2011. március 22. kedd

márc. 22
7:24
A Penguins és a Kings is szétlőtte ellenfelét (Sport365)
Az NHL előző játéknapján a Pittsburgh Penguins legyőzte a Detroit Red Wings csapatát. A nap másik mérkőzésén a Los Angeles Kings a Calgary Flamest fektette két vállra.
márc. 22
7:57
Sok sztár hiányzik a holland válogatottból (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott két legnehezebb mérkőzése következik az Európa-bajnoki selejtezők során: először pénteken a Puskás Ferenc Stadionban, majd pedig jövő héten kedden Amszterdamban a vb-ezüstérmes Hollandia lesz az ellenfél. Mindkét együttesből hiányoznak jó formában lévő játékosok.
márc. 22
7:57
A Chicago 40, míg a Denver 33 ponttal verte meg ellenfelét (Sport365)
Az NBA hétfői játéknapján a Chicago Bulls és a Denver Nuggets is gálázott, az előbbi 40, míg az utóbbi 33 ponttal verte meg aktuális ellenfelét. A Boston New Yorkban, míg a San Antonio otthon nyert.
márc. 22
8:30
FIFA - Johansson szerint Blatter fogja nyerni a választást (Sport365)
Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke úgy véli, simán megnyeri a júniusban esedékes választásokat Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) vezetője.
márc. 22
8:48
Félszázadik győzelmét aratta a Bulls (Agroinform)
A Chicago Bulls rendkívül magabiztosan, 132-92-re nyert a vendég Sacramento Kings ellen az NBA legutóbbi játéknapján.
márc. 22
8:54
Készen áll a Zengő-csapat (Metropol)
Interjú Michelisz Norberttel, a Zengő Dension Team versenyzőjével a Túraautó Világbajnokságról és csapata felkészültségéről.
márc. 22
9:03
Rangnicknak kell Neuer (Sport365)
Ralf Rangnick, a Schalke 04 labdarúgócsapatának új vezetőedzője ragaszkodik Manuel Neuerhez és szeretné, ha a kapus meghosszabbítaná 2012 nyarán lejáró szerződését.
márc. 22
9:05
Whitmars változtat a McLarenen (Sport365)
Az utolsó pillanatban komoly változtatásokat hajt végre a versenyautón Martin Whitmars, a Forma-1-es McLaren-istálló csapatfőnöke.
márc. 22
9:06
Kassai a spanyolok meccsén dirigál (Agroinform)
Kassai Viktor a világbajnok Spanyolország mérkőzését vezeti, ahol Xaviék Csehországot fogadják Eb-selejtezőn.
márc. 22
9:07
Bill Belichick a liga túlbonyolítja a legegyszerűbb dolgot (Sport365)
A New England Patriots vezetőedzője, Bill Belichick elmondta, hogy a liga által tervezett módosítások túl bonyolultak és nem érti, hogy miért akarnak változtatni a kickoffon.
márc. 22
9:08
Utcát neveznek el a Red Wings klasszisáról (Agroinform)
Csütörtökön utcát neveznek el az Egyesült Államokban a Detroit Red Wings játékosáról, Nicklas Lidströmről.
márc. 22
9:36
Kassai Viktor vezeti a spanyol-cseh Eb-selejtezőt (Sport365)
A világbajnok spanyol labdarúgó válogatott Csehországgal játszik Európa-bajnoki selejtezőt pénteken. A mérkőzést Kassai Viktor vezeti.
márc. 22
9:42
A Red Wings a sírból jött vissza, de kikapott (Agroinform)
Detroit Red Wings négygólos hátrányból egyenlített, végül azonban szétlövéssel kikapott a vendég Pittsburgh Penguinstől az NHL legutóbbi játéknapján.
márc. 22
10:09
Galéria - A szexben hisz a svájci sportlövőnő (Sport365)
Andrea Bürge sportlövő és bár Svácjban sokszoros bajnok, nevétől nem sűrűn hangos a nemzetközi sportsajtó, igaz eredménylistáján egy Európa-bajnoki ezüstérmet feltüntet. Most viszont levetkőzött a svájci Blicknek.
márc. 22
10:18
Belegázoltak az emberi mivoltomba - Kiss László (Agroinform)
A PMFC-től nemrég menesztett tréner szerint kicsit erős a megfogalmazás, hogy békében váltak el, de a régi "Kiss Laci" már korábban felállt volna a padról.
márc. 22
10:36
Rangnick nem engedné el Neuert (Agroinform)
Ralf Rangnick, a Schalke 04 múlt héten kinevezett vezetőedzője azt szeretné, hogy a labdarúgócsapat kapusa, Manuel Neuer meghosszabbítsa 2012 nyarán lejáró szerződését.
