Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának nyáron kinevezett vezetőedzője szerint csapata a nemzetközi szünet előtti teljesítményével jobban áll az osztrák bajnokságban, mint amit korábban remélt.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor úgy nyilatkozott, kényszerűen, de tudomásul vette a bolgár szövetség és az UEFA döntését a november 16-i Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőt illetően.
Fernando Diniz, a brazil labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a Kolumbia és Argentína elleni novemberi világbajnoki selejtezőkre, s ebben a Palmeiras tizenhét éves tehetsége, a jövő nyártól a Real Madridban futballozó Endrick is helyet kapott.
Jordan Borroughs, az amerikaiak olimpiai és hatszoros világbajnok birkózója aranyéremmel tért vissza az ötkarikás programban szereplő, szabadfogású 74 kilogrammos súlycsoportba a kazahsztáni Tarazban rendezett viadalon – számolt be róla az MTI.
Az első félidőben csak helyzeteket, a másodikban gólokat is láthattak a szurkolók a Vasas–Honvéd NB II-es rangadón, amelyen Novothny, Radó és Berecz góljaival az angyalföldiek 3–0-ra nyertek az önmagát továbbra is kereső kispesti együttes ellen.
Gyakorlatilag minden megtörtént, ami egy futballmeccsen megtörténhet: a londoni "kékek" 4–1-re nyertek az eddig veretlen Tottenham vendégeként a Premier League hétfői rangadóján.
Az első félidőben csak helyzeteket, a másodikban gólokat is láthattak a szurkolók a Vasas–Honvéd NB II-es rangadón, amelyen Novothny, Radó és Berecz góljaival az angyalföldiek 3–0-ra nyertek az önmagát továbbra is kereső kispesti együttes ellen. A találkozót követően a Vasas gólszerzője, Novothny Soma, valamint a Honvéd játékosa Bocskay Bertalan ny
Kalle Rovanpera négy éve szerepel a WRC legerősebb kategóriájában, ez alatt két vb címet és egy év végi dobogós eredményt ért el. A Red Bull videója most bemutatja, miért halad nagyon jó úton a 23 éves versenyző, ahhoz, hogy a rallysport legendái közé lépjen.
A Chelsea hétfő este elképesztő mérkőzésen múlta felül 4–1-re a Tottenhamet. Volt minden: elvett gólok, piros lapok, többszöri VAR-ozás, maratoni hosszabbítás, mesterhármas. A találkozó után a csapatok vezetőedzői reflektáltak.
Az AC Milan vendége kedden este 21 órától az a PSG lesz a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, amely hétről hétre egyre jobb formát mutat. De mi is történt a párizsiakkal, ami miatt azt mondjuk, egy új időszámítás kezdődött a klubnál, és ami miatt a jelenlegi formát nézve újra akár BL-esélyesként is számolhatunk velük?
A sportcsatornák élőben adják a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörös mérkőzéseinek egy részét, a női U17-es labdarúgó Eb-selejtező magyar-angol összecsapását, a vízilabda női Európai Szuperkupa egy meccsét. Lesz még sznúker és lóverseny is.
A nemzetközi szövetség (FIBA) a negyedik helyre rangsorolta a magyar női kosárlabda-válogatottat a csütörtökön kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozat mezőnyében.
A riválisoknak nincs ínyükre, hogy a Haas közel két hét után óvással próbálja átírni az Amerikai Nagydíj eredményét. A McLaren főnöke rámutatott, az érvelésük eleve sántít.
A brit média nem bánt kesztyűs kézzel Toto Wolffal és a Mercedesszel a brazíliai fiaskó után. A csillagosok még saját magukat is meglepték a vasárnapi teljesítményükkel. A csapat két versenyzője nem előre lépdelt, hanem folyamatosan visszaestek, miközben próbáltak küzdeni egymással és az elemekkel. Végül George Russell kiállt a 11. helyről a versen
Sajnos nem maradt el a balhé keddi Milan–PSG Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előestéjén: mintegy ötven milánói ultra támadta meg a Paris Saint-Germain szurkolóit, egy francia szurkolót megkéseltek.
A nemzetközi szövetség (FIBA) a negyedik helyre rangsorolta a magyar női kosárlabda-válogatottat a csütörtökön kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozat mezőnyében.
Magányában tévézett Max Verstappen a brazíliai versenyen, és a hajrában annyira lebilincselőnek találta Fernando Alonsóék csatáját, hogy majdnem kicsúszott
Egy arany-, két ezüst- és négy bronzérmet szerzett a magyar válogatott az IFBB fitness és testépítő világbajnokságon, a spanyolországi Santa Susannában.
Megjelent a 2024-es Svéd Rally időterve, a szervezők a Brattby szakaszt Craig Breen előtt tisztelegve az ír versenyzőre utalva nevezték el. A WRC havas versenyén összesen 18 szakaszt kell teljesíteni februárban.