2023. november 23. csütörtök

nov. 23
10:51
Nem én vagyok az első, és nem is az utolsó, aki felállt a kispadról interjú Boér Gáborral (Sportal)
A Zalaegerszeg vezetőedzője rengeteget kapott a klubtól és vezetőitől, ezért úgy érezte, tartozik annyival, hogy elősegítse a változást.
nov. 23
10:57
Elnöke szerint Vasseurrel irányba állt a Ferrari – leszámoltak a hibáztatás kultúrájával (m4sport.hu)
Nem azt kapta 2023-tól a Ferrari, amit előzetesen várt, ám a márka elnöke, John Elkann meg van róla győződve, hogy Frédéric Vasseur a helyes irányba fordította a csapat hajóját. Arról is beszélt, milyen szemléletváltásra volt szükség Maranellóban, és szerinte minek köszönhető a 16 éves bajnoki nyeretlenségük.
nov. 23
11:03
Gyulai Miklós szerint nagyot dobott a sportág hazai népszerűségén a budapesti atlétikai vb (m4sport.hu)
Az augusztusi budapesti világbajnokság nagyot dobott a sportág népszerűségén, szeptemberben sok új gyerek jelentkezett a kluboknál, melyek számára ugyanakkor nagy feladat lesz a fiatalok megtartása, különösen azokon a helyeken, ahol hiányos az infrastruktúra – mondta Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke.
nov. 23
11:03
A lustának titulált játékos menedzsere visszaszólt Dárdainak (Sportal)
Nem maradt válasz nélkül Dárdai Pál Myziane Maolidára tett kritikája.
nov. 23
11:05
Folytathatja remeklését a Bayern, kérdés, hány magyar lép pályára a Bundesliga-fordulóban (m4sport.hu)
A címvédő, jelenleg második helyen álló Bayern München az utolsó előtti Köln vendége lesz a német labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
nov. 23
11:05
Kell egy nemzet (Sportal)
undefined
nov. 23
11:15
Az atlétikai szövetség elnöke elárulta, miben van itthon elmaradás (Sportal)
Az augusztusi budapesti világbajnokság nagyot dobott a sportág népszerűségén, szeptemberben sok új gyerek jelentkezett a kluboknál, melyek számára ugyanakkor nagy feladat lesz a fiatalok megtartása, különösen azokon a helyeken, ahol hiányos az infrastruktúra mondta Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke.
nov. 23
11:21
Senna halálát sajnálja a legjobban az F1 zsenije, aki Alonsót hiányolja leginkább „gyűjteményéből” (Racing)
Adrian Newey elárulta, hogy Bernie Ecclestone-tól és Roger Penske-től kért tanácsot a visszavonulással kapcsolatban.
nov. 23
11:21
Eb 2024: íme, a magyar álomsorsolás (Sportal)
Olvasóink bíznak a csapatban, de azért, ha lehet, akkor a könnyebb úton vinnék tovább a csoportból a válogatottat a jövő évi Európa-bajnokságon.
nov. 23
11:23
A német kapitány a válogatott játékos szabadon bocsátását sürgeti (Sportal)
Jürgen Klinsmann, a dél-koreai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya arra szólította fel a kínai hatóságokat, hogy még karácsony előtt engedjék szabadon a korrupciógyanú miatt fogva tartott Szon Dzsun Hót, a dél-koreai nemzeti együttes játékosát számolt be róla az MTI.
nov. 23
11:27
Az F1-é az elsőbbség: elengedi Schumachert az Alpine, ha a Mercedes bevetné őt (m4sport.hu)
Túl jó versenyző ahhoz Mick Schumacher az Alpine szerint, hogy ne mondjanak igent rá. A sportautózásban új fejezetet nyitó német új csapata megerősítette, amennyiben a Mercedesnek szüksége lesz rá, Schumachernél az F1 élvezi majd az elsőbbséget.
nov. 23
11:51
Két újonc a Móvár csoportjában, északi csaták várnak a Vácra az Európa-ligában (m4sport.hu)
Az Európai Kézilabda-szövetség kisorsolta a női Európa-liga csoportkörének beosztását, amelyen két magyar csapat, a Motherson Mosonmagyaróvári KC és a Praktiker-Vác is érdekelt volt.
