Ismét két érmet szerzett Szilágyi Áron a budapesti férfi kardvívó Világkupa-versenyen: a háromszoros olimpiai bajnok az egyéni versenyben szenzációs csatában védte meg címét a világelső grúz Sandro Bazadze ellen, a csapattal pedig bronzérmes lett a BOK-csarnokban.
Megkezdte a 2024-es elnökjelölt-választási kampányát a korábbi amerikai elnök. A külpolitikai szakértő szerint Donald Trump hasznot is húzhat az ellene indított eljárásokból, de akár veszélyeztetheti is a politikai jövőjét.
Sajtóhírek szerint a Siófok csapatának elnöke, Fodor János azt tervezi, hogy a következő szezonban a Balaton-parti egyesület juniorcsapattal áll ki az NB I-es bajnokságban.
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Eb selejtezőiben. Az első félidőben szerzett három góllal 3-0-ra nyert a csapat Bulgária ellen a Puskás Aréna 60 000 nézője előtt.
Elégedetten nyilatkoztak a bolgárok ellen az Eb-selejtezősorozat nyitányán 3-0-s győzelmet arató magyar válogatott tagja a győzelem után. Marco Rossi szerint valószínűleg ez volt az utóbbi időben a válogatott legjobb félideje.
A parádés gólt szerző középpályás szerint a csapategység volt a győzelem kulcsa, míg Sallai Roland szerint hiba lenne azt gondolni, hogy innentől kezdve sétagalopp lesz a csoport.
Fernando Alonso szerint beszédes, hogy hirtelen több csapat is a sajátjának akarja beállítani az ő megoldásaikat. A zöldek mérnöke elmagyarázta, mit jelent az Aston Martin-út.
A parádés gólt szerző középpályás szerint a csapategység volt a győzelem kulcsa, míg Sallai Roland szerint hiba lenne azt gondolni, hogy innentől kezdve sétagalopp lesz a csoport.
A magyar válogatott csatára szerint hétfő este esélyt sem adtak a bolgároknak, míg a csereként pályára lépő Csoboth Kevin egy évvel ezelőtt nem hitte volna, hogy idén márciusban a Puskás Arénában játszik majd Eb-selejtezőt.
Hétfőn tartották az európai labdarúgóklubokat tömörítő szervezet (ECA) budapesti közgyűlésének megnyitóját, a Szépművészeti Múzeumban rendezett vacsora előtt pedig a labdarúgás tejhatalmú urai válaszoltak néhány kérdésre.
A magyar válogatott kapuját őrző Dibusz Dénes nem emlékszik ennyire erős első félidőre, míg az első gólt szerző Vécsei Bálint szerint a felszabadult és magabiztos futball volt a győzelem kulcsa.
Ralf Schumacher biztosra veszi, hogy más irányt vett volna Mick Schumacher és Günther Steiner kapcsolata, ha a versenyző mellett ott lett volna a hétszeres világbajnok édesapja.
Csomós Miklós és Nagy Attila belső felvétele a 2021-es Veszprém Rally Kislőtér szakaszáról, mely akkor 20.3 km hossza lett megtartva. Az idei Székesfehérvár Rallyn 17.55 km lesz.
A Dallas Mavericks a 25 pontos Luka Doncic vezérletével 127-104-es győzelmet aratott az Indiana Pacers vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján, ezzel versenyben maradt a rájátszásba jutásért zajló küzdelemben.
Újabb mérkőzéseket játszanak a labdarúgó Eb-selejtezők sorában, visszavágókkal folytatódnak a kézilabda férfi Európa-liga nyolccaddöntői. Lesz még élőben a sportcsatornákon amerikaifutball, tenisz, jégkorong és lósport is.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete a csütörtökig tartó ülésén tárgyalja meg az orosz és fehérorosz sportolók ott lehetnek-e a jövő évi párizsi olimpián - írja az Inside The Games.
Az orosz születésű kétszeres Európa-bajnok birkózó, Orsós Sztálvira remek formában érzi magát az áprilisi Európa-bajnokság előtt, és magyar színekben is szeretné megmutatni, hogy mire képes.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 355-355 millió dollárral (127 milliárd forint) kompenzálja az európai klubokat, amelyek játékost küldenek a 2026-os és 2030-as világbajnokságra.
Lando Norris nagyon szeretné a régi McLarent látni, így már egy ideje a változtatást sürgeti. A wokingi istálló már évek óta papaya színben tündököl. A kontúrt a fekete vagy a kék árnyalatai adták meg az elmúlt esztendőkben, ám a brit pilóta egy másik színvilágnak jobban örülne. A 23 éves versenyző többször elmondta, hogy a Vodafone