Aki manapság új autót keres szűkös pénztárcával, valószínűleg szomorúan látja, hogy mennyire elszaladtak az árak. Korábban összegyűjtöttük a legolcsóbb elérhető
Egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze az M3-as autópálya 129-es kilométerénél, Mezőkövesd térségében, a Nyíregyháza felé vezető oldalon nem sokkal éjfél előtt. Az ütközés következtében a személyautó az árokba borult. A balesethez riasztott mezőkövesdi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A helyszínre a mentők is kiérkeztek
A magyarázat egyszerű. Az ankarai kormány döntése értelmében december 1-től radikálisan csökken a lakossági használatra szánt, újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik forgalmi adója. Török autós portálok szerint az új jogszabály-módosítással akár 7-10 százalékkal is csökkenhet az ebbe a kategóriába tartozó autók ára. A döntésről először be
Az MTI-nek küldött közleményükben jelezték: ez a hajtóművi rendszer a tervek szerint megoldaná, hogy 2035-re felszálljon az első nulla károsanyag-kibocsátású repülőgép. Az Airbus az évtized közepe felé kezdi meg az üzemanyagcellás hajtómű-rendszer földi és repülési tesztelését. A kísérletekre a ZEROe nevű, a kísérletek bemutatását szolgáló tesztgép
A tájékoztatás szerint a megállapodás szerinti teljes vételár 610 millió dollár, amely 464 millió dollár készpénz ellenértékből, valamint 146 millió dollár pénzügyi lízinggel kapcsolatos kötelezettségből áll - írja az MTI. A megállapodás szerinti vételárat a szokásos módosító tételek befolyásolják - írják a tájékoztatásban. A Mol részvényeivel a B
A Ford Ranger a Raptor verzió képében nemcsak először kínál benzinmotoros verziót, hanem minden eddiginél erősebb és izgalmasabb is lett az újdonság. Az amerikaiaknak ez azonban nem volt elég, és most bemutatták a másik a végletet. Mielőtt bárki egy tenyeres-talpas kivitelre gondolna, valójában arról van szó, hogy a dinamizmusra kihegyezett Raptor
A december is jól indul az üzemanyagárak szempontjából, ugyanis a 95-ös benzin és a gázolaj beszerzési ára péntektől tovább csökken. A benzin literenként bruttó 10, a dízel pedig 11 forinttal kerül majd kevesebbe a munkahét utolsó napjától, ami a piaci átlagárakra is hatással lesz. Az árcsökkenésnek már csak azért is örülhetünk, mert jelenleg közel
A biztosítási portál adatai alapján novemberben több mint 19 ezer új kötelező szerződés jött létre, 4 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Az érintett járművek átlagos életkora 20 év, a rangsort a Suzuki vezeti az Opel és a Volkswagen előtt - írták. A drágulás oka az alkatrészek árának emelkedése, valamint a több baleset, ami növelte a kárkifizetése
Az immáron PSA, illetve Stellantis égisze alatt tevékenykedő Opel nagy durranása az új, már a konszern alapjaira épített Astra volt, amely formatervével valóban képes volt markáns és karakteres megújulást hozni. Ráadásul a platform már az elektromos hajtások fogadására is alkalmas, így ezúttal már a villanyhajtásos variánst köszönthetjük.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya segítségnyújtás elmulasztása a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 35 éves férfival szemben, aki november 27-én 7 óra 50 perc körül okozott balesetet a főváros III. kerületében. A férfi a Bécsi úton
A C5 X a szedánok és a kombik szintéziseként hű marad a nagy Citroën modellek hagyományaihoz, de bátran nevezhetjük úttörőnek a terepkombi-limuzin kategória megteremtésével. A benzines és plug-in hibrid hajtással elérhető modellt a márka hazai importőre a Magyar Év Autója 2023 díjra jelölte az üzleti autók kategóriában. Hogy néz ki? A modell magas
Az éves országos és megyei autópálya-matricák decemberi elővásárlására 2016 óta van lehetőség minden évben. A többletszolgáltatás célja, hogy a közlekedők
Az Audi nem aprózza el a dolgokat: az RS6 Avant és az RS7 már önmagában is kemény teljesítménymodellek, azonban a németek ezúttal egy külön csomag kiadásával fokozzák a dinamizmust. A kúra ugyanis a V8-ast még erősebbé, miközben az autót magát könnyebbé teszi.
