Andreas Seidl büszke arra, ahogyan a McLaren eddig kezelte a Forma-1-es költségvetési plafont. Míg a Red Bull büntetést kapott egy kisebb túlköltekezésért, az Aston Martint pedig eljárási szabálysértésért, addig a McLaren csapatfőnöke, Seidl szerint a wokingi székhelyű csapatnál minden simán ment. A motorsport-magazin.com-nak nyilatkozott: “Olyan h
Toto Wolffnak elege lett, így nem szeretne többet beszélni a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjról. A tavalyi szezonzáró szellemként kísérti a száguldó cirkuszt. Még mindig sűrűn kerül elő a téma, holott lassan már egy éve történtek az események. Max Verstappen azóta még egy bajnoki címet begyűjtött, míg a Mercedes az új érában az autóval küszködött. Az
Jövőre is helyet kapott a Mecsek Rally a Historic Eb naptárában, melyben 2010 óta sszerepel. Pécsett Mitropa Kupa és az ORB versenyzők egészítik ki az Eb mezőnyt.
Egy kellemes, régi történetet mesélt el Charles Leclerc. A Ferrari versenyzője még a Formula 2-ben versenyzett, amikor egy köszönő levelet kapott a most visszavonult négyszeres világbajnoktól. A Ferrari junior programjában pallérozódott Leclerc 2017-ben versenyzett az F2-ben, amelyet meg is nyert. A sikeres idény közben számos háttérmunkát is ellát
Franz Tost szerint jövőre a Mercedes ismét a világbajnoki címért fog harcolni, ám nem a hétszeres világbajnok lesz az, aki szállítja majd az eredményeket.
Hayden Paddon idén három év eltelte után tért vissza Európai versenyekre, valamint a WRC2-be, ahol jövőre szeretett volna bajnoki címért harcolni. Ez a terv azonban meghíúsulni látszik, így könnyen lehet, hogy az Európa-bajnokságon áll rajthoz.
Az FIA készen áll arra, hogy lerövidítse a DRS zónákat egyes helyszíneken. A változásra már csak azért is szükség lesz, mert a hosszú egyenesekben már túl könnyű volt végrehajtani egy-egy előzést. Az új generációs, ground effectre épülő Forma-1-es autók az idei szezonban mutatkoztak be. A királykategória vezetőinek az volt a célja, hogy az új szabá
Szinte nincs olyan futballrajongó, akinek ne lenne meg a maga emléke egy világbajnokságon játszott argentin–holland-mérkőzésről. A két válogatott immár hatodszor találkozik egymással a vb-történelemben, ezúttal péntek este, Luszailban. Az argentinok csak egyszer győztek, de az világbajnoki címet ért.
Immáron hivatalos, hogy Zane Maloney a Red Bull pilótaakadémiájának a tagja. A barbadosi fiatal emellett pedig az energiaitalosok egyik teszt és tartalékpilótája lesz majd a 2023-as szezon során. Maloney idén az első teljes szezonját teljesítette a Formula 3-as bajnokságban a Trident csapatával. A Red Bull legfrissebb igazolása pedig remekelt, ugya
Az M-Sport csapatvezetője sokáig úgy nyilatkozott, hogy Ott Tanak szerződtetése túl drága a csapatnak, ez azonban még is létrejött. A Ford korábbi vezetője pedig elárulta, hogy lett meg a kellő anyagi háttér.
Nico Rosberg már 2016 óta élvezi a „nyugdíjas” éveit. A német versenyző ugyanis a 2016-os világbajnoki sikerét követően nem sokkal bejelentette a visszavonulását, ezzel is sokkolva a nagyközönséget. A mostani posztjában egy számunkra ismerős játék tűnhet fel a kislányai kezében. A képen a Mercedes egykori pilótája mellett még felesége, Vivian és ké
Sebastian Vettel visszagondolt arra az időre, amikor Charles Leclerc csapattársa volt a Ferrarinál. Azt állítja, hogy sokat tanult tőle, és olyan volt számára, mintha csak fiatalabb önmagát látná. Vettel a 13. szezonját töltötte az F1-ben, az ötödiket a Ferrarinál, amikor Leclerc 2019-ben csatlakozott a csapathoz. “Ő a karrierje és az élete egy tel
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke szeretné, ha jövőre is egy fél szezont teljesítene Sébastien Ogier, továbbá, hogy versenyei között ne legyenek nagy szünetek.
