A Liverpool 2-1-re nyert a Kerkez Milossal felálló Bournemouth otthonában, a magyar válogatott kapitányának volt egy erős félideje, a másodikban lecserélték.
Max McRae azt követően, hogy az ERC szezont egy Rally4-es Opel Corsával teljesítette, a Brit Rally Bajnokság szezonzáró versenyén először ült R5-ös autóba, és azonnal sikeres tudott lenni.
Könnyedén - írta ki közösségi oldalára az FTC elnöke a Puskás Akadémia elleni 4-3-as magyar kupa-győzelem után. A sportvezető ezért egy meglehetősen beszédes emojit is hozzábiggyesztett az egyszavas poszthoz.
Az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében a Liverpool 2–1-re nyert a Bournemouth otthonában, a Chelsea legyőzte a Blackburn Roverst, az Arsenal viszont kiesett a West Ham United ellen.
A Mercedes tavalyi egyetlen győzelmének helyszínére érkezik a hétvégén a Forma-1-es mezőny, az elmúlt hetek és az előző év tapasztalatai alapján pedig nem kizárható, hogy a csapat ismét itt talál rá régi formájára.
Hosszabbítással és egy utolsó perces büntetővel ejtette ki a Fradi a Puskás Akadémiát a Magyar Kupából. A mérkőzést követően a Puskás Akadémia csatára, a két gólt szerző Gruber Zsombor csalódottan értékelt a Sportal TV-nek.
A Budapest Honvéd-Paksi FC-t fogadja. Olasz Kupa-mérkőzéseket, baseballt, a rövidpályás úszó ob döntőjét, sznúkert és golfot láthatnak a nézők élőben csütörtökön a sportcsatornákon.
A Ferencváros hosszabbítás – annak is végletekig húzódó befejezése – után 3-2-s győzelemmel ejtette ki a Puskás Akadémiát a MOL Magyar Kupában, és a mérkőzés alakulásához fogható feszültség dolgozott is még a nyilatkozó edzőkben, Hornyák Zsolt üzent is az ellenfélnek.
A Bayern München világbajnok futballistája, Thomas Müller csalódottan értékelt a harmadosztályú Saarbrücken ellen elveszített Német Kupa-mérkőzés után.
Jonne Halttunen szerint átkellene gondolni a jövőben a Közép-Európa Rally időtervét, saját bevallása szerint 5 nap alatt, jó, ha 20 órát aludt, és már csütörtökön úgy érezte, hogy egy hete versenyez.
Garát Zsombor, az észak-amerikai ECHL-ben szereplő Worcester Railers jégkorongozója szerint senki sem lehet biztos a pozíciójában az NHL-es New York Islanders tartalékcsapatánál.
Garát Zsombor, az észak-amerikai ECHL-ben szereplő Worcester Railers jégkorongozója szerint senki sem lehet biztos a pozíciójában az NHL-es New York Islanders tartalékcsapatánál.
Immáron két 51-szeres futamgyőztese van a Forma–1-nek. Bár lehet, hogy ez az állapot már csak pár napig tart, az egyik, Alain Prost gyorsan megragadta az alkalmat, hogy gratuláljon a másiknak, Max Verstappennek.
A Los Angeles Lakers hosszabbításban győzte le városi riválisát, a Los Angeles Clipperst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Max Verstappen egy dolog miatt nem tud teljesen örülni annak, hogy Brazíliában versenyeznek a hétvégén. A háromhetes sorozat utolsó állomásához érkezett a mezőny, ugyanis jövő héten már pihenhetnek egy kicsit a Las Vegas-i Nagydíj előtt. Ám nem az egymás utáni versenyek száma az, ami bosszantja jelenleg a hollandot. A 26 éves versenyző keserű szájí
Izgalmas, fordulatos, mesébe illő volt – és most a filmipart is megihlette a Brawn GP 2009-as története, amit Keanu Reeves és a résztvevők segítségével dokumentumfilm formájában élhetünk újra.
Pénteken kezdődik a jegyárusítás a magyar labdarúgó-válogatott utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésére, amelyet november 17-én vív a Puskás Arénában Montenegró ellen.
Jelena Deszpotovics, az FTC-Rail Cargo Hungaria montenegrói jobbátlövője elhagyta a magyar klubot és a WHC Buducsnoszt Bemaxhoz igazolt – jelentette be közösségi oldalán a montenegrói együttes.
Sergio Pérez év végi menesztéséről és Fernando Alonso váratlan Red Bullhoz szerződéséről kezdtek találgatni egy spanyol újságíró sejtelmes posztja miatt. Ő maga próbált rendet tenni az általa beindított lavina után.
A hétvégén az az ex-versenyző is versenyfelügyelők közé fog tartozni, aki először írt a Red Bull belháborújáról. Hetekkel ezelőtt röppentek fel olyan hírek, mik szerint Christian Horner túl nagy hatalomra akar törni az osztrák istállón belül, így szívesen nyugdíjba küldené Helmut Markót. Hatalmi harcokról, a versenyzők helyzetéről és a brit csapatf