóssal, Pupp Rékával együtt vegyen részt az olimpián.