Kiemelték, a jövő évre érvényes vignetták január elsejétől lesznek használhatók. Az éves országos és megyei autópálya-matricák decemberi elővásárlására 2016 óta van lehetőség minden évben. A többletszolgáltatás célja, hogy a közlekedők időben, az értékesítőhelyeken januárban jellemző sorban állást elkerülve vehessék meg e-matricájukat. Továbbá útha
Tízből hét magyar családtagként kezeli az autóját, éppen ezért a szerettei, vagy barátok bevonásával hozza meg a döntést a vásárlás előtt. Személyes tárgyakban sem vagyunk híján gépjárművünkben, gyakran beszélgetünk velük. sőt, a megkérdezettek majdnem egyharmada el is nevezi az autóját – derül ki a Magyar Suzuki novemberben végzett kutatásából. „A
A legfejlettebb mobil vezeték nélküli szabvány támogatja a prediktív karbantartást, illetve lehetővé teszi a robotok távolabb eső területeken működését.
Paraná államban a hét elején sárlavina zúdult a BR-376-os autópályára, és elsodort legalább tizenhat járművet. A mentést a rossz időjárás és a terep nehezíti. A helyi hatóságok szerint 30-50 ember tűnhetett el. Hatan túlélték a szerencsétlenséget, köztük Guaratuba polgármestere, Roberto Justus, aki egy interjúban azt mondta: csodának tekinti, hogy
Az eseményen 195 tagszervezet képviselője szavazott, a voksokból 102-t Szujó Zoltán, 93-at pedig az eddigi elnök, Oláh Gyárfás kapott. A sportriporter november 10-én jelentette be, hogy versenybe száll az MNASZ vezetéséért. Oláh Gyárfás 2015 óta vezette az MNASZ-t, egyszer, 2019-ben újraválasztották. A közgyűlésre a több mint 200 tagszervezet majd
Szerző: Bánffi Tibor 1987-es Volvo 240 DL (Svéd/USA) – 1,622 millió km Selden Coopernek az első kocsija Volvo volt, egy 164E típus. 2012. szeptember 22-én Selden elvitte 1987-es Volvo 240DL-jét a Volvo márkaszervizbe, hogy elvégezzék a szokásos karbantartást. Ekkor sikerült átlépni a bűvös 1 millió mérföldet. Selden éveken át New Jerseyben dolgozo
A múltban az elektromobilitásra a jövő technológiájaként vagy innovációként tekintettek, azonban napjainkban már sokféle módon találkozunk a témával. Azonban miért van rá szükség és honnan ered ez a trend?
Hegedüs Mihály tájékoztatása szerint a vállalakozás a beruházáshoz ötven százalékos, vissza nem térítendő közvetlen uniós támogatást kapott; a csaknem hat hektáros terület az autópálya mindkét oldaláról elérhető lesz - írja az MTI. A projekt földmunkáit 2023 áprilisában kezdik meg, a létesítmény első ütemének átadása 2024 januárjára várható. Tovább
Persze legtöbbször hangjuk miatt nevezik RC autóknak, azaz távirányítós autóknak az elektromos autókat, de vezethetőségük is olyan egyszerű lett az egypedálos üzemmódnak köszönhetően, mintha tényleg egy játékautóval közlekednénk. Aki már próbálta, az biztosan tudja, hogy mennyire megkönnyíti a hétköznapi közlekedést egy villanyautó, ugyanakkor még
A közlemény szerint a nyár elmúltával csökken lassan az utasforgalom a repülőtéren, októberben ugyan még egymillió felett volt a havi utasszám, viszont a 2019-hez viszonyított forgalom a nyári 80-82 százalékról 79 százalékra mérséklődött. Felidézték: tavaly azt becsülték, hogy a 2019-es forgalom 2023-ra teljesen visszaépül, azonban a nemrégiben bev
Itthon továbbra is a második legdrágább vagyontárgy a gépkocsi. Már növekvő, de még mindig nem elég nagy körben elterjedt nézet, hogy érdemes tartalékolni a vásárlás utáni váratlan hibák javítására is. A kiterjesztett garancia ebben segít, ezzel hosszú távon nyugodtan tervezhetünk autóvásárlás után, hiszen ha egy váratlan műszaki hiba adódik, azt n
"A brackley-i otthonunk szívében lévő utcát "Lauda Drive"-ra keresztelték át. Hogy megőrizzük Niki örökségét még sok éven át" - jelentette be szerdán a Forma-1-es csapat. Az osztrák portál cikke. Képernyőfotó. Lauda 2019 májusában halt meg, 70 évesen. Az osztrák összesen háromszor lett Forma-1-es világbajnok, és visszavonulása után is a motorsport