márc. 22
10:42
Edwards szerint közel volt, de megint Kyle Busch nyert (Sport365)
Carl Edwards közel volt vasárnap ahhoz, hogy megnyerje a bristoli futamot, de a verseny végén megelőzte őt Kyle Busch, aki másodszor vett el fontos pontokat Edwardstól.
márc. 22
10:57
Elhunyt az olimpiák harmadik legeredményesebb éremhalmozója (Infostart)
Parkinson-kórhoz kötődő szövődményekben hétfőn, 58 éves korában elhunyt Nyikolaj Adrianov hétszeres olimpiai bajnok orosz tornász.
márc. 22
11:12
Gálamérkőzés Szusza Ferenc emlékére (Agroinform)
Március 26.-án szombaton az Újpest FC Szusza Ferenc emlékére játszik gálamérkőzést Lengyelország 14-szeres bajnoka, a Górnik Zabrze ellen.
márc. 22
11:15
Kirúgta egyik legjobban kereső játékosát a NY Mets (Sport365)
A New York Mets bejelentette, hogy felbontotta egyik legjobban kereső játékosának, Óliver Pérez szerződését. Érdekesség, hogy a klubnak 12 millió dollárt kell fizetnie a dobónak.
márc. 22
11:30
Telt ház lesz a Puskás Ferenc Stadionban (Agroinform)
Kevesebb mint száz jegy nem kelt el keddig a Puskás Ferenc Stadionban pénteken 20:30 órakor kezdődő Magyarország-Hollandia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
márc. 22
11:36
A KEK-elődöntőben a Metz a Ferencváros ellenfele (Metropol)
A Ferencváros a lehetséges ellenfelek közül a legerősebbel, a francia Metz csapatával játszik a női kézilabda KEK elődöntőjében. A keddi bécsi sorsoláson az is eldőlt, hogy a magyar együttes idegenben kezd, és a visszavágón lép pályára hazai környezetben.
márc. 22
11:48
Női kézilabda KEK - Az elődöntőben a Metz lesz a Ferencváros ellenfele (Sport365)
A Ferencváros a lehetséges ellenfelek közül a legerősebbel, a francia Metz csapatával játszik a női kézilabda KEK elődöntőjében.
márc. 22
11:50
Elhunyt a hétszeres olimpiai bajnok orosz tornász (Sport365)
Parkinson-kórhoz kötődő szövődményekben hétfőn, 58 éves korában elhunyt Nyikolaj Andrianov hétszeres olimpiai bajnok orosz tornász.
márc. 22
12:06
Skibbét Daum váltotta a Frankfurt kispadján (Agroinform)
A német Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatának vezetősége kedden menesztette Michael Skibbe vezetőedzőt, akinek helyét Christoph Daum veszi át.
márc. 22
12:21
Bill Belichick: a liga túlbonyolítja a legegyszerűbb dolgot (Sport365)
A New England Patriots vezetőedzője, Bill Belichick elmondta, hogy a liga által tervezett módosítások túl bonyolultak és nem érti, hogy miért akarnak változtatni a kickoffon.
márc. 22
12:23
Magyar-holland - Telt ház lesz, a legdrágább jegyekből még van (Sport365)
Kevesebb mint száz jegy nem kelt el keddig a Puskás Ferenc Stadionban pénteken 20:30 órakor kezdődő Magyarország-Hollandia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
márc. 22
12:27
Így tűntek el a Fradi milliói (Infostart)
A Blikk információi szerint a Ferencváros egyik labdarúgójáért kapott pénz is eltűnt a klub kasszájából. A lap úgy tudja, körülbelül 30 millió forint hiányzik.
márc. 22
12:42
A Manchester City, a Chelsea és az Inter álma is Mourinho (Agroinform)
Manszúr sejk 12 millió eurót fizetne évente a portugálnak, Abramovics SMS-ben csábítja, Moratti pedig a Mourinho-Leonardo Dream Teamről álmodik az Internél.
márc. 22
12:48
Messi a legjobban kereső labdarúgó (Metropol)
Lionel Messi keres a legtöbbet a világon a labdarúgók közül: spanyol klubja, az FC Barcelona 2010-ben 11 millió eurót fizetett neki, s az argentin csatárzseni további 20 milliót kapott szponzoraitól.
márc. 22
12:54
Eintracht Frankfurt: kirúgták Skibbét, Daum az utódja (Sport365)
A német labdarúgó Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurt csapatától a gyenge bajnoki szereplés miatt menesztették Michael Skibbe vezetőedzőt.
márc. 22
13:00
A Metz lesz a Ferencváros ellenfele a KEK elődöntőjében (Agroinform)
A Ferencváros a lehetséges ellenfelek közül a legerősebbel, a francia Metz csapatával játszik a női kézilabda KEK elődöntőjében.
márc. 22
13:24
Blatter 2015-ig maradna FIFA-elnök (Metropol)
Utolsó elnöki periódusára készül Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, aki az európai sportági szervezet (UEFA) hétfői kongresszusán bejelentette, 2015-ben már nem indulna újra a posztért.
