Akár csak tavaly, az idén is sikerült közös képet készítenie Kiss Norbertnek a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hagyományos év végi díjátadó gáláján az aktuális Forma-1-es világbajnokkal, Max Verstappennel.
Kedd este nyolc órától játssza a katari labdarúgó-világbajnokság első elődöntőjét Argentína és Horvátország. Az InfoRádió vb-szakértője beszélt a két aranylabdás, Lionel Messi és Luka Modric szerepéről is.
Elképesztő állapotok uralkodnak az Al Bayt Stadion előtt, ahol több ezer marokkói szurkoló szeretne jegyet váltani a holnapi Marokkó-Franciaroszág elődöntőre.
Frédéric Vasseur és Andreas Seidl távozott, majd érkezett, Jost Capitónak mennie kellett, Andrea Stella előre lépett – a riválisok pedig fejüket kapkodva poénkodtak ezen az őrült káoszon
A hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont 2023-ig köti szerződés a Mercedeshez, és a téli szünetben tárgyalni fog az új szerződésről, amely várhatóan 40 éves koráig szól majd. A brit versenyző, aki januárban lesz 38 éves, vajon meddig tervezi karrierjét? “Nem örökké, de valami belül azt súgja nekem: ‘még nem fejezted be, tovább kell nyomnod. Van még
Európa legnagyobb klubjai elutasították a FIFA javaslatát, hogy 2025 nyarán új 32 csapatos klubvilágbajnokságot indítsanak, ami komoly csapást mért a futballt irányító testületre.
Pierre-Louis Loubet új navigátort keresett a 2023-as évre, miután Vincent Landais jövőre Sébastien Ogier-val fog versenyezni. A fordos versenyző választása végül Nicolas Gilsoulra esett, akivel már túl is vannak az első versenyen.
Szerdán 17 óra 30 perckor a Ferencváros vendége lesz a címvédő Győr a női kézilabda NB I csúcsrangadóján. Az ETO dán átlövője, Anne Mette Hansen elmondta, már mindenki a derbiről beszél a csapatban.
Eleve tervben volt Andreas Seidl Audihoz szerződése, ám a Ferrarinál történt változások gyorsították fel a folyamatot. Kiderült, mi váltotta ki az F1 példátlan főnökkeringőjét.
Négy holland nagyváros egyikében sem közvetítik nyilvánosan a katari labdarúgó-világbajnokság szerdai Franciaország–Marokkó mérkőzését, mert az afrikai válogatott korábbi győzelmeit követően zavargások törtek ki – írta az NlTimes hírportál kedden.
A Forma-1 első embere, Stefano Domenicali szerint nem Max Verstappen dominanciájáról fog szólni a sport elkövetkezendő időszaka. Az olasz szakember erről nemrégiben a La Gazzetta dello Sport-nak adott interjújában mesélt bővebben. A királykategória idei évada teljes mértékben a Red Bull holland kiválóságáról szólt. Verstappen ugyanis a 22 futamból
Kérdéses a címvédő francia válogatott két futballistája, a védő Dayot Upamecano és a középpályás Adrien Rabiot játéka a katari labdarúgó-világbajnokság szerdai elődöntőjében, amelyben Marokkó lesz Franciaország ellenfele.
Mindkét magyar élcsapat Bajnokok Ligája-vereség után készül a női kézilabda NB I szerdai rangadójára. Az InfoRádióban Janurik Kinga, a Ferencváros válogatott kézilabdakapusa beszélt a várakozásairól.
Könnyen lehet, magyar edző irányíthatja az angol labdarúgó-válogatottat. Amennyiben Gareth Southgate távozik, Thomas Tuchel lenne a szövetség első számú jelöltje a nemzeti csapat kispadjára. És, ha őt választják, akkor Lőw Zsolt lenne a pályaedzője.
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy az élvonalbeli Mezőkövesdnél folytatja a pályafutását Márkus Attila. A Mezőkövesd eközben bejelentette Ilia Beriashvili leigazolását is.
