Már biztos résztvevője a 2025-ös Világjátékoknak a karatés Hárspataki Gábor - tudatta kedden a hazai sportági szakszövetség (MKSZ) a Karate Világszövetség (WKF) megerősítésére hivatkozva.
Nehéz megértenie Toto Wolffnak, miért volt ekkora különbség a két versenyzője között az egyes nagydíjhétvégéken. Szerinte egy olyan tényező áll a háttérben, amin egyedül Max Verstappennek sikerült kiigazodnia.
Pályafutása legsúlyosabb vereségét szenvedte el a percrekordot hozó mérkőzésén LeBron James, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers sztárja.
Együttműködési megállapodást írt alá kedden a győri Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring Sport Zrt. a Motorsport Innovation and Development Science Park (MINDS Park) megvalósításáról a mogyoródi Forma-1-es versenypályán.
Holnap, azaz szerdán kezdődik a svédnorvég-dán közös rendezésű vb. A magyar csapat csoportellenfelei Montenegró, Kamerun és Paraguay lesznek. Hangolódjon a csütörtöki nyitómérkőzésünkre egy vb-történeti kvízzel!
George Russell miatt lendült a nap második piros zászlója Abu-Dzabiban, ám mint kiderült, nem egyszerű autómegállás állt a háttérben. A csapat megerősítette, versenyzője befejezte a munkát.
A magyar középpályás január 1-jén a Newcastle ellen léphet pályára, amelyet a Match4 élőben közvetít is, továbbá a karácsonyi időszakban is képernyőre tűz Liverpool-meccset.
A magyar válogatott és a Fehérvár FC középpályása, Kalmár Zsolt a Kecskemét elleni bajnokin sérült meg. A vizsgálatok alapján hosszabb kihagyás vár rá.
Sajtóértesülések szerint új szakemberrel gyarapodik Max Verstappen személyes csapata, így most Carlos Sainznak kell új munkaerőt találnia. A holland versenyző fizioterapeutája, Bradley Scanes az év végén búcsút intett a száguldó cirkusznak és a 26 éves pilótának. A brit szakember több időt szeretne tölteni a családjával, ezért döntött a távozás me
A lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Warta Poznan magyar válogatott csatára, Eppel Márton is bekerült a 16. forduló álomcsapatába.
Huszonhét játékossal vág neki a férfi vízilabda-válogatott története egyik legnehezebb időszakának, januárban ugyanis az Európa-bajnokságon, februárban pedig a világbajnokságon ugrik medencébe.
A két év után visszatérő, hatszoros olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta azt mondta: örülne, ha a családja nem látná kárát a felkészülésének, és ha emellett még egy érem is "becsúszna" Párizsban, akkor nagyon boldog lenne.
Az olasz szakember egy ideje esélyesnek számít a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztjára, de a Real továbbra is a vezetőedzővel tervezi a jövőt.
Egyre forróbb a levegő az Alpine-nál a két versenyző miatt. Pierre Gasly Szuzuka és Las Vegas után Abu-Dzabiban is kiakadt a szerinte Esteban Oconnak kedvező döntések miatt.
George Russell még utoljára a 2023-as autó volánja mögé pattant, ám a búcsúja rövidebbre sikeredett. A csapatok még Abu-Dzabiban maradtak, hogy teljesítsék a szokásos év végi tesztet a pályán. A fiatal pilóták mellett az aktív versenyzők közül is autóba ültek páran, így a csapatok már elkezdhették a felkészülést a következő évre. A Mercedesnél a fi
Huszonhét játékossal vág neki a férfi vízilabda-válogatott története egyik legnehezebb időszakának, januárban ugyanis az Európa-bajnokságon, februárban pedig a világbajnokságon ugrik medencébe.
Könnyű rossznak látni Max Verstappen és a Red Bull idei dominanciáját, ám Alain Prost szerint negatív vélemények helyett elismerés jár az idei győztesnek, és a többieknek kell összekapniuk magukat.
A Sportál Tv magyar labdarúgással foglalkozó műsorában a hazai bajnokságok küzdelmei mellett a nemzetközi kupában szereplő csapatok mérkőzéseit és a Marco Rossi vezette válogatott szereplését is kielemezzük.
Elmondása szerint nem lesz könnyű dolga új csapatánál Gasper Potocniknak, a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Sopron KC frissen kinevezett vezetőedzőjének.
Szerda este a Vasas Óbuda női röplabdacsapata a bolgár Marica Plovdivot fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörében. A magyar bajnoki címvédőnek pedig az előzetes esélyek alapján ez a legkomolyabb lehetősége, hogy megszerezze története első győzelmét a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján.
Lando Norris nevetve megjegyezte, ő is sorban állhatna a prémiumosztásnál a Mercedesnél, mivel akaratlanul is segített nekik. A 2023-as szezon utolsó versenyén még dúlt a csata a Ferrari és a csillagosok között a konstruktőri lista második helyéért. A verseny alatt is változott folyamatosan a sorrend, ám Sergio Pérez és a brit versenyző ütközése eg
2023-ban kevés külföldi sportolóról jelent meg több cikk, mint a 2006-os téli olimpia jégtánc-bajnokáról, Roman Kosztomarovról. A súlyos fertőzése után minden végtagján csonkolt orosz műkorcsolyázó a minap az orosz tévében szerepelt.
Lezajlott az első helyszíni egyeztetés a Nemzetközi (World Rowing) és a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) között a 150 nap múlva kezdődő szegedi Európa-bajnokság és kontinentális olimpiai kvalifikációs regatta kapcsán.
Lezajlott az első helyszíni egyeztetés a Nemzetközi (World Rowing) és a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) között a 150 nap múlva kezdődő szegedi Európa-bajnokság és kontinentális olimpiai kvalifikációs regatta kapcsán.
A magyar válogatott csapatkapitánya túl van az első igazán nagy rangadóján Angliában, ráadásul ismét jól játszott, a Liverpool pedig egy ponttal távozott a címvédő Manchester City otthonából. Kerkez Milosnak egy félidő jutott, de a Bournemouth ismét nyert, így távolodik a védő csapata a kiesőzónától. Az Arsenal nyert, és az élre állt, miközben Alej