nov. 23
11:53
Megint Fradi-Újpest örökrangadót rendeznek a jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjéért (m4sport.hu)
Az előző évhez hasonlóan összekerült az FTC-Telekom és az UTE a jégkorong Magyar Kupa negyedik fordulójában.
nov. 23
11:57
36 év F1 után búcsúzik, de a Sauber nagykövete lesz Senna egykori trénere (m4sport.hu)
Búcsúzik, mégis marad a Sauber legendás alakja, Ayrton Senna korábbi trénere, Josef Leberer, aki 36 év F1-es munka után új szerepkört kap.
nov. 23
11:57
Ismét FradiÚjpest derbi lesz a Magyar Kupában (Sportal)
Az előző évhez hasonlóan összekerült az FTC-Telekom és az UTE a jégkorong Magyar Kupa negyedik fordulójában számolt be róla az MTI.
nov. 23
12:09
Ezért hagyta figyelmen kívül Ocon az Alpine kérését (Racing)
Esteban Ocon felfedte, hogy miért nem tartotta be az Alpine csapatutasítását a Las Vegas-i Nagydíjon. A francia pilóta szerint egy félreértett rádióüzenet állt a dolgok hátterében. Az Alpine versenyzője egy szenzációs felzárkózást mutatott be a szerencsejáték fővárosában, és a 16. helyről indulva egészen a 4. pozícióig volt képes felkapaszkodni. Mo
nov. 23
12:15
Sorsoltak az Európa-ligában, ellenfeleket kaptak a magyar csapatok (Sportal)
A Mosonmagyaróvár egy, a Vác két skandináv csapatot kapott a női kézilabda Európa-liga csoportkörének csütörtöki sorsolásán írja az MTI.
nov. 23
12:21
"A továbbjutás nem reális célkitűzés" – nagyon nehéz csoportba került a Vác a női kézilabda Európa-ligában (m4sport.hu)
A Praktiker-Vác két északi és egy horvát csapat ellen mérkőzhet meg az Európa-liga csoportkörében. Herbert Gábor vezetőedző azt kívánta, ne kapjanak skandináv csapatot.
nov. 23
12:21
A félszezonban való indulás lesz a trendi a WRC-ben? (Racing)
Az utóbbi években több WRC pilóta is csak részmunkaidőben vett részt a szezonban, ezért joggal vetődik fel a kérdés, hozzá kell szokni ehhez a részben új megoldáshoz?
nov. 23
12:21
720 perc, 28 játékos, 18 pont, 16 gól és a 3. kijutás így zárta veretlenül a Eb-selejtezőket a magyar válogatott (Sportal)
Hány játékos jutott szóhoz az Európa-bajnoki selejtezősorozatban? Hányan játszották végig a nyolc mérkőzést? Ki szerezte a legtöbb gólt? Hány sárga lapot kapott a magyar válogatott? Íme a válaszok! Avagy újabb Eb-kvalifikáció a számok nyelvén.
nov. 23
12:33
Ellenfelet kapott Izrael, Bosznia-Hercegovina és Wales is az Eb-pótselejtezőn (Sportal)
Az UEFA nyoni központjában kisorsolták a 2024-es Európa-bajnokság pótselejtezőit.
nov. 23
12:39
Izland és Ukrajna maradt a helyén, Finnország jászik fel – megvannak az Eb-pótselejtező párosításai (m4sport.hu)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni központjában csütörtökön sorsolták ki az Eb-pótselejtező még nem ismert párosításait és a négyes tornák házigazdáját.
nov. 23
12:45
Szoboszlai hisztis ligába érkezett, itt a bizonyíték (Metropol)
Megállíthatatlannak tűnik a trend.
nov. 23
12:57
"Fájdalmasan hiányzik" – Schumacher fia kiöntötte a lelkét (BorsOnline)
Vége a sok találgatásnak, eldőlt Mick Schumacher jövője.
