Ralf Schumacher talált némi kivetni valót Lando Norris brazíliai teljesítményében. Az időmérőn az időjárás nem segített a McLarennek, így a vártnál rosszabb helyen végzett a brit pilóta. A sprintidőmérőt ugyan megnyerte, ám már a szombati versenyen sem tudta kivédekezni Max Verstappen támadásait. Vasárnap a rajtnál rögtön átugrotta az Aston Martint
Austinban jól mentek az új padlólemezzel, de kizárták őket. Brazíliában szabályosak voltak, de gyengélkedtek. A Mercedes csapatfőnöke tagadja, hogy van összefüggés.
A NASCAR mindhárom fő sorozatában csak egy-egy pilótájuk volt a bajnoki döntőben, mégis teljes söprést hajtott végre a NASCAR-ban a Ford Performance csapata.
Közvetlen kapcsolatra, bizalmi viszony kialakítására törekszik a játékosokkal Bartalis Balázs, aki a hétvégi Sárközy Tamás Emléktornán a magyar jégkorong-válogatott egyik másodedzője lesz.
A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága jövőre megközelítőleg 20 milliárd forinttal segíti a párizsi olimpiára és paralimpiára készülő sportolókat, szövetségeket.
Tragikus balesetet szenvedett az amerikai Show-Me Super Regional Rallyt, melynek nyolcadik szakaszán a szlovák Kubo Kordisch tragikus balesetet szenvedett.
Max Verstappen nem csak a versenypályán dönti a rekordokat, hanem azon túl is, mivel több, mint 1 millió eurót kell fizetnie, ha versenyezni akar jövőre. Már tavaly is közel állt a milliós összeghez a holland versenyző, ám idén jócskán átlépi azt, a pontoknak és az alapdíjnak köszönhetően. 2024-re is ki kell váltani a versenyzőknek a
Kedd este folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre. A csapatok már minden ellenfelükkel találkoztak, nézzük, milyen kilátásokkal indulnak neki a visszavágóknak.
A német sajtó és a magyar szakember Deyovaisio Zeefuiköt dicséri, akit a berlini klub korábban kétszer is kölcsönadott már, most mégis úgy tűnik, hogy beverekedte magát a Hertha kezdő tizenegyébe.
Mint ismert, a Vasas 3–0-ra legyőzte az immár kiesőzóna közelébe kerülő Honvédot a hétfői NB II-es rangadón. A kispesti szurkolók érthető módon egyre csalódottabbak, de saját játékosaik helyett egy korábbi közönségkedvenc, az angyalföldieknél szereplő Baráth Botond vigasztalta őket. Természetesen ennek a gesztusnak a hazai szurkolók nem örültek, a
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott 25 fős keretét a november 16-i, bolgárok elleni, valamint a három nappal későbbi, Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőre.
Rutin és harciasság – az Aston Martin csapatfőnöke szerint ennek köszönhető, hogy Fernando Alonso a vert helyzetből is menteni tudta a dobogójukat Brazíliában.
Charles Leclerc-en úrrá lett az elkeseredettség a Brazil Nagydíjon elszenvedett kiesése után, a legdrámaibb pillanatokat egy néző örökítette meg. Miután már a Brazil Nagydíj felvezető körében összetörte a Ferrariját, Charles Leclerc érhető módon rendkívül frusztráltan hagyta el Interlagost. A monacói pilóta rögtön a becsapódás után az elképesztő ba
A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága jövőre megközelítőleg 20 milliárd forinttal segíti a párizsi olimpiára és paralimpiára készülő sportolókat, szövetségeket.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a Bulgária és Montenegró elleni novemberi Európa-bajnoki selejtezőkre. A névsorban nincs nagy meglepetés, újra meghívót kapott a sérüléséből felépült Németh András, a Hamburg csatára.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a Bulgária és Montenegró elleni novemberi Európa-bajnoki selejtezőkre. A névsorban nincs nagy meglepetés, újra meghívót kapott a Hamburg sérüléséből felépült csatára, Németh András.
Kizárták a spanyol labdarúgó Király-kupából a Myrto Uzunit foglalkoztató Granadát, mivel az alsóbb osztályú Arosa FC ellen 3–0-ra megnyert találkozón túlkoros játékost szerepeltetett.
Fernando Alonso szerint a Sao Pauló-i Nagydíj megmutatta, miért hasznos a Forma-1 számára a DRS. A spanyol világbajnok és a mexikói versenyző csatájáról áradozik az F1-es közösség. A legutóbbi versenyen az Aston Martin feltámadt, és a 42 éves pilóta alternatív íveket választva tartotta maga mögött a DRS távolságban közeledő Sergio Pérezt. Az utolsó
Megújult külső, új funkciók és kibővült eseménypaletta – így lépett új korszakba az online sportfogadás Magyarországon. A tippmixpro.hu megújulását jól fogadták a játékosok, az új funkciókkal is élve százezrekre sőt milliókra váltották a nyerő oddsokat az oldalon.
Bár az UEFA a szokásoktól eltérően nem adta ki kedd délelőtt az Európa-liga- és az EKL-csoportmeccsek játékvezetőit, a Law 5 játékvezetéssel foglalkozó oldal híre szerint Alekszej Kulbakov fújja a sípot a Ferencváros–Genk mérkőzésen.
A Barcelona 3–0-ra nyert a Sahtar Doneck vendégeként az UEFA Ifjúsági Liga, vagyis az ifjúsági Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, ezzel biztossá vált, hogy csoportja első két helyének valamelyikén végez, és továbbjut az egyenes kieséses szakaszba. A katalán együttes kapuját a magyar korosztályos válogatott Yaakobishvili Áron védt
F1-es pályafutása eddigi legrosszabb versenyhétvégéjének tartja a brazíliait a Mercedes csapatfőnöke. Toto Wolff szerint ez is csak megerősíti: helyes lépés a részükről gyökeresen más autót építeni 2024-re.