Az NHL szerdai játéknapján a St. Louis Blues 10 gólt ütött a Detroit Red Wingsnek, mindezt a Michigani alakulat otthonában tette. A Montreal Canadiens sem úszta meg, ugyanis a Carolina 6 találatig jutott ellene.
A címvédő Debrecen után a Paks jutott be a labdarúgó Ligakupa döntőjébe, miután idegenbeli győzelmét követően a szerdai visszavágón is 2-1-re nyert a Zalaegerszeg ellen.
Az NBA szerdai játéknapján a Miami Heat hármasa ezúttal is parádézott. A floridai alakulat a fővárosban tudott nyerni. A New Yorkot Carmelo Anthony mentette meg, a Chicagóban ezúttal Carlos Boozer volt a vezér.
Gera Zoltán, a Fulham magyar középpályása a Daily Mirrornak nyilatkozva elmondta, már januárban szerette volna elhagyni a londoni csapatot, de Mark Hughes menedzser nem járult hozzá a kölcsönadásához.
Egy éremben és néhány döntős szereplésben bízik Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke és Draskóczy Imre szövetségi kapitány a berlini egyéni összetett és szerenkénti Európa-bajnokságon.
A garlandi rendőrség kiengedte a börtönből a Tampa Bay Buccaneers játékosát, Aqib Talibot, akit azzal vádolnak, hogy előbb megverte, majd többször rálőtt húga barátjára.
Michelisz Norbert idén BMW-vel indul a WTCC túraautó világbajnokságon és reméli, hogy az új autóval több futamgyőzelmet is szerezhet, és többször állhat fel a dobogóra.
Angol lapértesülések szerint hamarosan új szerződést írhat alá a Bolton Wanderers együttesével Bogdán Ádám. Ugyanakkor a magyar tehetség nagy csatát is nyerhet, hiszen miatta távozhat a csapattól Ali Al-Habsi.
Rick Ware kedden bejelentette, hogy felbontja Jeffrey Earnhardt szerződését. A mindössze huszonegy esztendős versenyző, még a hétvégi Martinsville-i futamon elindulhat.
Orosz Pált nevezték ki csütörtökön a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető FTC Zrt. vezérigazgatójának. Az igazgatótanács elnökének megválasztott Berzeviczy Attila az igazgatósági ülés után megtartott sajtótájékoztatón azt mondta, Oroszt egyetlen jelöltként választotta meg a zrt. új vezetése.
A magyar válogatott számára a három gólon és egy parádés félidőn kívül eredményt nem hoztak a holland napok, ugyanakkor tanulságok tömkelegével szolgáltak.
Péntek este rendezik a labdarúgó Monicomp Liga 21. fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését, a Ferencváros és az Újpest 208. bajnoki összecsapását.
Biztosan nem a legkedvesebb emléke Daniel Negreanunak a Barry Shulman elleni 2009-es WSOPE döntő. A mindent eldöntő leosztásban a river hozta meg Shulmannak a harmadik, egyben győzelmet jelentő ászt.
Az első hírekkel ellentétben nem az egész New York Metset, hanem annak 40%-át szeretnék eladni a tulajdonosok. Egyes hírek szerint öt üzletember, már be is jelentkezett a részért, amiért 200 millió dollárt kell fizetni.
Benyújtották lemondásukat a holland labdarúgó-bajnokságban jelenleg harmadik helyezett Ajax Amsterdam igazgatótanácsának tagjai. A vezetőség a szerdai rendkívüli ülés végén a Johan Cruyff vezette munkacsoport nyomásának engedve foglalt egységesen állást a távozás mellett. Az elnök Uri Coronel akkor áll fel, ha meglesz az utódja.
Owen Coyle, a Bolton Wanderers vezetőedzője nagyon örült annak, hogy Bogdán Ádám aláírta a 2014-ig szóló szerződést. A válogatott kerettag kapussal elégedettek a szigetországban.
Kevés az esélye a továbbjutásra az MKB Veszprém és a Pick Szeged csapatának a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A nyolcaddöntő első összecsapásán mindkét együttes vereséget szenvedett.
A 22. fordulóban kerül sor a Nyíregyháza Spartacus FC - Diósgyőri VTK NB II-es bajnoki mérkőzésre. Korábban a Sport TV szerette volna, ha hétfőn este kerül megrendezésre a találkozó, de ez többeknél is szó szerint kiverte a biztosítékot.
Kikerült a keretből a PMFC fiatal csatára, Eszlátyi István. A fiatal labdarúgó kirívóan sportszerűtlenül viselkedett a Videoton II elleni találkozó után, majd ezt követően vasárnap hajnalig dorbézolt egy szórakozóhelyen.
Kikerült a keretből a PMFC fiatal csatára, Eszlátyi István. A fiatal labdarúgó kirívóan sportszerűtlenül viselkedett a Videoton II elleni találkozó után, majd ezt követően vasárnap hajnalig dorbézolt egy szórakozóhelyen.
Szinte a legerősebb kerettel áll ki a német női kézilabda-válogatott a magyarok elleni, júniusi világbajnoki selejtezőre. A párharc vesztese a vb mellett a londoni olimpiáról is lemarad.
Los Angeles - Sportautóként száguld a mozivásznon Lewis Hamilton (26). A Forma-1 2008-as világbajnokáról mintázták meg a gyerekek által világszerte várt Verdák 2 című animációs film egyik szereplőjét.
A KRC Genk hivatalos honlapjának beszámolója szerint a kék-fehér klub érvényesítette opciós jogát, és egy évvel meghosszabbította Köteles László szerződését.. A már a magyar válogatottban is bemutatkozott hálóőr idén alig kapott lehetőséget csapatában.
Továbbra sem egészséges a válogatott Hollandia elleni meccseit sérülés miatt kihagyó Hajnal Tamás. A Bild beszámolója szerint még nem dőlt el, ott lehet-e az irányító a Stuttgart Werder Bremen elleni bajnokiján.