Plovdiv önkormányzata nem bocsátja a Bolgár Labdarúgó Szövetség rendelkezésére a Hriszto Botev Stadiont kedd és csütörtök között, ezért továbbra is bizonytalan a csütörtökre tervezett bolgár-magyar Európa-bajnoki selejtező megrendezése. A legfrissebb hírek szerint Kardzsali városa lenne a házigazda. Közben a magyar csapat arra készül hogy játszani
A múlt heti Sárközy Tamás Emléktornán látottakhoz képest más kerettel áll majd ki a december közepi edzőtáborra és ausztriai tornára a magyar jégkorong-válogatott.
Egy orosz ügyvédnő korábban gyermekei szeme láttára jég alatti merüléssel szerette volna megünnepelni az ortodox vízkeresztet, sokkoló dráma lett a vége a vakmerő próbálkozásnak.
Losonczi Dávid a szeptemberi belgrádi birkózó-világbajnokság kötöttfogású 87 kilós döntőjében bírói hiba következtében kapott ki, a Magyar Birkózó Szövetség ennek megfelelően mindent megtett annak érdekében, hogy felülvizsgálják az esetet. A nemzetközi szövetség (UWW) hétfőn értesítette az MBSZ-t az örömhírről.
Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban fogadta hétfőn az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) bajnokcsapatát, a Vegas Golden Knights játékosait, a szakmai és a vezetői stáb tagjait.
A jelenleg sérüléssel bajlódó sztárlabdarúgó, Neymar vasárnap a közösségi oldalán tett közzé friss fotót. Ilyen fizimiskára biztosan nem számítottak a követői...
Leimeter Csaba öt gólt szerzett a HBW Balingen-Weilstetten csapatában, amely házigazdaként 30-26-ra kikapott a TBW Lemgo Lippe együttesétől a német férfi kézilabda-bajnokság hétfői játéknapján.
Német sajtóhírek szerint a téli átigazolási időszakban elhagyja a német labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzigot a svéd középpályás, Emil Forsberg.
Két nehéz mérkőzés előtt áll az U21-es válogatott az Európa bajnoki selejtezőn. Pénteken a csoportelsőségért küzdő Spanyolország fogadja csapatunkat, 21.-én a skótok ellen vághatunk vissza az októberi 3-1-es vereségért.
Magyar kérelem után döntött a nemzetközi szövetség. Az óvás intézményének 1997-es megszüntetése óta ez az első ilyen döntés, de a sportág történetében is ritka a hasonló.
Az ugandai Jas Mangat nyerte az Afrika Rally Bajnokság (ARC) szezonzáró versenyét, azonban a kenyai Karan Patel számára a második hely is elég volt első bajnoki címéhez.
Miközben nincs meg továbbra sem, hogy melyik stadionban kerül sor a Bulgária-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőre, az Európai Labdarúgó Szövetség kijelölte a játékvezetői csapatot.
Szenzációs fordítást produkált az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján a Toronto Raptors, amely 23 pontos hátrányból nyert a vendég Washington ellen.
Miközben a mezőny a sivatagi éjszakákra jellemző alacsony hőmérséklet miatt aggódik, egy másik tényező is nehezítheti a Forma–1-es csapatok dolgát Las Vegasban.
Két kemény Eb-selejtező vár Gera Zoltán U21-es válogatottjára, mely november 17-én, pénteken Spanyolországban lép pályára, majd kedden azt a Skóciát fogadja, mely októberben váratlanul simán, 3–1-re győzte le a magyar csapatot.
A csütörtöki BulgáriaMagyarország Európa-bajnoki selejtező legújabb lehetséges helyszíneként Kardzsalit nevezték meg, ám a polgármester szerint nem érkezett még kérés a Bolgár Labdarúgó Szövetség részéről. Közben a bohózatba illő rendezéshez méltó helyszín került képbe.
Felipe Massa elárulta, mikor kezdett gyanússá válni a számára, hogy valami nem volt rendben a 2008-as Szingapúri Nagydíjjal. 15 éve a hírhedt "crash-gate" után a brazil ex-versenyző harcba szállt az FIA és a Forma-1 ellen, hogy megszerezze a 2008-as világbajnoki címet. Ügyvédi csoportja már küldött hivatalos levelet a sportágnak és a Nemzetközi Aut
Az önként jelentkező Kardzsali város polgármestere elárulta, hogy a Bolgár Labdarúgó-szövetség nem kereste meg a magyarok elleni Eb-selejtező megrendezésével kapcsolatban.
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke egy fantasztikus Celica tulajdonosa lett, a jármű 31 éves és Carlos Sainz második vb címének alkalmából készül.