Látványtalanul, egy 17. és egy 19. hellyel búcsúztatta a szezont az Alfa Romeo csapata, ami egyben a gyártó utolsó futama is volt a Sauber névadójaként. A felek érzelmes videóval emlékeznek meg a hat együtt töltött évről.
Miközben a Mercedes Charles Leclerc-t méltatta a sportszerűsége miatt, Christian Horner szerint a Ferrari csak félmunkát végzett a konstruktőri második helyért vívott csatában.
Nem számított rá Fernando Alonso, hogy övé lesz a negyedik hely a bajnokságban, de büszke arra, hogy mindkét ferrarist legyőzte pályafutása egyik legjobb szezonja végén.
VasasETO FC bajnokit rendeznek a másodosztályban, előbbi a negyedik, utóbbi a második helyen áll a tabellán, míg a Girona továbbra is vezeti a spanyol bajnokságot, este a Bilbaót fogadja.
Középpályás nem minden nap szerez mesterhármast, Katona Mátyásnak ez vasárnap mégis összejött, góljainak köszönhetően pedig legalább az egyik pontot otthon tartotta a Fehérvár a Kecskemét ellen. A Vidi középpályása pont ezt bánja, hogy hiába a három gól, csapata nem három ponttal gazdagodott.
Az első félidőben a veszélyesebben futballozó Ferencváros Zachariassen góljával került előnybe Felcsúton, ám a fordulás után a Puskás Akadémia egyenlített, így 11-es döntetlennel zárult a forduló rangadója. A magyar bajnokra jövő csütörtökön a Csukaricski elleni idegenbeli Konferencia-liga-meccs vár. A találkozót követően a Fradi gólszerzője Kristo
Nagy Olivér beállt, és nem sokkal később egyenlítő gólt szerzett a Fehérvár ellen. A Kecskemét támadójának egészen biztosan sokba kerül majd élete első NB I-es gólja, az öltözőben már várják az ilyenkor szokásos meghívást, de Nagy ezt egyáltalán nem bánja, és abban bízik, hogy a csapat folytatja jó sorozatát, és a hátralévő három őszi bajnokin maxi
A Hydro Fehérvár AV19 fontos rangadót nyert vasárnap délután, Kiss Dávid együttese a listavezető Linz ellen győzött hazai pályán 21-re. A Volán vezetőedzője örül, hogy a pénteki, Graz otthonában elszenvedett vereség után felállt a csapat, de kifejezetten aggódik, hogy az újabb sérülések miatt további játékosok, hátvédek dőlhetnek ki hosszabb, rövid
Májusban választották meg a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnökének Báder Mártont. A korábbi válogatott játékos a Sportálnak adott interjúban elárulta, hogyan teltek első hónapjai elnökként, de beszélt a válogatottakról, és a kluboknak is üzent. Interjú.
A Sallói Dániellel felálló Sporting Kansas City 1-0-ra kikapott a Houston Dynamo vendégeként, ezzel a nyolc között fejezte be szereplését az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszásában.
Lewis Hamilton levonta a konzekvenciákat a szezonzáró után, majd elmondta mire számít a következő szezonban. Felemásan sikeredett a Mercedes versenye Abu-Dzabiban. Míg George Russell a harmadik helyen találta magát, addig a hétszeres világbajnok a pontszerzésért küzdött. A csapat legfőbb célja a konstruktőri tabella második helyének megőrzése volt,
Hosszú Katinka megtörte a hallgatást, s három hónappal a szülése után beszámolt arról, hogy igenis edz, s komolyan bízik abban, hogy ott lehet Párizsban, élete hatodik olimpiáján.
A Juventus 11-es döntetlent játszott az Inter ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában vasárnap este. A vezetést a torinóiak szerezték meg Dusan Vlahovics révén a 27. percben, Lautaro Martínez hat perccel később egyenlített. A találkozó után a két vezetőedző értékelt.
Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen – írta hétfőn az Index.
A Frankfurt 21-re kikapott a Stuttgart ellen a német labdarúgó-bajnokságban szombaton. A hazai ultrák szurkolás helyett a stadionon kívüli rendbontást választották. Több, mint 100-an sérültek meg, közülük 57-en rendőrök voltak.
A kenusként olimpiai bronzérmes és világbajnoki győztes Zala György az egyik legismertebb és legelismertebb erőnléti edző szerte a hazában. És ebben a minőségében most ő találkozik a legtöbbet Milák Kristóffal, aki mint ezt klubelnökétől, Gergely Istvántól tudjuk legalább szárazföldön szorgalmasan tréningezik.
Lando Norris úgy véli, Sergio Pérez egy kissé meggondolatlan volt az előzési manőver közepette. A szezonzáró verseny utolsó szakaszában találkozott a pályán a brit versenyző és a mexikói pilóta. Pérez a jobb tempójának köszönhetően gyorsan utolérte Norrist, majd elszántan akarta levadászni ellenfelét a 6-os kanyarban. Ám a kísérlet ütközésbe torkol
Az utolsó előtti napon, hatalmas előnyben kiállni kényszerült autójának sérülése miatt Oliver Solberg, így az utolsó sztárversenyző is a pálya szélére kényszerült.
A rekordévnek ára is van – mégpedig rekordár! Ennyit kell fizetnie az idén egy híján valamennyi versenyt megnyerő Red Bullnak azért, hogy jövőre címvédőként állhasson a rajtrácsra!
Olasz sajtóértesülés szerint a Serie A címvédőjénél, a Napolinál lehetséges edzőjelöltként tekintenek Marco Rossira, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányára – szúrta ki a csakfoci.hu.
A Sportál hétfőnként jelentkező rovatában minden NB I-es forduló után keressük a válaszokat azokat a kérdésekre, amelyek a hétvégi magyar bajnoki mérkőzések után fogalmazódnak meg a drukkerekben, a játékosokban, vagy honlapunk újságíróiban.
A Pécs hazai pályán 10-ra legyőzte a Budafokot a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában vasárnap délután. A győztes gólt Krausz Raul szerezte a 44. percben, a felvétel alapján azonban korántsem egyértelmű, a labda áthaladt-e a gólvonalon.
Sébastien Ogier 2022-től már csak részmunkaidőben versenyez a WRC-ben, és amíg képes így is versenyt nyerni, addig folytatná is így a jövőben, azonban tudja azt is a nyolcszoros világbajnok, hogy sorban állnak a gyári csapatok kapuiban a fiatal tehetségek.
Búcsúfutama után a sárga földig lehordta csapata stratégáit a konstruktőri 7. helyről lemaradó Alpha Tauri főnöke. Franz Tost nagyon dühös Cunoda Juki versenyének elrontása miatt.