A ligaelső, előző idényben nagydöntős Boston Celtics 113–93-ra kikapott a Los Angeles Clippers vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján.
A Sportal a múlt heti, Wisla Plock elleni BL-meccs előtt beszélgetett Nagy Lászlóval, a Telekom Veszprém sportigazgatójával, aki a magyar válogatottról, valamint a saját álomcsapatáról is mesélt honlapunknak.
Az MTI közzétette hagyományos, immár 58 évre visszatekintő összeállítását arról, kit jelöltek az év legjobbjának az egyes sportági szövetségek. A Magyar Labdarúgó Szövetség 2022-ben Szoboszlai Dominikot választotta a legjobbnak.
Az Alfa Romeo a távozását, a Ferrari az érkezését jelentette be. Most már biztos: a következő év elején Frédéric Vasseur veszi át a vörös csapat irányítását a távozó Mattia Binottótól.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) két hónappal elhalasztotta a 2025-ös női Európa-bajnokság helyszínének kijelölését, amelyre így április elején kerülhet sor.
Hat szezon után távozik az Alfa Romeo-Sauber csapatfőnöki székéből Frederic Vasseur – jelentette be a svájci csapat. A francia szakember 2017-ben érkezett az akkor még Sauber néven futó istállóhoz. Az irányítása alatt mutatkozott be a Forma-1-ben Charles Leclerc. Hullámzó eredményeket ért el a csapat ezen időszak alatt, de a legjobb konstruktőri er
Miután kiderült, hogy Mattia Binotto csapatfőnöktől megvált a Ferrari, az lett a fő kérdés, hogy ki veszi át a helyét. Mostanra ez is eldőlt, ugyanis bejelentették, hogy a Scuderia új csapatfőnöke Frédéric Vasseur lesz. Vasseur, aki korábban a GP2-es ART csapatnál dolgozott, azokban az években, mikor a csapat bajnok lett Nico Rosberggel és Lewis Ha
Januárban távozik Frédéric Vasseur, a Forma–1-es Alfa Romeo istálló csapatfőnöke, aki a jövőben vélhetően a Ferrarinál tölti majd be ugyanezt a posztot.
Szabó Lászlót három éve választották meg a Magyar Sakk Szövetség elnökének. Most, az egyéni bajnokság hajrájában beszélgettünk vele a sportág hazai helyzetéről, amiről sokat elmond, hogy a kérdések többségét a kellemetlen jelzővel lehet illetni.
A hazaiak állampolgárságot váltott világcsúcstartója, Lesman Paredes nyerte meg a férfi 96 kilogrammos kategóriát a bogotai súlyemelő-világbajnokság hétfői versenynapján.
A hollandok után Zlatko Dalic is felbőszítette Lionel Messit? A horvátok szövetségi kapitánya a keddi vb-elődöntő előtt elárulta, hogyan készülnek semlegesíteni az argentin szupersztárt.
A Real Madrid hamarosan teljesen átveheti az új Santiago Bernabéu stadiont. A klub most közzétett egy videót, melyben az építkezés kulisszatitkaiba leshetünk be.
A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) közleményt adott ki Amir Aszr-Azadani iráni profi labdarúgóról, akit kivégezhetnek hazájában, mert kampányolt a nők jogaiért.
Januárban távozik Frédéric Vasseur, a Forma–1-es Alfa Romeo istálló csapatfőnöke, aki a jövőben vélhetően a Ferrarinál tölti majd be ugyanezt a posztot. Vált a Williams is.
Manuel Neuer sérülése után állítólag a világbajnoki elődöntős horvátok tizenegyesölő kapusának, Dominik Livakovicnak a megszerzésén gondolkodik a Bayern München labdarúgócsapata.
A FIFA vizsgálatot indított az argentin labdarúgó-válogatott, így Lionel Messi ellen is, amiért a világbajnoki negyeddöntő után keményen bírálták a spanyol játékvezetőt - írja az insidesport.in.
Andreas Seidl hirtelen távozhat a McLaren Racingtől, hogy a beszálló Audi Forma-1-es csapatának a részeként vállaljon szerepet. A speedcafe.com úgy értesült, hogy a német szakember kevesebb mint négy év után távozik a McLaren csapatfőnöki posztjáról. Az Audi F1-be való integrálását elősegítő szerepet fog betölteni, miután az autógyártó bejelentette
Luis Enrique, a spanyol labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya készen áll új edzői feladatot vállalni, de elsősorban klubszinten folytatná a karrierjét.
A Red Bull tulajdonosának halála után kinevezett szakember állítólag változtatni akar bizonyos körülményeken, ami akár a veterán tanácsadó távozásához is vezethet.
Andreas Seidl és a McLaren bejelentette, hogy elválnak az útjaik. A német vezető 2019-ben csatlakozott a wokingi istállóhoz. Új éra köszöntött be a csapatnál, ugyanis Carlos Sainz és Lando Norris szereplésével sikerült dobogós helyezést is elérniük a csúfos évek után. A Porsche-tól távozó Seidl jól összefogta a csapatot, irányítása alatt még futamg
A YouTuberkedésből és pókerezésből élő Sashimi a múlt héten részt vett a „Max Pain Monday" nevű, élőben közvetített versenyen, ahol úgy próbálta elterelni az ellenfelek figyelmét, hogy a műmellbimbóját mutogatta – most humorral fűszerezve bocsánatot kért.
Kenderesi Tamás a 2016-os olimpia egyik nagy magyar felfedezettje volt, aki a „sajtbureszes” beszólásával azonnal közönségkedvenc lett. Sajnos, sem előtte, sem azóta nincs sok szerencséje…
Luis Enrique, a spanyol labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya készen áll új edzői feladatot vállalni, de elsősorban klubszinten folytatná a karrierjét.