Felix Brych, a 48 éves játékvezető szombaton óriási rekordot állított be. A FrankfurtStuttgart német labdarúgó-bajnoki volt a 344. mérkőzése az élvonalban, ezzel Wolfgang Stark 2017-es csúcsát érte be. A találkozó 34. percében azonban megsérült a jobb térde, feladatát kollégájának kellett átvennie.
Kiválóan zárták a portugáliai Albufeirában megrendezett kick-box világbajnokságot a magyarok: a szombati zárónapon kilenc döntősből heten is sikerrel jártak, így összességében tíz felnőtt aranyérmet nyert a magyar válogatott a minden idők legtöbb nemzetét – 70 ország csaknem 1400 versenyzőjét – felsorakoztató világbajnokságon. Az együttes emellett
Charles Leclerc a Q3 legvégén képes volt megmenteni az időmérő edzését Abu-dzabiban. A monacói pilóta számára ez egy óriási meglepetéssel ért fel, miután már a Q1-ben való kiesés gondolata is átfutott az agyán. Leclerc képes volt az utolsó mért körén használni a kivételes időmérős képességeit, és a 2. helyre behozni a Ferrarit. A Ferrari pilótája
Kalle Rovanpera hétfői bejelentését, miszerint részmunkaidőben fog versenyezni, akadt, aki félreértette, azonban a kétszeres rally világbajnok tisztázta a helyzetet.
A Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője, Erik ten Hag szerint a versenynaptár telítettsége már átlépte azokat a korlátokat, amiket a játékosok elbírnának.
A szezon utolsó időmérő edzését a tegnapi nap folyamán rendezték meg Abu-dzabiban, és ezt követően kialakultak a házon belüli versenyek végeredményei is. A totális dominanciák mellett kiegyenlített párharcokat láthattunk, az egyik csapat pikótái között pedig döntetlen alakult ki. A legnagyobb arányú győzelmet Alex Albon aratta a csapattársa, Logan
A magyar küldöttség a felnőttek között tíz arany-, valamint öt-öt ezüst- és bronzérmet szerzett a portugáliai Albufeirában rendezett kick-box világbajnokságon számolt be róla az MTI.
Az M-Sport csapatának nevében Richard Millener elköszönt Ott Tanaktól, aki 2022 év végén nagy tervekkel ment a fordos csapathoz, azonban a célokat nem sikerült teljesíteni.
Az angol labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, Terry Venablest, aki korábban a Tottenham Hotspurt és az FC Barcelonát is irányította, hosszú betegség után, 80 éves korában érte a halál
Nem akármilyen párosítást rendeznek az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában: a tabella első két helyezettje, az Inter és a Juventus találkozik egymással.
A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Forma–1-es Abu-Dzabi Nagydíjon vasárnap.
Elképesztő csatát hozott az Abu-dzabi Nagydíj végjátéka a Mercedes és a Ferrari között a konstruktőri második helyért, amelyben egy külső tényező, a McLaren ellen szabálytalankodó Sergio Pérez játszotta a főszerepet!
A labdarúgó NB II 16. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésein a Nyíregyháza 71-re nyert a Csákvár vendégeként, a Budapest Honvéd 11-es döntetlent játszott a Gyirmóttal.
Idei 19. győzelmét szerezte az Abu-dzabi Nagydíjon a háromszoros világbajnok. Hiába lett második a Ferrarival Charles Leclerc, a Mercedes szerezte meg a vb-ezüstöt a Red Bull mögött.
A 200 háton világbajnok Kós Hubert legyőzte a világcsúcstartó Léon Marchand-t a 400 yardos vegyesúszásban a hétvégén az NC State meghívásos versenyen. Az Egyesült Államokban, Bob Bowman csapatában edző magyar úszó az InfoRádiónak beszélt az amerikai életéről, az olimpiai terveiről, és arról is, miért nem indul jövőre sem a vb-n, sem az Eb-n.
Címét megvédve másodszor lett világbajnok a gyorsaságimotorosok MotoGP kategóriájában Francesco Bagnaia, a Ducati olasz versenyzője, miután megnyerte a vasárnapi idényzáró Valenciai Nagydíjat, amelyen a vb-címért a futam előtt még versenyben lévő Jorge Martín bukott és kiesett.
Győzelemként éli meg a Mercedes a Ferrari legyőzését és a csapatbajnoki második hely megszerzését. Toto Wolff kalapot emelt Charles Leclerc sportszerűsége előtt.
Azzal elégedett ugyan Charles Leclerc, amilyen profizmussal a Ferrari lemenedzselte a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjat, frusztrálja viszont, hogy ezzel együtt sem tudta elérni a célját a csapat.