Kérdéses a címvédő francia válogatott két futballistája, a védő Dayot Upamecano és a középpályás Adrien Rabiot játéka a katari labdarúgó-világbajnokság szerdai elődöntőjében, amelyben Marokkó lesz Franciaország ellenfele.
A háromszoros olimpiai bajnok megnyerte az orléans-i férfi kard Grand Prix-t, miután a döntőben legyőzte a grúz Sandro Bazadzét. Szilágyi Áron a versenyről, a kvalifikációs időszakról és a válogatott csapatról is beszélt az InfoRádióban.
Max Verstappen úgy érzi, hogy a folyton bővülő versenynaptár már túl sok a versenyzőknek. Évről-évre egyre több versenyt rendeznek a Forma-1-ben, ami már a csapatok és a pilóták határait is feszegetik. Jövőre 24 futammal tervez a sportág, bár Kína kiesésével még hivatalosan csak 23 helyszínt neveztek meg. A kétszeres világbajnok már többször hangoz
Négy F1-es csapat is vezetőt vált a 2023-as szezon előtt. és ezzel elmondható, a mezőny több mint felét olyasvalaki irányítja, aki még nincs egy éve az aktuális munkakörében. A Red Bull csapatait és a Mercedest ezzel szemben a bő évtizedes stabilitás jellemzi.
Zlatan Ibrahimovic úgy véli, már meg van írva, hogy Lionel Messi megnyeri a vb-t Argentínával, és úgy gondolja, hogy soha nem fog napvilágra kerülni a teljes igazság Cristiano Ronaldo Manchester Unitedből távozásával kapcsolatban.
Karsai Zsolt és Szilágyi Sándor csak szerette volna jól érezni magát az ORC 2022-es versenyein, azonban ez olyan jól alakult a ladás párosnak, hogy megnyerték a P13-as kategóriát.
A horvát válogatottban többen is kiváló teljesítményt nyújtottak, talán közülük a kapus, Dominik Livakovic kapta a legtöbb elismerést. Érdemes az elődöntő előtt néhány orgánum osztályozókönyvét összevetni a mi saját rangsorunkkal, értékelésünkkel.
Lando Norris megköszönte Andreas Seidl munkáját és sok sikert kívánt neki a továbbiakban. Meglepetészszerűen jelentette be a McLaren, hogy a német vezető jövőre már nem a wokingi istálló vezérkarát erősíti. Helyére Andrea Stella léphet, míg Seidl a Saubernél találta meg a számításait. A csapat korábbi csapatfőnöke 2019-ben csatlakozott az istállóho
Tovább terjeszkedik az F1, ezúttal egy játéktermet nyitott London belvárosában, a jövőben pedig számos helyszínen jelen lesz ez a szórakozási lehetőség.
Jean Todt és Stefano Domenicali mutatott példát a McLaren új csapatfőnökének, aki a ferraris évek „kiváltságos” tapasztalatait és a távozó Andreas Seidltől tanultakat is kamatoztatná új munkakörében.
A spanyol Diário As beszámolója szerint Cristiano Ronaldo kapcsolata elhidegült ügynökével, Jorge Mendessel, és jelenleg Antero Henrique-kel és személyi edzőjével, Ricardo Reguge-zsal vizsgálja át, milyen lehetőségei vannak, hogy csapatot találjon magának.
Az immáron kétszeres világbajnok Max Verstappen elárulta, hogy együtt érez Lewis Hamiltonnal a 2021-es F1-es bajnokság eldöntésének módja miatt. A Red Bull versenyzője azonban bízik benne, hogy riválisa megérti az érzelmeit, amelyek az első F1-es bajnoki cím megszerzésével jártak. Verstappen és Hamilton szoros csatát vívottt egymással 2021-ben, ame
Kétgólos vereséget szenvedett a Tatran Presov otthonában a Fejér-B.Á.L. Veszprém a férfi kézilabda Európa-ligában. Konkoly Csaba csapata nagyot küzdött, többször is vezetett, de a második félidei tízperces gólcsendet követően 22–20-ra kapott ki a csoportkör hatodik fordulójában.