A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. alapítói és fenntartói jogai az Országgyűlés döntése értelmében a győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerülnek. A meghatározó hazai mobilitási szereplők így hatékonyabban tudnak kiegészülni
Max Verstappen két kerékre akart pattanni, de jött a Red Bull és nemet mondott. A Honda ünnepségén az év végén a kétszeres világbajnok Marc Marquezzel találkozott. Verstappent lenyűgözte a motor, így szívesen tesztelt volna, de a kockázatokat felmérve az osztrák istálló nem engedélyezte a kalandot. “Szeretem nézni a MotoGP-t, tetszik, hogy olyan s
Annak érdekében, hogy gazdag örökségét megőrizze a jövő generációi számára, az FIA digitalizálja archívumát, és létrehoz egy e-könyvtárat, amely mindenki számára elérhető lesz 2024-től, amikor az FIA 120. évfordulóját ünnepli majd. Az FIA éves közgyűlésén, Bolognában bemutatták az e-könyvtár bétaverzióját. Az e-könyvtár egyesíti a 120 éves motorspo
A brazil és a legutóbbi oroszországi tornán ezüstérmes horvát válogatott játssza a katari világbajnokság első negyeddöntőjét. Kövesse velünk az eseményeket!
A holland királyné az Oranjénak szurkol majd a ma esti labdarúgó-világbajnoki negyeddöntőben. Nyilván így önmagában nem lenne hírértéke a közlésnek, s alapesetben nem is tartotta volna ezt fontosnak közleményben tudatni az RVD, a holland Kormányzati Tájékoztatási Szolgálat szóvivője. De…
Az 1974-es 1000 Tó Rallyn egy történelem írás kezdődött, a sor végére pedig a pont 1981-ben lett kitéve Svédországban. Hannu Mikkola öt különböző autóval tudott WRC futamot nyerni.
Egyre többet pletykálnak arról a médiumok, hogy Fred Vasseur veszi majd át Mattia Binotto megüresedett helyét a csapatfőnöki székben. A bejelentés pedig már idén megtörténhet és most egy újabb komoly bizonyíték került elő, ami alátámasztja az előbbi feltételezést. A svájci-olasz szakember sorsát az olasz istálló idei vb kudarca pecsételte meg. A Vö
A Forma-1-gyel kötött szerződés meghosszabbítása, hogy Zandvoort 2025-ig a versenynaptárban maradjon, valójában “nem volt könnyű döntés”. Ezt a Holland Nagydíj pályájának az igazgatója, Robert van Overdijk jelentette ki, annak ellenére, hogy az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali örül a hírnek, hogy az egyik legnépszerűbb helyszín, marad. Így fo
Sebastian Vettel biztos benne, hogy egy napon újfent meg fogja látogatni a Forma-1-es paddockot. A német szerint azonban ez a pillanat „rendkívül kínos” lesz a számára. Az már idén júliusban egyértelművé vált, hogy a négyszeres világbajnok számára az idei lesz az utolsó szezonja a Forma-1-ben. Az Aston Martin pilótája eldöntötte, hogy 2022 után nem
Sascha Roos, a német Sky kommentára szerint Lewis Hamilton már elvesztette az első számú versenyzői titulusát. A Mercedes nagy tervekkel vágott neki a 2022-es szezonnak, ám nem tudtak versenyképes autóval előrukkolni. A delfinezés okozta az év elején a legtöbb gondot, majd mikor ezt kiküszöbölték, fel tudtak zárkózni az év végén. Lewis Hamilton edd
A hollandok a rendes játékidő hosszabbításának utolsó utáni percében egyenlítettek, a büntetőpárbajt viszont bukták. Az argentinok a horvátokkal játszanak az elődöntőben.
A júliusi kairói világbajnoki sikerek után a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó a franciaországi Grand Prix főtáblás küzdelmeit világranglista-vezetőként kezdi.