márc. 22
13:27
Messi keresi a legtöbbet a labdarúgók között (Sport365)
Lionel Messi keres a legtöbbet a világon a labdarúgók közül: spanyol klubja, az FC Barcelona 2010-ben 11 millió eurót fizetett neki, s az argentin csatárzseni további 20 milliót kapott szponzoraitól.
márc. 22
13:36
Marokkó is olimpiát rendezne (Agroinform)
Afrikai részről Dél-Afrika után Marokkó is bejelentette érdeklődését a 2020-as nyári olimpia megrendezésére.
márc. 22
13:38
Janics már októberben visszatérhet (Agroinform)
Az anyai örömök előtt álló Janics Natasa addig edz, amíg az orvosok engedik, és már a szülés után pár héttel újra sportolna.
márc. 22
13:57
Újraválasztották Platinit (Infostart)
Michel Platinit kedden további négy évre, közfelkiáltással választották újra az Európai Labdarúgó Szövetség elnökének a szervezet Párizsban zajló kongresszusán. Az 55 éves francia sportvezető az egyetlen jelölt volt a posztra.
márc. 22
14:00
Magyar-holland: Van Bommel játéka is kérdéses (Sport365)
Elképzelhető, hogy Mark van Bommel sem léphet pályára pénteken a Magyarország-Hollandia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn.
márc. 22
14:12
Július 30-án lesz a Gyulai emlékverseny (Agroinform)
A legenda folytatódik mottóval rendezik meg július 30-án a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat a Puskás Ferenc Stadionban.
márc. 22
14:30
Újra Platini lett az elnök (Agroinform)
Michel Platinit kedden további négy évre, közfelkiáltással választották újra az Európai Labdarúgó Szövetség elnökének a szervezet Párizsban zajló kongresszusán.
márc. 22
14:32
Dzeko Balotellit parodizálta (Agroinform)
Edin Dzeko, a Manchester City támadója csapattársa, Mario Balotelli szerencsétlenkedését parodizálta a Chelsea elleni találkozó előtt. Mint ismert, az olasznak múlt héten nem sikerült felvennie a megkülönböztető mezt csapata Európa Liga mérkőzése előtt.
márc. 22
14:33
Videó: Suarez fejbe lőtte a rendfenntartót (Sport365)
Luis Suarez gól lőtt a Sunderland ellen 2-0-ra megnyert vasárnapi bajnoki mérkőzésen, de a Liverpool játékosának egy szabadrúgása emlékezetesebbre sikerült. A labda ugyanis fejbe találta az egyik rendező hölgyet.
márc. 22
14:35
Videó - Brutális! Így nem szabad kijönnie egy kapusnak (Sport365)
Vitalij Nedilko, az ukrán Voliny Luck labdarúgócsapatának kapusa csúnyán elgázolta Luiz Adrianót, a Sahtar Donyeck csatárát.
márc. 22
14:48
Farfánt a Juventus vinné (Agroinform)
A perui csatárt szívesen tudná a soraiban az éppen az ő két góljával is a BL-től búcsúzott Valencia, Wolfsburg, de a legélénkebben a Juventus érdeklődik iránta.
márc. 22
14:54
UEFA: Platinit újraválasztották (Metropol)
Michel Platinit kedden további négy évre, közfelkiáltással választották újra az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökének a szervezet Párizsban zajló kongresszusán.
márc. 22
15:06
Videó - Kimaradt a kihagyhatatlan gólhelyzet (Sport365)
Ollie Palmer, a Woking játékosa nagy helyzetben hibázott a Bromley elleni angol bajnokin. A csatár négy méterről az üres kapu fölé lőtt.
márc. 22
15:06
Alves fej helyett inkább lábbal szeret betalálni (Agroinform)
A Videoton brazil csatára a legutóbbi fordulóban fejjel talált be a címvédő DVSC-TEVA kapujába, bár elmondása szerint a gólokat jobban szereti rúgni.
márc. 22
15:08
UEFA-kongresszus - Platinit újraválasztották (Sport365)
Michel Platinit kedden további négy évre, közfelkiáltással választották újra az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökének a szervezet Párizsban zajló kongresszusán.
márc. 22
15:24
Stadiont neveztek el a középpályásról (Agroinform)
Sergio Busquets-et fiatal kora ellenére óriási megtiszteltetés érte: a 22 éves középpályásról nevezték el a szülővárosa, Badia del Vallés stadionját.
márc. 22
15:42
Dzsudzsák, Elek és Hajnal nélkül edzett a válogatott (Agroinform)
Elek már délután teljes értékű munkát végezhet, míg Hajnal és Dzsudzsák csak speciális gyakorlatokat végez a következő napokban.

Keresés