nov. 23
13:09
Az elnök szerint Ihász Veronika akár a döntőig menetelhet a darts vb-n (m4sport.hu)
Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség (MDSZ) elnöke szerint Ihász Veronika kedvező sorsolást kapott, és ezzel akár a döntőig is menetelhet a jövő szombaton az angliai Frimley Greenben rajtoló világbajnokságon.
nov. 23
13:15
Kisorsolták a pótselejtezőket; a magyar szereplés számokban délelőtti hírösszefoglaló (Sportal)
Egy helyen megtekinthetőek a csütörtök délelőtti legfontosabb sporthírek.
nov. 23
13:21
Így reagált Verstappen Hamilton Red Bull-os érdeklődésének hírére (m4sport.hu)
Nem vevő Max Verstappen a feltételes módú játékokra, de azért megkérdezték, vevő lett volna-e rá, hogy Lewis Hamilton csapattársa legyen
nov. 23
13:21
Ennél aranyosabb videót ma nem lát cuki felvétel került elő a Barca sztárjáról (Sportal)
A múlt vasárnap elszenvedett súlyos sérülése óta a Barcelona rendszeresen posztol a közösségi médiában Gaviról csütörtökre egy nagyon aranyos videó jutott.
nov. 23
13:33
Ennél aranyosabb videót ma nem lát imádnivaló felvétel került elő a Barca sztárjáról (Sportal)
A múlt vasárnap elszenvedett súlyos sérülése óta a Barcelona rendszeresen posztol a közösségi médiában Gaviról csütörtökre egy nagyon aranyos videó jutott.
nov. 23
13:35
Nyilasi egykori csapattársa kiborult a német kapitány sportszerűtlenségén videóval (Sportal)
Julian Nagelsmann-nak német kapitányként nehéz napjai vannak. A hazai Európa-bajnokságra készülő válogatott előbb odahaza 32-re kikapott a törököktől, majd idegenben Ausztriától is vereséget szenvedett. Ráadásul ezen a 20-ra elvesztett meccsen sportszerűségből sem vizsgázott jelesre.
nov. 23
13:37
Győztek a németek, majd rájuk zúdult a gyűlöletcunami (Sportal)
Hiába győzött a német U17-es válogatott a világbajnoki nyolcaddöntőben, mégsem boldog mindenki.
nov. 23
13:51
Kiút a mélységből (Demokrata)
Feladhatta volna, de nem tette, talpra állt, és küzdi vissza magát újra a legjobbak közé Babos Tímea háromszoros világbajnok teniszező.
nov. 23
13:51
A kapitány szerint a magyar játékos akár világbajnoki döntős is lehet (Sportal)
Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség (MDSZ) elnöke szerint Ihász Veronika kedvező sorsolást kapott, és ezzel akár a döntőig is menetelhet a jövő szombaton az angliai Frimley Greenben rajtoló világbajnokságon számolt be róla az MTI.
nov. 23
14:03
Lakatos Tamás a főtábla első fordulójában búcsúzott a portugáliai WTT-versenyen (m4sport.hu)
Lakatos Tamás három győzelemmel feljutott a főtáblára, ott azonban már a nyitófordulóban búcsúzott az asztaliteniszezők WTT-sorozatának portugáliai versenyén, Vila Nova de Gaiában.
nov. 23
14:03
A kapitány szerint a magyar versenyző akár világbajnoki döntős is lehet (Sportal)
Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség (MDSZ) elnöke szerint Ihász Veronika kedvező sorsolást kapott, és ezzel akár a döntőig is menetelhet a jövő szombaton az angliai Frimley Greenben rajtoló világbajnokságon számolt be róla az MTI.
nov. 23
14:09
Hamilton: Horner csak kavar – valójában ő keresett engem! (m4sport.hu)
Láthatóan nem örült Lewis Hamilton a Red Bull főnökének vele kapcsolatos zavarkeltő nyilatkozatának. Reagált és ellentámadott
nov. 23
14:15
Kiadók az utolsó helyek: megvannak az Eb-pótselejtezők párosításai (Infostart)
A finn labdarúgó-válogatott került az A divíziós ágra az Európa-bajnokság pótselejtezőjének csütörtöki, nyoni sorsolásán, ahol kialakult az is, hogy az egyes ágak döntőinek melyik ország nemzeti együttese lesz majd a házigazdája.
