Ez az ezüst csoda egy nagyon elegáns és jól átgondolt példája az építészeti tervezésnek. A Gower-félszigeten felhúzott walesi ház az ókori építészetből nyert nem kevés inspirációt, főleg, ami a szárazépítés technikáját illeti.
Komoly változások előtt áll a nyugat-magyarországi síelőkhöz közeli szlovén síterep. A 2019/20-as szezonra 25 millió eurós (kb. 8 milliárd forint) fejlesztéseket hajtanak végre. A legfontosabb szempont, hogy a síterep hóbiztosabb legyen.
Kiborgok, zombik, atombomba. A megjövendölt apokalipszis sokféleképpen eljöhet hozzánk, a Vivos xPoint túlélő bunkerei pedig pont azért vannak, hogy akár a világvégét is túlélhesd bennük. Legalábbis egy darabig.
Tavasszal a Versace keltette életre Gianna Versace híres arany kollekcióját, most pedig a Gucci és a Prada is új életet lehelt klasszikussá vált mintáiba és kiegészítőibe, ám még közel sincs vége a sornak...
Az elmúlt napokban beindult a tél Karintiában is. Megnyílt az első síterep, Turracher Höhe, valamint kb. 30 cm hó hullott a hegyekben. A hazai síelők által ismert síterepeken pl. Nassfeld és Gerlitzen pedig beindították a hóágyúkat. Egyre közelebb a nyitás.
A krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedő betegek körében 90 százalék azoknak az aránya, akik a betegség diagnosztizálásakor dohányoztak vagy továbbra is rendszeresen cigarettáznak. Ez a magas arány annak ellenére sem csökken, hogy a COPD kialakulásáért nagymértékben felelőssé tehető a dohányzás. A tünetek enyhítése érdekében ezért a leszokás
A hajdina, Fagopyrum esculentum, más néven pohánka, tatárka a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozik, a hétköznapi életben mégis a gabonafélékhez sorolják, mert lisztes szilikát tartalmú magját a búzához hasonlóan fogyasztják. Magjainak színe fekete vagy barnás. Az íze is kellemes, de lássuk a gyógyhatásait!
Mintegy 600 ezer embert érintenek Magyarországon az idült légúti betegségek, így ez népbetegségnek számít - mondta Kovács Gábor, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán a WHO dohányfüstmentes és az obstruktív légúti betegségek világnapján.
Mit jelent pontosan az állatkínzás, és mennyire van jelensúlyos problémaként a mai magyar társadalomban? Kikhez fordulhatunk segítségért, és milyen büntetésre számíthat, aki állatkínzást követ el? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Kevin kutya műsora, a Pacsi! szombaton délelőtt az RTL Klubon.
Szinte minden cégnél előfordul, hogy a munkaidőben összezárt férfiak és nők egy része félreérthető kommunikációt alkalmaz, sikamlós témákat dobnak be a dolgos munkaórákba.
A Nike egy trendi cipőkollekció erejéig összeállt az underground kultúrában jól ismert és közkedvelt Carhartt WIP-val. A lábbelik a sportszergyártó ikonikus sziluettjeit ötvözik a Carhartt WIP jellegzetes anyaghasználatával, amivel a két brand új szintre emeli az utcai viselet stílusjegyeit. A cipőket a Mikulás hozza, december 6-tól lesznek elérhet
A peptikus fekélybetegség (PUD) kialakulásáért elsősorban a Helicobacter pylori fertőzést, illetve a nemszteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedését tartják felelősnek.
Vasárnapig ismét enyhül az idő, majd megint zuhanásba kezd a hőmérséklet. Ez a kiszámíthatatlanság úgy tűnik kitart egészen az év végéig. Amit most jósolnak egy hónapra előre, még az is rengeteget változhat.
Napjainkban az egészségügy állapotáról szóló szinte minden beszámolóból az derül ki, hogy milyen szűkösek a kapacitások, hogy mennyire magukra maradnak a betegek, és íme, mi most azért tesszük közzé az alábbi sorokat, hogy arra hívjuk fel a Borsodban - és azon túl - élők figyelmét, hogy éljenek a számukra adott gyógytorna lehetőségével, vegyék igén
A tejfogak száma 20, melyek már a magzati élet 8. hetében elkezdenek fejlődni érdekes módon úgy, hogy először a kis fog koronája fejlődik ki és később a gyökere. Leghamarabb az először kibúvó kis alsó tejmetszők koronája lesz kész olyannyira, hogy nem is ritkán a baba foggal születik.