nov. 23
14:15
Ismét Japánba küldi egy védencét a Red Bull (m4sport.hu)
Lawson után Ivasza is a Super Formulában bizonyíthat.
nov. 23
14:15
Hamilton a Red Bull-pletykáról: Horner szeret kavarni (Racing)
Megkérdezték Hamiltont, mit szól Horner állításához, miszerint felvette a kapcsolatot a Red Bull-lal egy szerződésről puhatolózva.
nov. 23
14:27
Beidézte az FIA a Mercedes és a Ferrari csapatfőnökét (m4sport.hu)
Idézést kapott az FIA-tól a Mercedes és a Ferrari csapatfőnöke a múlt heti Las Vegas-i sajtótájékoztatón tett kijelentései miatt
nov. 23
14:27
Történelmet írt az idei Közel-Kelet Rally Bajnokság, kiderült, hogy ki a bajnok (Racing)
Megszületett a Közel-Kelet Rally Bajnokság (MERC) idei végeredménye, miután a FIA döntött a bajnok kilétéről. A döntéssel pedig történelmet írt a sorozat.
nov. 23
14:27
A főtáblára feljutott, de az első fordulóban búcsúzott a magyar asztaliteniszező (Sportal)
Lakatos Tamás három győzelemmel feljutott a főtáblára, ott azonban már a nyitófordulóban búcsúzott az asztaliteniszezők WTT-sorozatának portugáliai versenyén, Vila Nova de Gaiában írta az MTI.
nov. 23
14:39
Infantino: Nincs helye erőszaknak a pályán és azon kívül (m4sport.hu)
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke közleményben ítélte el a keddi Brazília-Argentína világbajnoki selejtező előtt a Maracana Stadionban történt erőszakos eseményeket.
nov. 23
14:45
Új korszak kezdődik a DVTK-nál: megérkezett Diós György (m4sport.hu)
A szurkolók nevezték el a klub új kabaláját.
nov. 23
14:51
A FIFA elnöke meglepő kijelentést tett a brazilargentinon történt balhé kapcsán (Sportal)
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke közleményben ítélte el a keddi BrazíliaArgentína világbajnoki selejtező előtt a Maracana Stadionban történt erőszakos eseményeket.
nov. 23
14:53
Barátnője TikTok-videója miatt küldték el Újpestről: Croizet reagált (Sportal)
Yohan Croizet előbb az Újpest NB III-as csapatába került, majd kölcsönbe Zalaegerszegre, pedig korábban a lila-fehérek meghatározó játékosa volt. Információink szerint az ügy hátterében a francia játékos magyar barátnőjének TikTok-videója áll. A játékos reagált a hírre.
nov. 23
14:55
Jó hír az atlétáknak: jövő héten már edzhetnek az augusztusi világbajnokság helyszínén (Sportal)
Nem állt meg az élet a budapesti szabadtéri világbajnokság záróünnepsége után sem a csepeli szigetcsúcson. Az eredeti terveknek megfelelően ugyanis még az ősz elején elkezdték a stadion visszabontását, átalakítását.
nov. 23
15:03
Automatikus esőlámpa-rendszert tesztelnek (m4sport.hu)
Újabb eszköz az esős futamok biztonságának javítására.
nov. 23
15:05
Alonso: Jobban megérdemlünk egy győzelmet idén, mint bárki más! (m4sport.hu)
Pályafutása egyik legjobb szezonjának tekinti Fernando Alonso a 2023-ast a saját teljesítménye szempontjából. Az öt legjobb versenye közé egy 9. helyet hozó is bekerült – de emellett arra is magyarázatot adott, miért elégedett az évükkel a visszaesésük ellenére is.
nov. 23
15:15
Márton Anna: Türelmetlen vagyok, nagyon szeretnék már páston lenni (m4sport.hu)
Újabb műtétje után nagyon várja már, hogy ismét elkezdhesse a vívást Márton Anna világbajnok kardozó, aki bízik benne, hogy az utolsó három olimpiai kvalifikációs versenyen már ott lehet majd a csapattársaival.

Keresés